Artúr filmélményei

Menny és pokol

2017. február 07. 08:00 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Kuroszava, Akira
Műfaj:
police procedural
Főbb szereplők:
Mifune Tosiro, Nakadai Tacuja

Megjelenés: 1963, Japán
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 8,4 pont
Előzetes: https://youtu.be/wcALFnBJ54c
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/menny-es-pokol-tengoku-to-jigoku/movie-109296

Tartalom:

Gondo (Mifune Tosiro) egész életében a nemzeti cipőgyárnál dolgozott, inasból részvényessé küzdötte fel magát a nincstelenségből. A nagyvárosra letekintő modern lakásában épp a többi részvényessel tárgyal, akik szeretnének a nagyobb nyereség érdekében rosszabb minőségű cipőket gyártatni, ehhez viszont el kell távolíttatniuk a régimódi többségi tulajdonost. Gondo azonban nem hajlandó erre, ő saját feje után menne, szemben valamennyi részvényessel. A többiek dúlva-fúlva, fenyegetőzve távoznak, de Gondo nyugodt, ugyanis titokban 50 milliós hitelt vett fel, hogy megvásárolhassa a részvények többségét, így pedig ő válna messze a legnagyobb tulajdonossá. Aznap este ütné nyélbe az üzletet, amikor váratlanul hívást kap: kisfiát elrabolták, a váltságdíj pedig szokatlanul magasan 30 millió. Gondo kész lenne fizetni, noha mindenét elzálogosította a hitelért, hamar kiderül azonban, hogy az emberrabló nem az ő fiát rabolta el, hanem tévedésből annak játszótársát, a sofőr gyerekét. Gondo fellélegzik, hiszen a pénz egyben véget vetett volna karrierjének és családját is szegénységbe sodorta volna, de az emberrabló továbbra is követeli a pénzt, Gondo lelkiismerete pedig viaskodni kezd...

Azt hiszem eddig elég világos hogy milyen erkölcsi dilemmával foglalkozik a történet, csakhogy ez csupán kb. a negyedét teszi ki; egyre inkább eltolódik a bűnüldözés és az emberrabló irányába, illetve egy szintig még életképeket is kapunk a japán társadalom kevésbé tehetős rétegeiről. A címből kiindulva így alapvetően inkább egy társadalmi drámát kapunk annak szebb és csúnyább oldaláról.

Megvalósítás:

A hangsúlyeltolódások és témaváltások miatt olyan, mintha négy film lenne egybegyúrva. Az első óra végig egy nappaliban játszódik mint egy színházi dráma, amelyben egy kimondott erkölcsi kérdést boncolgatnak, azaz hogy fontosabb-e a siker a humánumnál. Ez már megjelenik a gyerekek kovbojos játékában is, majd a cipőgyártásban, végül a váltságdíjban, ahol ugye külön csavar, hogy nem a saját gyerekéért kéne fizetnie Gondónak. A második óra váratlanul rendőrségi nyomozásba csap át és teljesen magára hagyjuk Gondót; az információgyűjtés aprólékos munkáját követhetjük nyomon. Ez idő alatt Gondo lecsúszik egzisztenciálisan, hiszen valóban kiteszik a cégből és eladósodott. A harmadik részben a tettes kézrekerítése következik, és itt a hangsúly már a tettesen van, szinte az ő szemszögéből éljük át a történteket. E két második részben nincs sok szöveg, azonban röviden betekinthetünk az alacsonyabb osztályok életébe: piacos, szemétégető, diák, diszkó, na és persze a drogtanya, amely már nem is realisztikus akart lenni, hanem stilizált szenvedés - pokol. A menny jelentette Gondo erkölcsi fölényét, a magaslatra épített luxus házát, míg a pokol az alatta elterülő zsúfolt, piszkos, bűnnel teli, hőségtől fuldokló szegénynegyedet, amelyben a tettes, azaz a gonosz lakozik. Az utolsó, pár percnyi részben Gondo és az elkövető szembesülnek, szinte tükörképei egymásnak, a tettes monológja pedig olyanná teszi a történetet az első részt leszámítva, mintha az M-et látnám újra.

Kicsit más stílust kapnak ezek a részek képileg is: a főcím tisztára film noiros a zenéjével és az árnyékos képeivel; az első részben a kompozíciók kapnak nagy szerepet, a karakterek helyezkednek el különböző, jelképes pozíciókban; a második részben jóval többet mozgott a kamera, ahogy a rendőröket követve az utcákra kerültünk; a harmadik rész már olyan mint egy francia újhullámos film az éjszakai életben bolyongó gyerekrablóval, végül a negyedik rész egy monológgá alakul,  ahol Gondót csak hátulról látjuk szembesülni a pokol képviselőjével. Zene gyakorlatilag nincs, de van egy kis rózsaszín füst az amúgy fekete-fehér filmben a hangsúly kedvéért, felidézve a Patyomkin páncélost.

Élmény:

Izgalmas és fordulatos, okosan felépített krimi, amelyben meglepő volt a hangsúlyok eltolódása. Ma szemmel is nézhető, de nekem hiányzott belőle az átütő erő mind képi, mind tartalmi szempontból. Fura volt egy nem szamurájos Kuroszava-filmet nézni, de szerintem még jobban is sikerült náluk.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Mifune Tosiro (A vihar kapujában, Oharu élete, Hét szamuráj, Véres trón, A testőr), Nakadai Tacuja és Kato Takesi (Hét szamuráj, A testőr, Káosz), Kagava Kioko (Tokiói történet, Szansó tiszttartó), Kimura Iszao (ÍHét szamuráj), Simura Takasi (A vihar kapujában, Élni, Hét szamuráj, Véres trón, A testőr), Csiaki Minoru (A vihar kapujában, Élni, Véres trón)
- Még életben vannak: Nakadai Tacuja (84), Kagava Kioko (85), Jamazaki Cutomu (80)
- Ebben az időben Japánban valóban gyakoriak voltak a gyerekrablások, részben ennek a filmnek köszönhető, hogy szigorúbb büntetésekkel igyekeztek később visszaszorítani.

Következik: Máté evangéliuma

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr7512698475

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.