Artúr filmélményei

Legkedvesebbek: a legjobb zenék 1.

2017. február 13. 06:38 - Liberális Artúr

Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

Mindig igyekszek kihangsúlyozni, hogy az itt felmerülő filmeket többnyire először láttam, amikről írok, az az első benyomás és az is felületes. Minden azon múlik hogy éppen mennyire tudok odafigyelni, milyen kedvem és hangulatom van. A zenei ízlés pedig amúgy is általában nagyon szubjektív dolog. A film nem csak a történet és a képek együttese, hanem a hang is nagyon fontos szerepet tud játszani; észrevételem szerint ez legtöbb esetben csupán aláfestő zene, ami illeszkedik a film hangulatához, persze ez is tud hatásos lenni. És olyan is van, amikor a csend erősebb, mintha bármilyen zene lenne. Ezúttal azokat a filmeket veszem szemügyre, amelyekben szerintem a zene legalább olyan fontos és kifejező, mint a történet vagy a vizualitás. Egy vitatható döntésem volt, mégpedig hogy csak olyan filmet választok, aminek fel tudom idézni a dallamát. ez azért igazságtalan, mert amennyiben már ismertem, értelemszerűen emlékezni fogok rá akkor is, ha amúgy nem tetszett volna. A másik fontos kitételem, hogy nem csak egy vagy két dallamnak kellett fontos szerepet játszania, hanem lehetőleg a film egészének zenéjére is emlékeznem kellett valamennyire.

A klasszikusok:

A klasszikus zenei betétek általában elég hatásosak (és általában jogdíjmentesek). Mivel eleve önálló darabnak készült többségük, így könnyen felül is kerekednek akár a képeken vagy a történeten, így nem csoda, hogy szembetűnőek.

- A Fantáziában (1940) pl. ráadásul az egész koncepció eleve arról szól, hogy klasszikus zenei darabokat kombinálnak hozzáillő animációkkal, így aztán értelemszerűen a hét kiválasztott darab is eléggé hangsúlyosan szerepel a képek mellett.
- Kubrick is rendszeresen élt ezzel is a filmjeiben. a 2001: Űrodüsszeiában (1968) pl. olyan jól sikerül az együttműködés, hogy az ember már akaratlanul és ehhez a filmhez köti pl. az Imigyen szóla Zarathustra c. művet. De ez önmagában még kevés lenne; a filmzenéhez tartoznak még Ligeti György szerzeményei, amelyek tökéletesen illenek a világűrhöz.
- A Fantáziához hasonlóan az Amadeus (Forman, 1984) is a klasszikus zenére épít, Mozartéra. Itt attól válik igazán szembetűnővé a zene, hogy magyarázzák, kommentálják.
- A Szép munka (Denis, 1999) a Billy Budd filmes, modernkori feldolgozása, így nem csoda, hogy végigkíséri Britten operaváltozatának egy-egy részlete. A zene önmagában is hatásos, de persze igazi a már-már balettozó katonák látványával együtt.

Hallgasd meg a Fantasia filmzenéjét

Hallgasd meg a 2001: Űrodüsszeia filmzenéjét

Hallgasd meg az Amadeus filmzenéjét

Hallgasd meg a Szép munka filmzenéjét

A musicalek:

A musicalek annak ellenére nem szoktak bejönni, hogy épp a zene a lényegük. Nagyon zavar, hogy indokolatlanul fakadnak dalra, és gyakran a dalok sem elég kifejezőek vagy karakteresek, hogy emlékezzek rájuk. A kivételek:

- Ének az esőben (Donen - Gene Kelly, 1952): Az ügyesen kidolgozott történet lényege az átmenet a némafilm és a hangosfilm között, ami - ahogy a valóságban - itt is a musicalek térnyerésében jelenik meg. Az Ének az esőben szerencséje az, hogy a film különböző pontjain is sikerült több olyan emlékezetes dalt használniuk, amelyeket még ma is vissza tudok idézni két év távlatából, illetve hogy nem csak a táncok voltak kifejezőek, de gyakran a zene is.
- Örök szomjúság (Dutt, 1957): Nem igazán musical, de az indiai filmek hírhedten zsúfoltak táncos-zenés betétekkel, ebből a tánc most elmarad, vannak viszont bőven dalok, amelyek a főszereplő költő mélabús lelkivilágát hivatottak elsősorban bemutatni. Talán a történet nélkül nem működnének, de szinte azonnal elvarázsoltak és azóta rongyosra hallgattam őket.
- The Rocky Horror Pictue Show (Sharman, 1975): Az elborult történetben két szende szűz betéved egy élvhajhász földönkívüli bulijának kellős közepébe, ahol megtanulják ők is élvezni az életet. A film és a zene bája is amatőr hangulatában rejlik; kezdetben magával ragadott, de idővel unalmassá váltak. Ennek ellenére is van benne mindig egy-egy fülbemászóbb dallam, szintén rongyosra hallgattam már őket. Legjobb valószínűleg egy angolszász országban megnézni, ahol elvárt, hogy a nézők is együtt bulizzanak a színészekkel előadás közben.
- Távoli hangok, csendélet (Davies, 1988): Nem igazán musical, és csalok, mert nem is emlékszek a zenéjére. De teljes egészében különféle egyházi énekekre, népdalokra és popzenére épül, ezek adják meg a szinte transzcendentális hangulatát.

Hallgasd meg az Ének az esőben filmzenéjét

Hallgasd meg az Örök szomjúság filmzenéjét (nem teljes)

Hallgasd meg a The Rocky Horror Picture Show filmzenéjét

Hallgasd meg a Távoli hangok, csendélet filmzenéjét (nem teljes)

A hangulatosak:

Azaz amikor az aláfestő zene kevésbé áll meg önállóan a lábán, de elképesztően alányúl a filmnek hogy megteremtse atmoszféráját.

- Pszichó (Hitchcock, 1960): Nem tudom ki találta fel az ijesztgetős filmzenét, de hogy itt a leghatásosabb, az biztos. Hirtelen, éles és magas hangok, váratlan megszólalások, alapjáraton is hidegrázós motívumok váltogatják egymást. Mindez Hitchcock feszültségkeltő tehetségével párosulva felejthetetlenül félelmetes élményt nyújtott.
- Hullámhossz (Snow, 1967): Oké, picit megint csalok, mert valójában itt nincs zene, csak a címből adódóan egyre erősebben és magasabban szóló hang. És persze épp ettől emlékezetes, hiszen rohadt idegesítő, és már alig várod hogy vége legyen, és amikor azt hiszed hogy már nem lehet magasabb hangot kiadni, akkor kiderül, hogy de... Nem linkelem be, felesleges. Hacsak nem akartok sípolást hallgatni fél órán keresztül...
- Az idő múlása (Wenders, 1976): Hangulatos zene vezetéshez, ahogy a néptelen utakon szeled át a tájakat autóddal örökkön utazva, sosem megérkezve - Németországban. A gúnyosan káposztarocknak hívott német zene eddig ismeretlen volt előttem, de ez hangulatosabb volt, mint amit bármelyik eddigi road movie-ban hallottam.
- Radírfej (Lynch, 1977): Lynch szorongó képi világához tökéletesen passzoló dark ambientes zúgás, csikorgások teszik ki a  filmzene nagy részét, ami miatt kész felüdülést jelent, amikor a holdarcú nő kellemes dala elhangzik.
- Kill Bill (Tarantino, 2004): Nem biztos hogy ennek a filmnek a zenei elemei bejöttek volna. Csakhogy megjelenésekor kb. mindenhol ezeket lehetett hallani, és akkor én még nem tudtam mit hallottam. Bő 10 évvel később látva először filmet és meghallva e dalokat, természetesen azonnal belém égtek.

Hallgasd meg a Pszichó filmzenéjét

Hallgasd meg Az idő múlása filmzenéjét

Hallgasd meg a Radírfej filmzenéjét

Hallgasd meg a Kill Bill filmzenéjét

A popdalok:

Az 1960-as évek végétől, de inkább az 1970-es években vált bevett gyakorlattá, hogy popzenéből válogatott dalokkal helyettesítik a filmzeneszerzőket, talán ez is az ellenkultúra része volt. Hasonlóan a musicalekhez itt is csak akkor van értelme a dolognak, ha több jó, hangulatteremtő dal segíti a filmet.

- Apokalipszis most (Coppola, 1979): Ezt a filmet betehettem volna akár a klasszikusok közé is, de úgy érzem, hogy a Doors zenéje nemcsak időszerűbb, hanem jobban illő is volt ahhoz a pszichedelikus triphez, amit a film nyújtott.
- Berlin, Alexanderplatz (Fassbinder, 1980): A 13 részes sorozat az utolsó részig önmagához képest konvencionális mederben haladt, ekkor azonban, a főszereplő őrültségére való tekintettel "elengedte" magát a rendező és el mert rugaszkodni az eredeti regénytől. Így váratlanul hatvanas évekbeli hippi dalok csendültek fel egy 1920-as években játszódó filmben, ami teljesen készületlenül ért és leterített, egyúttal a filmet is önmaga felé emelve egyetemesebbé tette.

Hallgasd meg az Apokalipszis most filmzenéjét

Hallgasd meg a Berlin, Alexanderplatz filmzenéjét

 Bennetek mi él a legjobban?

 

2 komment
Címkék: legkedvesebb

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr5812698467

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Barnakanapés 2017.02.13. 09:59:18

Mivel nem láttam a listád nagyrészét, így nehéz építő jelleggel hozzászólni. :) Amivel viszont abszolút egyetértek az az Ének az esőben. Amit láttam még az a Pszichó és a Kill Bill, ezeknek szintén nagyon jellegzetes a zenéje. Nekem még emlékezetes a Disney mesék pl: Az oroszlánkirály, A dzsungel könyve, Hófehérke, stb. Valószínűleg gyerekkori emékek miatt, és amit még kiemelnék: A muzsika hangja. Amit csodálok, hogy nálad kimaradt a Sárga tengeralattjáró, lévén Beatles rajongó vagy. :)
Ami "megfertőzött" és korábban sose gondoltam erre, hogy mennyire indokoltan kezdenek el énekelni egy filmben. :D Azóta én is mindig ezt figyelem, ha zenés filmről van szó.

Életunt Cápa 2017.02.14. 22:59:06

@Barnakanapés: A sárga tengeralattjáró még a rendes listám előtt volt, onnan emlékszel rá :p Gondolkoztam az Egy nehéz nap éjszakáján, de valahogy nem éreztem idevalónak.

A Disney-dalok inkább csak egy-egy dal erejéig voltak emlékezetesek, ezekről a következő posztban van szó. Érdekes, nekem nem nagyon maradtak meg, csak amit már eleve ismertem (Aladdin főcím, Dzsungel könyvéből Balu dala).