Filmescápa

Kamerales

2017. július 27. 20:07 - Életunt Cápa


 

Rendezte: Powell, Michael
Műfaj:
horror, pszichológiai, thriller
Főbb szereplők:
Carl Boehm, Moira Shearer, Anna Massey, Maxine Audley

Megjelenés: 1960, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,7 pont
Előzetes: https://youtu.be/LCOQ_XT7G8E
Ajánlott íráshttp://geekz.blog.hu/2008/09/12/kamerales
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/peeping-tom-peeping-tom/movie-43202

Tartalom:

Mark az éjjel folyamatosan veszi kamerájával, ahogy leszólít egy utcalányt, majd a nő lakásán megöli, a felvételt pedig otthon nagy élvezettel nézi meg házi vetítőjében. Nappal filmforgatáson segédoperatőr, délután erotikus képeket készít (ami ekkor illegális volt még). A nagy házat, ahol lakik, többen bérlik, köztük az épp születésnapját ünneplő Helen is. Az alkalomból felvisz az amúgy visszahúzódó Marknak egy szelet tortát és sikerül beszélgetésre kényszerítenie. Hamar a vetítőterembe kerülnek, ahol Mark megmutatja a gyerekkorában róla készült felvételeket. Apja ugyanis, a neves kutató (maga Powell, a rendező) rögzítette mindennapjaikat, mintegy tesztalanyként használva Markot. Csakhogy nem elégedett meg ennyivel, fő területe ugyanis a félelem volt, ezért folyamatosan rémisztgette a gyereket. Mark később újra lecsap, ezúttal egy kolléganőjére (Moira Shearer). A rendőrség már látja, hogy sorozatgyilkossal állnak szemben, ezért nagy erőkkel kezdenek nyomozni...

Több filmre mondták már, hogy a filmnézésről szól (pl. Hátsó ablak), de személy szerint én itt sokkal jobban éreztem. Mark a filmhez szocializálva nő fel, filmes szemmel tekint mindenre, elsősorban önmagára, és mi is sok mindent az ő kameráján és személyiségén keresztül látunk. Apja nyomdokain haladva a félelmet keresi, ahogy a filmre beülő nézők is... de hogy mindezzel hogyan szembesít bennünket, azt nem árulhatom el ;)

Megvalósítás:

Nem cécózik a film, azonnal azzal nyit, ahogy a kameráján keresztül figyelve Mark felszed egy utcalányt és megöli, majd otthon mindezt kéjesen végignézi. Egyik munkahelye egy újságos, ahol pult alól erotikus képeket árulnak - ez ekkoriban még illegális, ami jól mutatja a korabeli brit (vagy bármelyik) társadalom képmutató hozzáállását. A képeket Mark készíti. Fő állása segédoperatőri, itt pedig egy kommersz filmen dolgoznak. Ezen kívül még ezernyi jele van a vizualitás, kezdve Helen vak, de mégis mindent "látó" anyjától az ablakon leselkedésig. Mark lényegét azonban egy házi felvételből ismerhetjük meg, amit nem is ő készített: kutató apja kísérleti nyúlként használta őt gyerekkorában és mindent igyekezett felvenni, de nem elégedett meg hétköznapi helyzetekkel, hanem szándékosan rémisztgette a gyereket, hogy valódi félelmet csaljon elő belőle. Sokatmondó, hogy az apa szerepét maga a rendező vállalta magára. Mivel ez volt a fő funkciója, Mark apja halála után is a valódi félelmet kereste, és megtalálta.  Egyedül Helen menthetné meg, aki a transzcendenst nem a félelemben, hanem absztrakt képekben keresi. Hogy nem sikerül, nem tudom, hogy csupán dramaturgiai fogás vagy ítélet: természetesen nem sikerül megmentenie Markot. A film stílusában a hentelős horrorok műfajába tartozik, a Pszichóval osztozik a megtisztelő műfajteremtő címben, ugyanis az első igazi slasher filmek csak az 1970-es évektől jelentek meg. A címről még röviden: az eredeti angol cím "Peeping Tom", a kukkoló szinonimája; ő a legenda szerint meglesett egy nemes hölgyet, ezért az égiek megvakították.

Egy ilyen film természetesen nem szűkölködhet vizuális finomságokban sem. A filmet végigkísérő motívum az, hogy a kamerán keresztül látjuk gyakran mi is az eseményeket. Időnként szerepet kap a megvilágítás, tök jó kis beállítások (pl. Mark tekintete a filmtekercs takarásában). A leghírhedtebb húzása azonban az volt, hogy a gyilkos szemszögébe ültette a nézőket, azonosulhatóvá téve ezzel számunkra. A zene minimális, de hatásos: néhány hamiskás zongoradallam kíséri az eseményeket, bár egy feszültséggel teli ponton csupán szívdobogást hallhatunk.

Élmény:

A korábban oly sikeres Powell-Pressburger páros az 1950-es évek végére úgy döntött, hogy külön utakon folytatják a teljesebb önkifejezés érdekében, és a Kamerales volt Powell egyik első önálló filmje. Nem tudom Pressburger volt-e felelős a korábbi filmek melegségéért, de ezúttal egy sötét, komorabb filmet kaptunk. A maga korában nagy vihart kavart azzal, hogy nem állt ki egyértelműen a gyilkos ellen (és még cici is villant benne), állítólag ez megpecsételte Powell sorsát. Mai szemmel már nem tűnik egyáltalán vészesnek, de teljesen korrekt mind tartalmilag, mind kivitelezésben, és abszolút nézhető most is. Sajnos magával ragadni nem tudott.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Moira Shearer (A piros cipellők), Miles Malleson (A 39 lépcsőfok, Nemes szívek, nemesi koronák), Esmond Knight (Canterbury mesék, Fekete nárcisz, A piros cipellők), Martin Miller (A harmadik ember)
- Még életben vannak: Shirley Anne Field (81), Cornelia Frances (76)

Következik: Piaf

Szólj hozzá!

Tenenbaum, a háziátok

2017. július 24. 11:38 - Életunt Cápa


 

Rendezte: Anderson, Wes
Műfaj:
tragikomédia
Főbb szereplők:
Gene Hackman, Anjelica Huston, Ben Stiller, Gwyneth Paltrow, Owen Wilson, Bill Murray, Danny Glover, Luke Wilson

Megjelenés: 2001, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/FeBa2s4ldU4
Ajánlott íráshttp://asanisimasa.blog.hu/2002/09/20/wes_anderson_tenenbaum_a_haziatok
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/tenenbaum-a-haziatok-the-royal-tenenbaums/movie-45828

Tartalom:

A Tenenbaum család sikeres: az apa, Royal (Gene Hackman) ügyvéd, az anya, Etheline (Anjelica Huston) régészként dolgoznak; a gyerekek már tizenévesen is menők: Chas saját üzleti vállalkozást épített fel, az adoptált Margot (Gwyneth Paltrow) díjnyertes drámaíró, Richie pedig teniszbajnok. A szülők azonban bő tíz év után elválnak. Úgy húsz évvel később a család szét van esve, ahogy az egykori dicsfény is megkopott: a fizetésképtelen Royalt épp kiteszik addigi lakhelyéről; Chas egy évvel ezelőtt balesetben elvesztette feleségét, azóta túlzóan óvja gyerekeit; Margot házassága kihűlt és nem ír semmit; Richie utolsó teniszmeccsén csúnyán kikapott és azóta visszavonult - de nem karrierje emészti, hanem titkos szerelme Margot iránt. Etheline életében azonban pozitív fordulat történik: kezét hosszas töprengés után megkéri könyvelője. Ekkor lép be a képbe a családját eddig teljesen elhanyagoló Royal, aki jobb híján hazaköltözne a rá joggal fújó családjához. Ehhez azt hazudja, hogy súlyos beteg és már csak néhány hete van hátra...

Azt hiszem nincs különösebb téma, üzenet, hanem csak egy klasszikus történetmeséléssel állunk szemben. Ennek van persze némi önéletrajzi alapja, a rendező szülei gyerekkorában váltak el.  A történet tulajdonképpen arról szól, ahogy az apa próbálja helyrehozni az elvesztegetett éveket miután rádöbben, hogy a családja a legfontosabb.

Megvalósítás:

Az első néhány percben felsorolják az összes karaktert és legfőbb jellemzőiket, valamint az alapproblémát: az apa lelép, ezzel - vagy legalábbis ennek közvetett következményeként - összeomlik mindenki élete: az apa nincstelenné válik, az anya szerelmi élete csődben, Chas nem tudja magát túltenni felesége halálán és ezzel gyerekeit is megmérgezi, Margot nem ír és házassága boldogtalan, Richie pedig váratlanul abbahagyta a teniszt. Az apa haldoklása hozza újra össze a családot egy tető alá, de semmi más nem változik, Royal továbbra is önző szélhámos marad és gyerekei élete se fordul jobbra azonnal. Az együtt töltött idő azonban meghozza gyümölcsét. De talán nem is ez a lényeg, hanem az a meseszerű látásmód, amivel mindezt tálalják. A történet eleve egy könyv felolvasásával kezdődik, és minden nagyobb jelenetet egy újabb fejezetként tálalnak. A karakterek még éppen hihetőek, de inkább valószerűtlenek. Ezt jól megmondtam :D Szóval egyik összetevőjük sem elképzelhetetlen, de együtt nem fordulnak elő. Nem véletlenül érzünk így, több alapja valós (Richie pl. a pályafutását szintén váratlanul abbahagyó Bjorn Borg, a könyvelő Anderson egyik főbérlője... stb.)

Ugyanez igaz a képi világra is, leginkább talán Burton filmjeire emlékeztet, de kevésbé elrugaszkodva a valóságtól. A díszlettel biztos rengeteget vesződtek, mindent alaposan megkomponáltak, miközben a színek erősek és egy-egy helyszínre jellemzőek. A nappali pl. rózsaszín és ezt emeli ki a többi szín is. De azért azt hiszem a legkedvesebb díszleteim közé nem fér be így se. Jellemző rá a videóklipszerű megvalósítás, gyakoriak a zenés montázsok. A dalok hangulatosak, többnyire régebbiek, ez is rádob kicsit a nosztalgikus hangulatra.

Élmény:

Szóval amivel leginkább jellemzik a kritikusok, az a meseszerűség. Én inkább úgy mondanám, hogy a rendező gyerekkori szemével látjuk a világot, ami itt még meleg és biztonságos színeiben, helyszíneiben, de közben történnek szomorú dolgok is, amitől keserédes hangulatú a visszaemlékezés. A film ereje a karaktereinek szerethetőségében lenne, de nekem annyira nem voltak szimpatikusak, azonosulhatóak. Hogy képileg is igazán erős legyen, ahhoz egy kicsit tovább kellene lépni a burtoni stilizált, groteszkebb irányba, de így is jellegzetes, felismerhető.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Gene Hackman (Bonnie és Clyde, A francia kapcsolat, A magánbeszélgetés, Ifjú Frankenstein, Nincs bocsánat), Anjelica Huston (A turné, Bűnök és vétkek), Gwyneth Paltrow (Hetedik), Bill Murray (Aranyoskám, Szellemirtók, Idétlen időkig), Seymour Cassel (Arcok, Szeretetáradat), Alec Baldwin (A tégla)
- Luke Wilson és Owen Wilson testvérek, de kisebb szerepekben feltűnik harmadik testvérük, Andrew is.
- A Tetenbaum név a rendező egy régi barátjának családneve, aki bár nem színész, statisztaként rendszeresen feltűnik filmjeiben, ahogy Anderson is cameózik egyet a film eleji könyvtáros kezeként.
- Az apa szerepét kifejezetten Gene Hackmanre írták, annyira, hogy a gokartos bevágás konkrétan A francia kapcsolatot idézi meg.

Következik: Kamerales

Szólj hozzá!

Orfeusz

2017. július 20. 17:21 - Életunt Cápa


 

Rendezte: Cocteau, Jean
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Jean Marais, Francois Perier, Maria Casares, Marie Dea

Megjelenés: 1950, Franciaország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,1 pont
Előzetes: https://youtu.be/LcsRF_ri4XY
Ajánlott íráshttps://www.criterion.com/current/posts/13-orpheus
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/orfeusz-orphee/movie-8521

Tartalom:

Orphee (Jean Marais), a középkorú, elismert költő egy kávéházban üldögél a fiatalabb költők cukkolása közepette, amikor egy hercegnő (Maria Casares) oldalán feltűnik egy feltörekvő költő, aki rögtön kötekedni kezd mindenkivel és verekedés tör ki. A zűrzavaros helyzetben a fiatal költő az útra esik, ahol halálra gázolja két motoros. A hercegnő gyorsan kocsijába teteti a fiút és a közelben bámészkodó Orphee-t is maga mellé rendeli segítségnek. A kórház helyett azonban egy vidéki, romos villába hajtanak a két motoros társaságában, miközben az autórádióból rejtélyes üzenetek szólnak, Orphee kérdéseit pedig figyelmen kívül hagyják. Nem sokkal később Orphee szemtanúja lesz, ahogy a fiú feltámad és a hercegnővel egy tükrön keresztül egy másik világba lépnek. Amikor Orphee másnap reggel magához tér, a villának és a fura alakoknak semmi nyoma, egyedül a sofőr (Francois Perier) várja, hogy hazavigye aggódó feleségéhez, Eurydice-hez. Orphee azonban nem hajlandó elmesélni, mi történt előző éjjel és hogy hol a fiú holtteste, viszont megszállottan hallgatni kezdi a rádióüzeneteket, miközben várja, hogy újra felbukkanjon a hercegnő...

A történet egyrészt Orfeusz történetének modern változata: eredetileg Orfeusz olyan szomorú zenét játszott, amikor felesége, Eurüdiké meghalt, hogy még az istenek is megengedték neki, hogy kivezesse az alvilágból, vissza az életbe. Azonban akik nem tudták értékelni énekét, azok kicsinyesen meggyilkolták. Cocteau nem teljesen követte ezt a történetet, hanem elsősorban arra koncentrált, hogy a jelképes cselekménnyel Orphee-t halhatatlanná tegye művészete révén az evilág és a túlvilág összekapcsolásával. Minden bizonnyal ez egyben önéletrajzi filmnek is felfogható (különösen ajánlom a fent belinkelt írást, ezúttal maga a rendező ír benne a filmjéről).

Megvalósítás:

Orphee-t a történet elején úgy ismerjük meg, mint elismert, de az újabbak által kevésbé kedvelt költőt. Hamarosan megismerkedik a halállal és a túlvilággal, ami mély benyomást tesz rá és megszállottan kutatni kezdni, új lendületet adva költészetének. Ezt a megszállottságot azzal fejezik ki, hogy beleszeret a halált megszemélyesítő hercegnőbe - és ő viszont. Némi csavar az eredeti mítoszhoz képest, hogy a hercegnő saját szakállára dolgozva ragadja magával Eurydice-t, hogy ne álljon szerelmük útjába, Orphee pedig nem is feleségét követve megy a túlvilágra, hanem hogy a hercegnővel lehessen. Eközben a Kharónról mintázott sofőr is beleszeret a vele töltött idő alatt Eurydice-be, ezért a hercegnővel közösen segítenek végül a két halandónak újra egymásra találni, de ekkor Orphee ugye már megjárta a túlvilágot, ezáltal magasabb szintre emelkedett. Nem mellékes rétege a történetnek történelmi-politikai, ami felett én teljesen elsiklottam: az inspiráló rádióüzenetek a második világháború hasonlóan titokzatosan hangzó ellenállói üzenetit idézik, a motorosok és a túlvilági bírák pedig a nácikat.

A történetet jelképesen kell nézni, különben sok zavaró dolog lesz: a színészi játék pl. nem természetes. Nem is túlzó, nem is visszafogott, de van benne valami összeférhetetlenség, egyszerűen nem illik sehogy sem a filmbe Orphee szenvedélyesen alakított karaktere vagy Eurydice látszólagos közönye. A technikai trükkök jóformán gagyik, a legalapvetőbb módszerekkel érzékeltetik a természetfeletti dolgokat. Tök egyértelmű a tükrökön áthaladásnál, hogy vágnak, jól látszik a vetítés és a visszafelé játszás. De ahogy említettem, ezek a durva, "darabos" technikák inkább csak jelzésértékűek, a film úgy látszik nem igyekszik a valósnak vagy látványosnak tűnni, hiszen ennél már az 1920-as években is ügyesebben oldották meg a speciális effekteket.

Élmény:

Szóval összességében kapunk egy modern Orfeusz-feldolgozást a magasabb rendű művészet eszményére kihegyezve, de mindezt elsősorban a művész személyén keresztül mutatják be, nem pedig a művészetének fejlődésében, amit pedig tök jól lehetett volna érzékeltetni valamilyen vizuális eszközzel. Ennek a filmnek regénynek kellett volna lennie.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jean Marais (A szép és a szörnyeteg), Francois Perier (Cabiria éjszakái, A szamuráj, A vörös kör), Maria Casares (Szerelmek városa)
- Még életben vannak: Juliette Greco (90)
- Orfeusz mítosza természetesen görögösen perverzebb annál, mint amit röviden ismertettem fentebb: Eurüdiké azért hal meg, mert egy őt megerőszakolni próbáló szatír elől menekülve kígyókkal teli verembe esik, ahol halálra marják. Orfeusz pedig nem pusztán azért hal meg, mert egy meg nem értett művész; felesége halála után egyszerűen nem hajlandó nőkkel hálni, csak fiúkkal, ezért a feltüzelt nők puszta kézzel széttépik...

Következik: Tenenbaum, a háziátok

Szólj hozzá!

Guffmanre várva

2017. július 17. 23:56 - Életunt Cápa

 

Rendezte: Guest, Christopher
Műfaj:
vígjáték
Főbb szereplők:
Christopher Guest, Eugene Levy, Fred Willard, Catherine O'Hara, Parker Posey

Megjelenés: 1997, Egyesült Államok
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/s0Ml4u3hLlY
Ajánlott íráshttp://mentalfloss.com/article/91688/20-hilarious-facts-about-waiting-guffman
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/guffmanre-varva-waiting-for-guffman/movie-9244

Tartalom:

Egy kisvárosban az alapítása 150. évfordulója alkalmából színdarab készül. A rendező tapasztalt new yorki, Corky (Christopher Guest) aki nemrég költözött a városba. A meghallgatásra elmegy minden önjelölt színész helyi amatőr, és hát nem túl tehetségesek. Ők a némi előadói tapasztalattal bíró utazási ügynök házaspár Ron (Fred Willard) és Sheila (Catherine O'Hara), a magát viccesnek tartó fogorvos Alan, a kamaszos gyorséttermi kiszolgáló Libby, a fogalmatlan autószerelő Johnny (aki nem is jelentkezett, csak a meleg rendező akarta maga mellett mindenképpen), valamint a nyugalmazott preparátor, Clifford. Corky örül neki, hogy lehetősége van nagyot rendezni, a többiek pedig annak, hogy egy tapasztalt emberrel dolgozhatnak együtt és végre bekerülhetnek a nagybetűs showbizniszbe. Az izgalmuk csak tovább nő, amikor Corky eléri, hogy egy broadway-i produceri iroda egyik ügynökét, Guffmant elküldje az előadásra...

Hasonlóan A turnéhoz, amelyben Guest is közreműködött, itt is egy áldokumentumfilmről van szó, ezúttal az önnön képességeikkel tisztában nem lévő, feltörekvő amatőr színészeket pécézve ki. A címadás felveti a párhuzamot a Godot-ra várva c. drámával, innentől kezdve az értelmezési lehetőségek száma végtelen, de mivel nem ismerem az előbb említett művet, nem bocsátkoznék találgatásokba és a kritikák is csupán paródiaként emlegetik.

Megvalósítás:

A "dokumentumfilm" elején előbb a városkát és történetét vázolják fel, ez fog majd később visszaköszönni az előadásban. Ezután jönnek a főbb szereplők és motivációik, meghallgatásuk, majd a közös munka, némi bonyodalom, végül pedig az előadás és egy rövid lezárás. A karakterek A turnéhoz hasonlóan aranyosan lököttek, de mivel itt hétköznapibbak, jóval képtelenebbnek tűnnek. Az erősségük a kritikák szerint a mélységük, amiket utalások révén vehetünk észre (pl. a rendező melegsége, a fogorvos kisebbségi komplexusa, a zenetanár sértett büszkesége... stb.), de ezek nem adtak hozzá számomra sokat a történethez, a poénokhoz pedig még kevésbé - leginkább azonban a csoportdinamikához hiányzott (és valójában ebből következik az előző kettő is). Pl. annak, hogy Corky meleg, csak addig van jelentősége, amíg Johnnyt beveszi a társulatba pusztán a külseje miatt.

Ennek oka talán a film készítésének módszerében keresendő: csak a forgatókönyv váza készült el, a színészek rengeteget improvizáltak, mintegy hatvan órányi anyagból vágták össze a másfél órás filmet. A színészek egyike szerint nem is érthető anélkül igazán, hogy ne lenne tapasztalatunk a nap végén felvett nyersanyag kiválogatásában. Egyébiránt a képi világ a hagyományos dokumentarista stílust követve kézikamerákkal és interjúkkal operál, de elég sok olyan játékfilmes rész is van benne, ami egy dokumentumfilmben nem szerepelne (pl. amikor mutatják egy karakter privát életét).

Élmény:

Kissé belsősnek érzem a filmet, amely egyrészt betekintést nyújt a színházi (és filmes) kulisszák mögé, másrészt parodizálja az önértékelési zavarokkal küzdő amatőröket. Kevesebb a poén, és ezek együtt kevésbé teszik szerethetővé, mint A turnét. Amiért a listámon szerepelhet, az azért van, mert bevallottan nagy hatással bírt a 2000-es évek hasonló stílusú vígjátékaira, mint pl. az Office.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Christopher Guest (A turné, A herceg menyasszonya), Fred Willard (A turné, WALL-E), Catherine O'Hara (Reszkessetek betörők), Bob Balaban (Éjféli cowboy, Harmadik típusú találkozások), David Cross (Egy makulátlan elme örök ragyogása), Brian Doyle-Murray (Idétlen időkig), Paul Benedict (A turné)

Következik: Orfeusz

Szólj hozzá!

Az érzékek birodalma

2017. július 13. 15:49 - Életunt Cápa

 

Rendezte: Osima, Nagisza
Műfaj:
művész
Főbb szereplők:
Macuda Eiko, Fudzsi Tacuja

Megjelenés: 1976, Japán
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 6,6 pont
Előzetes: https://youtu.be/-cA1glfeuSs
Ajánlott íráshttp://filmvilag.blog.hu/2013/01/16/nagisa_oshima_az_erzekek_birodalma
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/erzekek-birodalma-ai-no-corrida/movie-720

Tartalom:

Szada korábban prostituáltként dolgozott, most cselédként próbál pénzt szerezni nehéz helyzetbe került férjének. Hamar szemet vet rá a ház állandóan kanos ura, Kicsidzo, és szerencséjére Szadának sincs ellenére a szex, sőt, partnerére lel benne, mert a nőben is csillapíthatatlan vágy ég. Légyottjaik egyre gyakoribbá válnak, végül szinte már ki sem mozdulnak a fogadóból, ahol megszálltak. Az egyszerű dugásokat felváltják a kevésbé hagyományos szexuális szokások, míg el nem jutnak a fojtogatásig...

Bár szőrmentén megjelennek a történetben társadalmi kérdések, összességében nem tudtam összetenni, hogy miről akarna szólni az egyre perverzebben végigdugott film, ahogy egyre jobban szabadjára engedik szereplőink a vágyaikat. A Filmvilág fentebb belinkelt írása azonban rávilágít arra, hogy talán nem is érthettem meg, hiszen a nyugati gondolkodásban többnyire elfojtott szexuális spiritualitást igyekezett a film megmutatni, amikor az orgazmusban feloldódik a test és a lélek, és amely így ebben az értelemben véve közel áll a halálhoz.

Megvalósítás:

Már az első pár percben összejönnek a főszereplőink, és innentől kezdve néhány párbeszédes részt leszámítva folyton szexelnek. A társadalmi kérdések abból adódnak, hogy Szada korábbi prostituáltként meglehetősen alacsony státuszú, míg Kicsidzo férfiként és üzletemberként jóval magasabban helyezkedik el a nőnél, a szexben azonban ennek nincs jelentősége. A történet 1936-ban játszódik, egy rövid jelenet erejéig láthatjuk a Kína elleni háborúba induló katonákat is. De erről ne is beszéljünk többet, hiszen a lényeg az egyre perverzebbé váló szex, ami először csak hagyományos dugásokat jelent, ami idővel kezd egyre több dologgal összekapcsolódni: művészettel (éneklő gésa kíséri az aktust), étkezéssel (punciba mártott ételek), öregséggel, végül erőszakkal és halállal. Bár Kicsidzo kezdeményez az elején, szinte végig Szada akarata érvényesül, de mindez telje egyetértésben történik. Azonban nem élvhajhászatról van szó, Kicsidzo egy idő után már nem tudja tartani a lépést az egyre mohóbb Szadával, de így is folytatja, mert ő is a boldog megsemmisülés állapotát keresi. Hogy a végén pontosan mi történik, azt nem árulom el, de természetesen az eddigiekből következően halállal végződik az egyik aktus, elérve ezzel a tökéletes feloldódást.

Mondanom se kell, a legmeghatározóbb rész a szex, és ezt meglehetősen naturálisan ábrázolják, gyakorlatilag pornó. Azon kevés filmek közé tartozik, ahol a színészek valóban szexelnek; nem félnek megmutatni közelről a nemi szerveket, és spermától a pisiig van minden. Mindez azonban idővel számomra egyre kevésbé volt izgató, a szereplőkkel együtt már kevés volt a szimpla szex. Kifejezőeszköznek a líraibb megjelenítést válaszották: a színek mélyek, a világítás erős, így könnyen és tisztán látható minden, ami különösen a huszonéves Szada hibátlan testének áll jól, de a színeken is sokat dob, és ahogy említettem, sok a közeli.

Élmény:

Abból a szempontból jó döntés, hogy természetesnek hatnak a szexjelenetek, nem testnedvtől tocsogósak, mint a pornófilmek közelijei. Viszont szerintem ezzel nem tudta az orgazmus magával rántó szédületét kifejezni, amibe Szadáék is estek; ehhez talán a szovjetek montázstechnikái jobban illettek volna. MIndenképpen emlékezetes film a szex naturalisztikus és valós ábrázolása miatt, de az előbb leírtak miatt nem sikerült átélnem a témáját.

Érdekességek:

- A filmet természetesen nem nagyon engedték vetíteni az 1990-es évekig, megvádolták pornográfiával is, aminek a tárgyalásán egykori jogászként maga a rendező védte saját ügyét, sikeresen.
- Férfiak uralta világunkra jellemzően a férfiszínész népszerűvé vált, míg a női nagyjából elásta magát örökre ezzel a szereppel.
- Szada és Kicsidzo története valós: két szereplőnk 1936-ban, pár hetes ismerettség és szex után valóban közös megegyezéssel megtették azt, amit a filmben is; a japán közvélemény imádta a sztorit, még Kicsidzo farkát is kiállították látványosságként. Szada öt évet ült börtönben, majd hol celebként, hol etűnve élte életét, valószínűleg az 1970-es években halhatott meg.
- A fojtogatás erotikus hatását a 17. században jegyezték fel először, amikor észrvették, hogy az akasztott emberek esetenként elélveznek. Számos híresség halt meg azóta íg balesetben, legutóbb pl. David Carradine.

Következik: Guffmanre várva

Szólj hozzá!