Tartalom:

Sullivan befutott vígjátékrendező, aki a korszellem miatt (gazdasági világválság, második világháború) inkább egy szociodrámát készítene az Ó, testvér, merre visz az utad? c. regényből, olyat mint Capra. A fejesek azonban lebeszélik róla azzal érvelve, hogy Sullivannak fogalma sincs a valódi alsó osztály életéről. A rendező kap az ötleten, álruhát ölt és megpróbál elvegyülni a szegények között, hogy hiteles filmet készíthessen. Több elbukott kísérlet után a negyedik próbálkozás végül sikerrel jár, napokig a vándorló nincstelenek életét éli hajléktalanszállókon és ingyenkonyhán, míg végül amikor már kukából kéne ennie, elege lesz az életmódból. Megsajnálván "sorstársait", este visszatér bőkezű alamizsnát osztogatni, az egyik hajléktalan azonban rátámad hogy elvegye a többi pénzt is. Leüti és egy vasúti kocsiba rejti, de nem örülhet sokáig a pénznek, mert egy vonat elgázolja. Sullivan zavarodottan ébred, összeverekedik egy vasúti munkással és mivel kishíján megöli, gyorsított eljárásban hat év kényszermunkára ítélik a még mindig kicsit zavarodott, nevére se emlékező rendezőt...

A történet nem rejti véka alá mondandóját, már az elején is utal rá és a végén is konkrétan kimondja, hogy a nincstelenek életén egy rendező (vagy legalábbis Sullivan) csak úgy tud segíteni igazán, ha megnevetteti őket, amivel egy időre feledtetheti bajaikat. Ennél azonban sokkal több van a filmben, nem is tudom mivel kezdjem: hollywoodi kritika és filmes kiszólások, társadalmi korrajz és kritika, na meg persze önéletrajzi elemek, hiszen nyilván Sullivan valamennyire megfeleltethető Preston Sturges-nek.

Megvalósítás:

Rendkívül vegyes a film, ezért próbálok sorban haladni: az első jelenetben két férfi élet-halál harcát láthatjuk egy robogó vonaton, amely mindkettejük halálával végződik, illetve a vége főcímmel - ez ugyanis csak Sullivan legújabb, szociálisan érzékeny filmje, és ő azonnal el is magyarázza nekünk a jelenet jelképeit. A krimiből rögtön screwball vígjátékba megyünk át, ahogy a fejesek és Sullivan elképesztően vicces vitatkozása során bepillanthatunk a hollywoodi kulisszák mögé (megelőzve ezzel az Alkony sugárutat és az Ének az esőbent) és erősen utalnak az Érik a gyümölcsre is. Ezután egy teljesen rajzfilmszerűen eltúlzott jelenet következik, majd a romantikus szál jön (a nőt sokatmondóan egyszer sem nevezik néven), végül kisebb vicces megszakításokkal eljutunk a komolyabb társadalmi részekig, amely bemutatja a nincstelenek életét. Mellesleg velük kapcsolatban többféle álláspont hangzik el: Sullivan az Érik a gyümölcs példáján felbuzdulva egy társadalmi üzenetet hordozó filmet akar készíteni, míg Hollywood szerint épp a mindennapok elől menekülő igényeket kell kiszolgálni a nevettetéssel. Egy durvább álláspont a komornyiké (Robert Greig), aki szerint a szegényeknek az a sorsuk hogy szegények legyenek és ez így van rendjén. Amikor már látszódik a happy end, egy váratlan fordulattal valóban kemény szociodrámába csap át a történet, eltűnik a könnyed komikus hangulat és bár nem láttam, kb. a Szökevény vagyok történetét hozza. Itt érti meg Sullivan, a lehető legmélyebbre jutva, hogy a nevetés ajándék. Ugyanakkor ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nevettetés az egyetlen helyes út; több kritikus is úgy véli, hogy ezzel Preston Sturges részben a korabeli divatra utal, amikor a vígjátékrendezők drámai hangvételű üzenetekkel kezdték "elrontani" filmjeiket, illetve talán azt akarja elsősorban üzenni, (némileg egyetértve a komornyikkal) hogy mindenkinek megvan a maga helye, és a vígjátékrendező nevettessen, tegye ezzel jobbá a világot. A karakterek hozzák a korabeli vígjátékok szintjét, inkább karikatúrák, egy-egy vonással felvázolt alakok, mintsem élő emberek.

Ennek megfelelően a színészi játék se nagy szám, de ilyen jellegű vígjátékba nem is illenek talán igazán a nagy alakítások, sokkal jobbak az eltúlzott gesztusok az ilyen egy-egy vonással bíró karaktereknek, mint a szexéhes özvegy, a gerinctelen producerek, a kedélyes lelkipásztor vagy éppen az idealista rendező. Képileg is legalább annyira változatos, mint műfajaiban. A film pl. kreatívan a stáblistát egyszerű vetítés helyett könyvlapozással mutatja be (na jó, ez nem számított akkoriban kreatívnak, de mégis csak izgalmasabb a mai filmek gyakorlatánál); a fiktív krimi film noiros a fényeivel, a burleszk részek szándékosan eltúlzottak (vagy nagyon bénák, de inkább az előbbi) - a megelevenedő festmény a Kacsalevest idézi, míg a screwballos részek pörgős, szellemes párbeszédekkel vannak tele. Olyan, mintha kicsit felvonultatnák a korabeli műfajokat és azok stílusjegyeit. A társadalomleíró részek dokumentumfilmszerű montázsként jelennek meg párbeszéd nélkül, és még egy rövid Disney-rajzfilm is szerepel részletekben. Amikor Sullivant leütik és nincs magánál, a kamera homályossá válik, mint A máltai sólyom. A vizuális poénokat szerencsére nem csak az esések jelentik, a moziban különféle hangokat kiadó nézők pl. közel sem lennének annyira viccesek, ha nem megfelelően használják hozzá a kamerát (hangosan rágó gyerek - vágás; Sullivan térdére kalandozó kéz - vágás; síró gyerekhang - nincs vágás, hanem lassan Sullivan odaforduló fejét követve a kamera is oldalaz, de nem a gyereket pillantjuk meg, hanem egy középkorú "óriásbébit", aki meghatódott a filmen).

Élmény:

Abszolút kellemes meglepetés a film; sejtettem hogy egy szórakoztató vígjátékot fogok látni, de ennél sokkal többet kaptam. Az eleje zseniális (de nem eléggé), a vígjátéki részek többnyire viccesek mai szemmel is, külön öröm az önirónia, amellyel méltó elődje az Ének az esőbennek, a váratlanul drámába forduló rész, pedig szintén megrázó tud lenni, és még kapunk mellé egy tanulságos üzenetet is. Ami miatt egyelőre mégsem tudom betenni a tetszik kategóriába, az épp ez a vegyes hangulat. A drámai rész megöli a vígjátékit, és utána már hiába próbál visszatérni oda, számomra nem tudott vicces lenni, és ezzel megtört a hangulata is. Idővel majd lehet hogy szívesebben fogok visszagondolni rá, akkor majd újraértékelem magamban. Ezzel együtt is szívesen ajánlom megnézésre, jó és szórakoztató film.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Robert Warwick (Kár volt hazudni, Robin Hod kalandjai, Lady Éva, Magányos helyen), William Demarest (Lady Éva, Bolond, bolond világ), Porter Hall (Pénteki barátnő, Gyilkos vagyok), Robert Greig, Eric Blore és Harry Rosenthal (Lady Éva), Torben Meyer (Frankenstein menyasszonya, A diktátor, Casablanca), Georges Renavent és Dewey Robinson (Casablanca), Al Bridge (Az élet csodaszép), Chester Conklin (Modern idők, A diktátor), Jimmy Conlin (Lady Éva, Egy gyilkosság anatómiája), Esther Howard (Terelőút), Arthur Hoyt (Ez történt egy éjszaka), J. Farrel MacDonald (Virradat, Az élet csodaszép), Frank Moran (Modern idők, Lady Éva), Emory Parnell (A máltai sólyom), Julius Tannen (Ének az esőben)
- Preston Sturges is cameózik egyet, mint filmrendező.
- Az alapötelt részben John Garfield színész életéből származik, aki a Sztanyiszlavszkij-módszer egyik első amerikai képviselőjeként egy ideig csavargóként élt.
- Adózva a film emlékének, Joel Coen 2000-ben valóban elkészítette a fiktív Ó testvér, merre visz az utad? c. filmet, amely az 1930-as években játszódik és több részt is átemelt a Sullivan utazásaiból.

Következik: Kánikulai délután