Artúr filmélményei

Piros cipellők (1948)

2015. szeptember 22. 00:02 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Powell, Michael - Pressburger, Imre
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Anton Walbrook, Marius Goring, Moira Shearer

Megjelenés: 1948, Egyesült Királyság
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,3 pont
Előzetes: https://youtu.be/xRV6LPtRUyc
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/piros-cipellok-the-red-shoes/movie-38155

Tartalom

A Lermontov-balettársulat egyik londoni premierje után a vezető felfigyel egy tehetséges táncoslányra, Vickyre és egy zeneszerzőre, Julianra. Mindkettőjüket megszerzi magának, és kíméletlenül hajtja őket, hogy kihozza belőlük a maximumot. Amikor a primadonnája megházasodik és otthagyja a társulatot, Lermontov elérkezettnek látja az időt, hogy rájuk alapozzon egy új előadást. Az ötletet a híres Andersen-mese adja, A piros cipellők, melyben egy lányt cipői végnélküli táncra kényszerítenek, míg meg nem hal. A húzás beválik, mindkettőjük egy csapásra sikeres lesz a darabbal együtt, amelynek készítése során egymásba szeretnek. Sikert-sikerre halmoznak újabb előadásokkal is, de amikor Lermontov tudomást szerez a románcról, kirúgja Juliant, hiszen a szerelem elvonja a figyelmet a munkáról. Vicky követi szerelmét, de egyre jobban hiányzik neki a tánc...

A történet tulajdonképpen nem túl bonyolult, a mesebalett a központi mag, amelyet körülölel megismétlődése a valóságban. A mesebeli gonosz cipőárus itt Lermontov, aki ki is mondja, hogy nem érdeklik az emberek, mert az életnél valami hatalmasabbat akar létrehozni a művészet révén, és ráadja a piros balettcipőt valós és átvitt értelemben is Vicky lábaira. A piros cipő Vicky ambíciója és önmegvalósítása, mint táncos; ez az élete, képtelen abbahagyni. A mesében a vallás, itt a szerelem menti meg végül Vicky lelkét, de a testét itt sem sikerül.

Megvalósítás

A film külsőre egészen kiválóra sikeredett, a színek néha élénkek (éljen a Technicolor), amire rásegít a megfelelő megvilágítás is. Több kép jól megkomponált, és az 1940-es évektől megszokott, dőlt kamernézeteket is viszontláthatjuk, ha a szereplő instabil belső lelki világát szeretnénk megjeleníteni. Itt a kevés alkalom sokkal hatásosabb, mint A harmadik ember folyamatosan döntött képei. Van még a filmben pici szimbolizmus is, elsősorban a balettelőadások által.

A legérdekesebb rész természetesen a negyedórás balettelőadása A piros cipellőknek. Már az előadás előtt elkezdik felvezetni magyarázatokkal, hogy aztán az előadásban visszautalhassanak ezekre a részletekre; a tánc során nem csak a testmozgással fejeznek ki dolgokat, hanem rásegítenek filmtrükkökel is, és egészen az elejétől gyakran egészen absztrakt, sőt, szürreális az előadás. (Lásd pl. a fenti képet, ahol a tükörben megjelenik Vicky vágya.) Hogy mindez tényleg az előadás része vagy csak Vicky fejében jelenik meg, azt nem tudhatjuk biztosan. Keserédes befejezése a filmnek, hogy mégegyszer láthatjuk az előadást, de immár Vicky nélkül, akit csak a lámpa fénye helyettesít.

Élmény

Jobb lett volna itt befejezni, kicsit kár az utolsó jelenetért, amiben Julian leveszi a haldokló Vickyről a piros cipőt - ez már túlságosan szájbarágossá és melodramatikussá tette az egyébként egész erős filmet. Mert egyébként hiába ügyesen megírt a történet, hiába fényképezték gyakran szépen, hiába magyarázzák benne a zenét el hasonlóan az Amadeus-hoz, igazán attól lett jó, hogy sokkal életszerűbb a környezete, mint maga a fő szál. A társulat tagjai vidámak, mérgesek, szomorúak - egyszóval valódi, szerethető hús-vér embereknek tűnnek, ellentétben a három főszereplővel. A balett-betét nagyon hatásos, bár nekem kicsit hosszú, de azért jár érte az elsimerés, hogy be mertek rakni egy ilyet egy filmbe. Meg is lett a hatása, hasonlót láthattunk viszont az Ének az esőbenben. Tetszett.

Érdekességek

- A film valós történeten alapul, részben legalábbis Gyagilev ihlette.
- Az angol filmművészet egyik legfontosabb rendezőpárosa, Powell és Pressburger ("The Archer") utóbbi tagja Pressburger Imre néven Miskolcon született, de még huszonévesen Németországba, majd zsidó származása miatt végül Angliába költözött.
- A balettáncosok természetesen a valóságban is elsősorban azok voltak, beleértve a Vickyt alakító Moira Shearert is.

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr8912699199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.08.11. 03:31:13

Teljesen egyetértünk abban, hogy a film legerősebb része a negyedórás balettelőadás. A társulatban zajló események viszont számomra túlságosan kiszámíthatóak és sablonosak voltak. Vegyük mondjuk azt a jelenetet, amikor a zeneszerző mutatja az új darabhoz szánt zenei ötleteit. Kb 4 hang (nem négy ütem!) elhangzik, amikor a társulat vezetősége már jelentőségteljesen összenéz, látszik mindenki tekintetén, hogy valami fergeteges dolog születésének a tanúi. Istenem, hány filmben láttam már ugyanezt a jelenetet... Na és a lezárás... annyira erőltetett volt, hogy a való életben is meg kellett valahogy oldani a lány halálát... nagyon nem adta magát ez az öngyilkosság... nem volt kézenfekvő a történtek fényében--- A táncért is oda volt, a férfiért is... mi oka lett volna meghalni?
A főszereplő hölgy eleinte nagyon nem tetszett--- utánanéztem, ,mert harmincas éveiben járónak néztem, pedig még csak a húszas éveinek az elején tartott ekkor... Viszont azt is észrevettem, hogy ahogy haladtunk előre a filmben, valahogy kezdett a szememben megszépülni....

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.08.11. 08:47:44

@moodPedro: Nem emlékszem már pontosan a cselekményre, de azért vedd figyelembe, hogy ami ma sablonos, az egy régi film esetében még újszerű lehetett.

Amúgy ismerem az érzést, gyakran beáldozzák az életszerűséget a cél érdekében...