Valamikor 2014 őszén határoztam úgy, hogy filmes műveltséget szerzek. Négy oldal listáinak első 100 filmjének vettem a közös keresztmetszeteit, ami 70 filmet jelent a népszerűség, a tömegízlés és művészi szempontok nyomán. Minden mozizás után kritikákat és infókat olvastam az adott filmről. Természetesen a fő forrás a Wikipedia volt, de mindig kikértem Roger Ebert véleményét is - ugyanakkor igyekeztem mindig csak a saját véleményemet írni, és ahol esetleg nagyon nem egyezett a közmegegyezéssel, ott ezt jeleztem. Persze nem vagyok filmesztéta, azt írtam, amit láttam; bizonyára sok minden elkerülte a figyelmem, és sokat ronthatott vagy javíthatott az ítélkezésemen a személyes preferenciám.

Mit tanultam? Sokat és semmit. A Wikipediának köszönhetően megismertem sok színész és rendező nevét, és kicsit beleláthattam a kulisszatitkokba, illetve hogy mennyire nehezen és gyakran esetlegesen készül el egy mára klasszikussá vált alkotás. A sok klasszikus ismerete megkönnyítette felfedezni a hatásokat, utalásokat, hasonlóságokat. Minél több filmet láttam, annál könnyebben látom, hogy "hé, ezt már volt az 50 évvel korábbi xy-ban is." Viszont most sem tudom megmondani, miért van az, hogy egyes filmeket egekig magasztalnak, noha én nem érzek bennük semmi különlegeset. Azt is vártam, hogy meg fogom érteni, mikor jó egy színész, de néhány kirívóan rossz példától eltekintve ritkán vettem észre színészi teljesítményt.

Milyen filmek tetszenek? Azt hiszem, a közös pont bennük az volt, hogy a történet végére nagyon erős csúcspont került, és eddigre mind tartalomban, mind technikailag egyre absztraktabbá váltak, a téma pedig alapvetően egzisztencialista. Nagyon sokat számított, ha egy technikai megoldást a film következetesen végigvitt; nem elég egy-egy jó beállítás, mert azt önmagában hamar elfelejtheti a néző. Csak úgy adhat plusz jelentést a film képi világa, ha felfogtatja magát a nézővel. Pl. ha végig éjszaka van egy filmben és csak a végén süt ki a nap, az ha nem is tudatosul, érzékelhető. Ha csak gyakrabban van éjszaka mint nappal, akkor nem.

Ajánlások, toplisták

Abszolút kedvencek:
M (Lang, 1931)
2001: űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
Apokalipszis most (Coppola, 1979)

Fiatalabbaknak ajánlott:
Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
12 dühös ember (Lumet, 1957)
400 csapás (Truffaut, 1959)
Chihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)

Váratlanul jó:
Hófehérke (Hand, 1937)
Ének az esőben (Donen-Kelly, 1952)
A siker édes illata (Mackendrick, 1957)

Különdíjak:
Legdokumentumfilmebb: Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)
Legromantikusabb: Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
Legfájdalmasabb: Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
Legizgalmasabb: Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
Legfordulatosabb: Pszichó (Hitchcock, 1960)
Leggúnyosabb: Dr. Strangelove (Kubrick, 1964)
Legviccesebb: Egy nehéz nap éjszakája (Lester, 1964)
Legfélelmetesebb: Iszonyat (Polanski, 1965)
Legnyomasztóbb: Kínai negyed (Polanski, 1974)
Leglátványosabb: Amadeus (Forman, 1984)