Artúr filmélményei

Egy amerikai Párizsban (1951)

2017. január 19. 21:27 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Minnelli, Vincente
Műfaj: -
Főbb szereplők:
Gene Kelly

Megjelenés: 1951, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,2 pont
Előzetes: https://youtu.be/o2WAMZRCbpU
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/egy-amerikai-parizsban-an-american-in-paris/movie-43556

Tartalom:

Jerry (Gene Kelly) csóró amerikai Párizsban, amatőr festőművészként próbál ihletet meríteni a helyből. Barátai közé tartozik Adam, a csóró amerikai zongorista és Henri, a tehetős francia énekes. Egy nap kiszúrja Jerry közszemlére tett festményeit Milo (Nina Foch), a gazdag, egyedülálló nő, akinek szándéka hamar nyilvánvalóvá válik: nem a művészet érdekli, hanem a művészek. Jerry határozottan elutasítja a közeledését, de a pénzét azért elfogadja. Egy este a klubban megpillantja Lisét és azonnal beleszeret. Csakhogy a lányt kezdetben bosszantja a rámenős férfi, és végül hiába csábul el, már félig-meddig elkötelezett egy másik férfi irányába, aki épp Henri...

A történet maga a téma, ez csupán egy könnyed romantikus, zenés komédia. Egy szokásos szerelmi négyszög, ahol választani kell: a szerelem fontosabb vagy valami egyéb, ami Jerry esetében a karrier, Lise esetében pedig a hála.

Megvalósítás:

A film alapja az Egy amerikai Párizsban c. Gershwin-zenemű és ennek is van alárendelve. A történet minimális, az egyes jelenetek gyakran összefüggéstelenek, bonyodalom nincs igazán és a karaktereknek sincs mélysége. Szinte az egész történetet Jerry karaktere teszi ki, de keveset tudunk meg róla. Milo, Lise és Henri alig jutnak szóhoz, Adam viszont jelentéktelenségéhez képest egész kiemelt. Ő a legfőbb komikus elem, más szerepe nincs. Így is hozzá fűződik a legviccesebb jelenet, amikor önhitt képzelgésében egy nagyzenekar minden tagja ő a karmestertől a zongoristáig, de még az ovációban kitörő közönség is. A zenemű az 1920-as évek párizsi hangulatát akarta visszaadni, és erre hajtott a film is ezekkel a jelenetekkel, indokolatlan zenés betétjeivel. Ó igen, megint ezzel jövök... A koncepció ugyanis a Piros cipellők sikere nyomán az volt, hogy balettosítják, művészi szintre emelik a táncot, csakhogy ezt nem mindegyik tánccal tették meg, így elég éles minőségbeli különbség volt egy sztepptánc és egy modern balett tánc között, hiába szórakoztató Gene Kelly mozgása az előbbi esetén is. Ezek ugyanis nem tesznek hozzá semmit a történethez, noha mókásak. És erre tesz rá egy lapáttal, hogy indokolatlanok, hiszen Henrit leszámítva nem énekesek vagy táncosok, így nem igazán indokolt a dalra fakadás.

Amitől mégis helyet kaphat a neves filmek között az az, hogy benne vannak a balett-betétek, amelyek többnyire kifejezőek, bár néha céltalannak éreztem őket, mert olyan dolgot adtak elő, amit előtte már kifejeztek máshogy, és akkor meg minek... Jó volt Lise bemutatása, ahogy minden egyes felsorolt tulajdonságát eltáncolta, jó volt Lise és Kelly kettőse egymMessze a legdrágább jelenete a filmnek a több mint negyedórás filmvégi balett-jelenet, ami szokatlan és bátor húzás volt. És nem is tánc volt benne a legjobb, hanem a díszlet és a koncepció: korabeli festők képei szolgáltatták a hátteret és az alaphelyzetet Van Gogh-tól Toulouse-Lautrec festményéig. A színészek némafilmesen túlzóak voltak, de jó pont, hogy a franciákat franciák alakították (a forgatás teljes mértékben amerikai stúdiókban történt...), az Adamet alakító színész valóban zongorista volt, az Henrit alakító pedig tényleg énekes. A zenében csak Adam diszharmonikusabb darabjai tetszettek, amelyek szintén Gershwin-művek.

Élmény:

Szóval a történet nagyon kevés volt, amit némileg ellensúlyozott a művészibb tánc, az esetenként látványos díszletek, némi humor és persze a "fílgud" hangulat, amit az amerikaiak Párizsba képzelnek. Ami lényegesebb, hogy az egy évvel későbbi Ének az esőbenről ordít ennek a filmnek a hatása, de persze az már jóval ügyesebben ki volt dolgozva.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Gene Kelly, Madge Blake és Judy Landon (Ének az esőben), Nina Foch (Tízparancsolat, Spartacus), Eugene Borden (Casablanca, Mindent Éváról)
- Még életben vannak: Leslie Caron (85)

Következik: Nyugaton a helyzet változatlan

2 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr2412698505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2018.12.01. 08:53:18

Sokat gondolkoztam, hogy hogy lehet, hogy ez a film ennyire ismeretlen - legalábbis számomra - a hat Oscarja ellenére...
Kedvenc pillanatom, amikor a csajok ugrálnak a karzatról. Vajon az trükkfelvétel, vagy ilyen simán leugrottak. Egyik alkalommal Gene Kelly kapja el a csajt, igen laza mozdulattal. De a látványosabb, amikor a teljes ugrást mutatják, ha jól láttam vágás nélkül...

A csaj (Lisa) jelenléte nekem teljesen érdektelenné silányult, sokkal izgalmasabb volt Milo beteljesületlen rajongása a férfi iránt...

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2018.12.01. 12:41:48

@moodPedro: Ezt mi már nem fogjuk megtudni sosem :) Talán pont ilyen típusú filmekre voltak ekkoriban rákattanva a nézők. Azért ez nem volt olyan rossz film és 1951 nem volt annyira erős, ahogy elnézem a listáinkat. Egyébként én hallottam róla korábban, de csak a címét :p

Nincs már meg a jelenet, amelyikről beszélsz, de simán el tudom képzelni, hogy nem trükk, Kelly eléggé maximalista volt :)