Artúr filmélményei

Kérdezz-felelek a filmekről

2015. április 09. 21:01 - Liberális Artúr

Miért csinálom ezt?

Időnként elkap valamilyen dili, most éppen filmes műveltséget kívánok szerezni. Részben mert csak, részben pedig szeretnék tisztában lenni olyan utalásokkal, amik elhangzanak filmekben, sorozatokban.

Mi alapján választottam ki a filmeket?

Négy listát vettem alapul: IMDB, Metacritic, Rotten Tomatoes, Sight and Sound, They Shoot Pictures, Don't They. Ezen listák első száz-száz filmjét kigyűjtöttem és összefésültem azzal a kitétellel, hogy a filmnek legalább tízévesnek kell lennie. Ezeket nézem meg, és ezekről írok egy rövid összefoglalót egy barna kanapésnak, illetve magamnak. Érdekes, hogy elég nagy a szórás; persze más-más módszerekkel készülnek a listák, és látszódik rajtuk némi szezonalitás, de ennek ellenére is meglepő, hogy ennyire más sorrendek és filmek szerepelnek rajtuk.

Hogyan értékelem a filmeket?

Három fő szempontom van: tartalom, megvalósítás, összhatás. A tartalom alatt a film mondanivalóját értem, mennyire értelmes, hogyan van tálalva, logikusan épül-e fel, van-e benne olyan jó jelenet, ami leteríti az embert, nem unalmas-e.

Sokan csak ennyit figyelnek, pedig szerintem legalább ennyire fontos, ha nem fontosabb a megvalóstíása, ezen belül is a képi világ. A film ugyanis vizuális műfaj, és ha látvány eszközével nem él, akkor minek adja át a mondanivalóját ezen a csatornán keresztül? A minimális elvárásom, hogy képileg is kifejezze és támogassa a mondanivalóját, illetve ne rontsa el a rossz színész, de ezzel nem szokott baj lenni.

És ha már vizuális művészetről beszélünk, akkor szeretném, ha a minimálison túl is elkápráztatnának szokatlan, szép képekkel, technikai megoldásokkal. Ez sajnos sokkal ritkább, mint amire számítottam, leginkább a huszas-harmincas évek filmjeire jellemző. Illetve ez nem teljesen igaz, de a modernebb filmeknél nehezen érhető tetten elsőre, és ha egy film nem közérthető - vagy legalább nem taglóz le elsőre, hogy újra megnézzem -, akkor értelmét veszti.

Kevésbé fontos, de sokat dob egy filmen, ha a képhez hasonlóan erős hangilag is, illetve ha a rendezőnek van valamilyen egyedi ismertetőjegye, ami másnak nincs.

A harmadik tényező a tartalom és megvalósítás mellett az élmény, amit nyújt. Ha úgy tetszik, az összhatás. Korábbi bejegyzéseimből látható, hogy volt olyan film, ami tartalomban volt erős, volt, amelyik megvalósításban, de mégsem állt össze egységessé. És volt olyan is, sőt, a legtöbb kedvenc filmem ilyen, ami nem fszerepel jól az első két szempontom szerint, de az összebenyomás mégis erős. Nevezzük ezt szubjektív véleménynek.

Melyek ezek a filmek? (frissítem időnként)

Szólj hozzá!
Címkék: projekt

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr2112699507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása