Artúr filmélményei

Ez történt 2015-ben

2017. december 17. 11:54 - Liberális Artúr

Miután 2014-ben elkezdtem érdeklődni a filmek iránt, 2015 januárjára jutottam odáig, hogy ennek valami nyoma is maradjon. Így elindult a blogom azzal a céllal, hogy felfedezzem a nagy klasszikusokat és tudatosan nézzem a filmeket. Nagyjából tudtam mit várok egy filmtől, a posztok ezen tartalmi-megvalósítási-szubjektív felosztását a mai napig megtartottam. Tavaszra véglegesedett a listám, és hamarosan a végére is értem az akkor még 70 darabos listának, de nem akartam megállni. Több mint 200 filmet sikerült megnézni az évben, átlagosan havi 20-nál is többet.

Ősszel az átláthatóság kedvéért elkezdtem a filmeket formátumuk, megjelenésük ideje, műfajuk, rendezői és származási országuk szerinti listába szedni. Nem tudom megmondani, pontosan mikor történt, de annyit módosítottam a listaszerkesztési elveimen menetközben, hogy a megtekintendő filmnek legalább 10 évesnek kell lennie (korábban 2010-nél húztam meg a határt). Mostanra szívem szerint tovább emelném és tényleg csak klasszikusokkal, legalább 25 éves vagy 1990 előtti filmekkel foglalkoznék, de akkor sok jóból maradtam volna ki.

Ami a filmeket illeti - mivel a listám minőségi és csökkenő sorrendű - , elvileg ekkor láttam a filmművészet krémjét, és valóban rengeteg jó és sokféle filmmel találkoztam, a nagy klasszikusok nem véletlenül nagy klasszikusok. Túl sok tetszett közülük, hogy mindet felsoroljam, szóval csak az abszolút kedvencet szeretném megemlíteni 2015-ből, amely mind tartalmával, mind kivitelezésével lenyűgözött: a 2001: Űrodüsszeiát (1968). Emellett különlegesebb élményt nyújtottak még a hagyományostól eltérő kivitelezésű filmek, amelyek a történetmesélős módszer helyett másfelé keresik a filmművészet nyelvét. Ilyen pl. az Ember a felvevőgéppel (1929), A gránátalma színe (1969), a Tükör (1975), a Nap nélkül (1982) vagy A film története(i) (1988-1998).

Nem filmes posztok:

2015-ben látott filmek:

  • Dr. Caligari (Wiene, 1920)
  • Gyilkos arany (von Stroheim, 1924)
  • Ifjabb Sherlock detektív (Keaton, 1924)
  • Aranyláz (Chaplin, 1925)
  • Patyomkin páncélos (Eisenstein, 1925)
  • A generális (Bruckman - Keaton, 1926)
  • Metropolis (Lang, 1927)
  • Virradat (Murnau, 1927)
  • Jeanne d’Arc szenvedései (Dreyer, 1928)
  • Ember a felvevőgéppel (Vertov, 1929)

 

  • Frankenstein (Whale, 1931)
  • M (Lang, 1931)
  • Nagyvárosi fények (Chaplin, 1931)
  • King Kong (Cooper - Shoedsack, 1933)
  • Atalante (Vigo, 1934)
  • Ez történt egy éjszaka (Capra, 1934)
  • Frankenstein menyasszonya (Whale, 1935)
  • 39 lépcsőfok (Hitchcock, 1935)
  • Modern idők (Chaplin, 1936)
  • Az alvilág királya (Duvivier, 1937)
  • Hófehérke és a hét törpe (Hand, 1937)
  • A nagy ábránd (Renoir, 1937)
  • Robin Hood kalandjai (Curtiz - Keighley, 1938)
  • Elfújta a szél (Fleming, 1939)
  • A játékszabály (Renoir, 1939)
  • Óz, a nagy varázsló (Fleming, 1939)

 

  • A diktátor (Chaplin, 1940)
  • Érik a gyümölcs (Ford, 1940)
  • A Manderley-ház asszonya (Hitchcock, 1940)
  • Pinokkió (Luske - Sharpsteen, 1940)
  • Aranypolgár (Welles, 1941)
  • A máltai sólyom (Huston, 1941)
  • Az Ambersonok tündöklése és bukása (Welles, 1942)
  • Casablanca (Curtiz, 1942)
  • Gyilkos vagyok (Wilder, 1944)
  • Valakit megöltek (Preminger, 1944)
  • Szerelmek városa (Carne, 1945)
  • Az élet csodaszép (Capra, 1946)
  • Életünk legszebb évei (Wyler, 1946)
  • A szép és a szörnyeteg (Cocteau, 1946)
  • Biciklitolvajok (De Sica, 1948)
  • Sierra Madre kincse (Huston, 1948)
  • Piros cipellők (Powell-Pressburger, 1948)
  • A harmadik ember (Reed, 1949)
  • Késő tavasz (Ozu, 1949)

 

  • Alkony sugárút (Wilder, 1950)
  • Mindent Éváról (Mankiewicz, 1950)
  • A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)
  • Idegenek a vonaton (Hitchcock, 1951)
  • A vágy villamosa (Kazan, 1951)
  • Ének az esőben (Donen - Kelly, 1952)
  • A sorompók lezárulnak (De Sica, 1952)
  • A félelem bére (Clouzot, 1953)
  • Római vakáció (Wyler, 1953)
  • Tokiói történet (Ozu, 1953)
  • Ugecu története (Mizogucsi, 1953)
  • Hátsó ablak (Hitchcock, 1954)
  • Hét szamuráj (Kuroszava, 1954)
  • Itáliai utazás (Rossellini, 1954)
  • A rakparton (Kazan, 1954)
  • Szansó tiszttartó (Mizogucsi, 1954)
  • Az ige (Dreyer, 1955)
  • Rififi a férfiak közt (Dassin, 1955)
  • Az út éneke (Ray, 1955)
  • A vadász éjszakája (Laughton, 1955)
  • Egy halálraítélt megszökött (Bresson, 1956)
  • Tízparancsolat (DeMille, 1956)
  • Az üldözők (Ford, 1956)
  • A dicsőség ösvényei (Kubrick, 1957)
  • A nap vége (Bergman, 1957)
  • A siker édes illata (Mackendrick, 1957)
  • 12 dühös ember (Lumet, 1957)
  • A vád tanúja (Wilder, 1957)
  • A gonosz érintése (Welles, 1958)
  • Rio Bravo (Hawks, 1958)
  • Szédülés (Hitchcock, 1958)
  • Ben-Hur (Wyler, 1959)
  • Észak-északnyugat (Hitchcock, 1959)
  • Egy gyilkosság anatómiája (Preminger, 1959)
  • Négyszáz csapás (Truffaut, 1959)
  • Van aki forrón szereti (Wilder, 1959)
  • Zsebtolvaj (Bresson, 1959)

 

  • Az édes élet (Fellini, 1960)
  • A kaland (Antonioni, 1960)
  • Kifulladásig (Godard, 1960)
  • Pszichó (Hitchcock, 1960)
  • 101 kiskutya (Geronimi - Luske - Reitherman, 1961)
  • Arábiai Lawrence (Lean, 1962)
  • A kilátóterasz (Marker, 1962)
  • A mandzsúriai jelölt (Frankenheimer, 1962)
  • A napfogyatkozás (Antonioni, 1962)
  • Ne bántsátok a feketerigót! (Mulligan, 1962)
  • A kis katona (Godard, 1963)
  • A megvetés (Godard, 1963)
  • Nyolc és fél (Fellini, 1963)
  • A párduc (Visconti, 1963)
  • A szolga (Losey, 1963)
  • Gertrúd (Dreyer, 1964)
  • Mary Poppins (Stevenson, 1964)
  • Egy nehéz nap éjszakája (Lester, 1964)
  • Dr. Strangelove (Kubrick, 1964)
  • Bolond Pierrot (Godard, 1965)
  • Iszonyat (Polanski, 1965)
  • A muzsika hangja (Wise, 1965)
  • Doktor Zsivágó (Lean, 1965)
  • Az algíri csata (Pontecorvo, 1966)
  • Hímnem-nőnem (Godard, 1966)
  • A jó, a rossz és a csúf (Leone, 1966)
  • Persona (Bergman, 1966)
  • Andrej Rubljov (Tarkovszkij, 1966)
  • Vétlen Baltazár (Bresson, 1966)
  • Bilincs és mosoly (Rosenberg, 1967)
  • Diploma előtt (Nichols, 1967)
  • Play Time (Tati, 1967)
  • Katasztrofális siker (Brooks, 1968)
  • 2001: űrodüsszeia (Kubrick, 1968)
  • Rosemary gyermeke (Polanksi, 1968)
  • Volt egyszer egy vadnyugat (Leone, 1968)
  • Árnyékhadsereg (Melville, 1969)
  • A gránátalma színe (Paradzsanov, 1969)
  • Vad banda (Peckinpah, 1969)
  • A megalkuvó (Bertolucci, 1970)
  • Tristana (Bunuel, 1970)
  • Francia kapcsolat (Friedkin, 1971)
  • Mechanikus narancs (Kubrick, 1971)
  • Az utolsó mozielőadás (Bogdanovich, 1971)
  • Aguirre, Isten haragja (Herzog, 1972)
  • A burzsoázia diszkrét bája (Bunuel, 1972)
  • A keresztapa (Coppola, 1972)
  • A mama és a kurva (Eustache, 1973)
  • A méhkas szelleme (Erice, 1973)
  • A nagy balhé (Hill, 1973)
  • Az ördögűző (Friedkin, 1973)
  • A keresztapa II. (Coppola, 1974)
  • Kínai negyed (Polanski, 1974)
  • Barry Lyndon (Kubrick, 1975)
  • Cápa (Spielberg, 1975)
  • Jeanne Dielman, 1080 Brüsszel, Kereskedő utca 23. (Akerman, 1975)
  • Nashville (Altman, 1975)
  • Száll a kakukk fészkére (Forman, 1975)
  • Tükör (Tarkovszkij, 1975)
  • Taxisofőr (Scorsese, 1976)
  • Annie Hall (Allen, 1977)
  • A birkaölő (Burnett, 1978)
  • Mennyei napok (Malick, 1978)
  • Apokalipszis most (Coppola, 1979)
  • A nyolcadik utas: a Halál (Scott, 1979)
  • Sztalker (Tarkovszkij, 1979)

 

  • Dühöngő bika (Scorsese, 1980)
  • Ragyogás (Kubrick, 1980)
  • Az elveszett frigyláda fosztogatói (Spielberg, 1981)
  • A tengeralattjáró (Petersen, 1981)
  • E. T., a földönkívüli (Spielberg, 1982)
  • Fanny és Alexander (Bergman, 1982)
  • Szárnyas fejvadász (Scott, 1982)
  • Csillagok háborúja (Lucas - Kershner - Marquand, 1983)
  • Nap nélkül (Marker, 1983)
  • Amadeus (Forman, 1984)
  • Terminátor (Cameron, 1984)
  • Volt egyszer egy Amerika (Leone, 1984)
  • Soá (Lanzmann, 1985)
  • Vissza a jövőbe (Zemeckis, 1985)
  • A bolygó neve: Halál (Cameron, 1986)
  • Kék bársony (Lynch, 1986)
  • Cinema Paradiso (Tornatore, 1988)
  • Szentjánosbogarak sírja (Takahata, 1988)

 

  • Közelkép (Kiarostami, 1990)
  • Nagymenők (Scorsese, 1990)
  • A szerencse forgandó (Schroeder, 1990)
  • A bárányok hallgatnak (Demme, 1991)
  • Terminátor 2 (Cameron, 1991)
  • Vadító szép napok (Vong, 1991)
  • Kutyaszorítóban (Tarantino, 1992)
  • Jurassic Park (Spielberg, 1993)
  • Schindler listája (Spielberg, 1993)
  • Crumb (Zwigoff, 1994)
  • Forrest Gump (Zemeckis, 1994)
  • Kosaras álmok (James, 1994)
  • Leon, a profi (Besson, 1994)
  • Az oroszlánkirály (Allers - Minkoff, 1994)
  • Ponyvaregény (Tarantino, 1994)
  • A remény rabjai (Darabont, 1994)
  • Sátántangó (Tarr, 1994)
  • Hetedik (Fincher, 1995)
  • Közönséges bűnözők (Singer, 1995)
  • A rettenthetetlen (Gibson, 1995)
  • Toy Story (Lasseter, 1995)
  • Az élet szép (Benigni, 1997)
  • Szigorúan bizalmas (Hanson, 1997)
  • Titanic (Cameron, 1997)
  • A vadon hercegnője (Mijazaki, 1997)
  • Amerikai história X (Kaye, 1998)
  • A film története(i) (Godard, 1998)
  • Ryan közlegény megmentése (Spielberg, 1998)
  • Születésnap (Vinterberg, 1998)
  • Amerikai szépség (Mendes, 1999)
  • Halálsoron (Darabont, 1999)
  • Harcosok klubja (Fincher, 1999)
  • A mátrix (Andy Wachowski - Lana Wachowski,1999)
  • Szép munka (Denis, 1999)
  • Toy Story 2 (Lasseter, 1999)

 

  • Családi kötelékek (Yang, 2000)
  • Gladiátor (Scott, 2000)
  • Memento (Nolan, 2000)
  • Rekviem egy álomért (Aronofsky, 2000)
  • Szerelemre hangolva (Vong, 2000)
  • Tigris és sárkány (Lee, 2000)
  • Amelie csodálatos élete (Jeunet, 2001)
  • Csihiro szellemországban (Mijazaki, 2001)
  • A sötétség útja (Lynch, 2001)
  • Isten városa (Lund - Meirelles, 2002)
  • A zongorista (Polanski, 2002)
  • A gyűrűk ura (Jackson, 2003)
  • Némó nyomában (Stanton, 2003)
  • Oldboy (Cshanuk, 2003)
  • Kerülőutak (Payne, 2004)
  • Csillagok háborúja (Lucas, 2005)
  • A faun labirintusa (del Toro, 2006)
  • A mások élete (Donnersmarck, 2006)
  • A tégla (Scorsese, 2006)
  • A tökéletes trükk (Nolan, 2006)
  • L'ecsó (Bird, 2007)
  • 4 hónap, 3 hét, 2 nap (Mungiu, 2007)
  • Vérző olaj (Anderson, 2007)
  • A bombák földjén (Bigelow, 2008)
  • Ember a magasban (Marsh, 2008)
  • Engedj be! (Alfredson, 2008)
  • A falak között (Cantet, 2008)
  • 35 pohár rum (Denis, 2008)
  • A pankrátor (Aronofsky, 2008)
  • Sita Sings the Blues (Paley, 2008)
  • A sötét lovag (Nolan, 2008)
  • Szkafander és pillangó (Schnabel, 2008)
  • WALL-E (Stanton, 2008)
  • Avatar (Cameron, 2009)
  • Fel (Docter, 2009)

 

  • Toy Story 3 (Unkrich, 2010)
  • A sötét lovag - Felemelkedés (Nolan, 2012)
  • Best Kept Secret (Buck, 2013)
  • Mielőtt éjfélt üt az óra (Linklater, 2013)
  • Sráckor (Linlater, 2014)
Szólj hozzá!
Címkék: napló

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr9913506597

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.