Artúr filmélményei

Legkedvesebbek: a legjobb táncok

2017. március 03. 06:48 - Liberális Artúr

 

Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

Macsó pasiként (lol) a dalolós-táncolós filmek nem nevezhetőek kedvenc műfajomnak, ennek ellenére az előbbiből akadt bőven olyan, amelyek tetszettek (lásd itt és itt),és nem jelentenek kivételt a táncok sem. Ezek lehetnek önmagukban is látványosak, de akkor az igazi, ha egy tánc legalább annyira kifejező, mint a beszéd. És egy ilyen tánc felér a költészettel. Jöjjenek most azok a táncjelenetek, amelyek valamiért emlékezetesek maradtak:

Föld (Dovzsenko, 1930)

Mit keres egy szovjet propagandafilm a listán? Talán nem helytálló a párhuzam és nem ismerem a szovjet filmtörténelem egészét, de ha Tarkovszkijnak van szovjet elődje, az Dovzsenko filmje. Számos meditatívan transzcendes képet láthattunk a filmben, ezek közül az egyik leghatásosabb az éjjel egyedül hazafelé tartó Vaszil volt, aki jókedvében a magyar néptánchoz hasonló mozdulatokkal táncol. A hozzá társuló vészjósló a zene, a sötétség és a felvert por olyanná teszi, mintha egy haláltáncot látnánk.

Egymásnak születtünk (Stevens, 1936)

A hangosfilmek megjelenésének egyik következménye az volt, hogy az addigi némaságból előtörtek a zenés-táncos musicalek, amelyeknek az egyik nagy sztárja Fred Astaire volt. Eddig egyetlen filmet láttam tőle, a táncjelenetei kettő kivételével nem igazán szórakoztattak. Az egyik ezek közül Astaire táncversenye önmaga árnyékaival. Nem tökéletes, de a film egyik csúcspontja és elég kreatív, hogy megmaradjon az emlékezetemben.

Piros cipellők (Powell - Pressburger, 1948)

A brit filmek egyik fontos korszaka az 1940-es évek propagandafilmjei, ebből nőtt ki filmjeivel a Powell-Pressburger páros, egyik csúcspontjuk pedig a Piros cipellők. Mivel egy balett-társulatról szól a történet, értelemszerűen helyet kap egy negyedórás (!) balett-jelenet is, amelynél talán először értettem, hogy mit fejez ki egy-egy mozdulat, de más szempontokból is a film legerősebb része.

Ének az esőben (Donen - Gene Kelly, 1952)

A piros cipellők sikere nyomán a hollywoodi táncos filmek is megpróbálták a táncot művészi szintre emelni, ennek egyik példája az Egy amerikai Párizsban Gene Kellyvel, aki Fred Astaire mellett a legismertebb táncos név. A film végén szintén helyet kapott egy negyedórás, kreatív koncepcióval kidolgozott balett-táncsorozat, de a táncok maguk nem győztek meg teljesen. Ellenben Kelly következő filmjében, az Ének az esőben ugyanezt az elvet követve beletettek egy jó hosszú balett-jelenetet, ami már kellőképpen kifejező volt - de mégsem ez ragadt meg bennem igazán, hanem egy mellékszereplőé, aki annyit ugrált a Make 'Em Laugh c. dalban, hogy a nézésétől is elfáradtam.

West Side Story (Robbins - Robert Wise, 1961)

A West Side Story már helyet kapott a legerősebben induló filmek listáján, és épp egy tízperces táncjelenet miatt, amely egyszerre balett és modern tánc, szavak nélkül is megérthető, nincsenek benne felesleges elemek, csupán táncszerűen adja elő a hétköznapi mozdulatokat, kifejezve két utcai banda rivalizálását.

Mary Poppins (Stevenson, 1964)

Ez a film egyáltalán nem a szívem csücske, de amit el kell ismerni, azt el kell ismerni: a kéményseprős táncjelenet, a Step in Time nagyon látványos, kreatív ahogy a tetőkön energikusan ugrálnak ki-be a kéményekbe.


My Fair Lady (Cukor, 1964)

A musicalek az 1960-as években élték második virágkorukat az 1930-as évek után, ennek egy híres példája a My Fair Lady is, amelyről vesszőparipámnak megfelelően elmondható, hogy dalai és táncai teljesen indokolatlanok. És hogy tovább rontsam a helyzetet, a legjobb táncjelenet benne nem is igazán tánc, és éppen ettől jó. Arra gondolok, hogy az Ascot Gavotte-ban az előkelő társadalmi rétegek merevségének épp az a legjobb kifejezése, hogy minimális mozdulatokat végeznek, de ebben önmagában is van valami táncszerű.



Szép munka (Denis, 1999)

A francia idegenlégió félmeztelen férfitesteinek gyakorlatázásában már eleve van valami balettszerű (a film zenéje is egy opera), de az igazán ütős táncjelenet az absztrahálódó tudatú (magyarul meghaló) főhősünk haláltánca az élet és a halál között, ami egyébként teljesen improvizált és az addigi képektől és zenétől teljesen elütően egy europop dalra történik egy diszkóban.

Néhány egyéb tánc, ami emlékezetes, de nem tartottam ide méltónak:

Szólj hozzá!
Címkék: legkedvesebb

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr1212698441

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.