Tartalom:

Róma, I. század. A léhűtő katonatiszt, Marcellus (Richard Burton) és a császári várományos Caligula ki nem állhatják egymást. Miután Marcellus egy rabszolgaárverésen szándékosan felüllicitálja Caligulát egy öntudatos görög rabszolgáért, Demetriuszért (Victor Mature), Caligula bosszúból áthelyezteti a birodalom legproblémásabb tartományába, Palesztinába. Jézus épp ekkor van ott szintén, Demetriusz egy pillanat alatt követőjévé is válik. Kivégzését Marcellusnak kell felügyelnie, aki nem örül az efféle feldatnak, de elvégzi. Az ő tulajdonába kerül Jézus palástja. Amikor magára veszi, rettenetes érzés uralkodik el rajta. Demetriusz kihasználja az alkalmat, hogy elvegye tőle a számára szent ruhadarabot és otthagyja Marcellust. A következő hetekben Marcellust rémálmok gyötrik. A császári mágus szerint a palást átkozott volt; hogy megszabaduljon kínzó érzéseitől, Macellusnak fel kell kutatnia és meg kell semmisítenie...

Természetesen a kereszténység a fő téma, annak is a szabadságot, igazságosságot, testvériséget érintő részei. De ahogy az Igénél vagy A passiónál, itt sem magát a kereszténységet ismerjük meg, hanem a hit erejét, amely képes gyökeresen megváltoztatni embereket.

Megvalósítás:

A történet első jelenetében meg is történik nagyjából minden fontos előzmény: megismerjük Marcellus léha életmódját, újraegyesülést gyerekkori szerelmével (Jean Simmons), ellenséges viszonyát Caligulával és találkozását a büszke Demetriusszal. Marcellus felszabadítja Demetriuszt, amiért az hálából szolgája marad, de mereven ragaszkodik ehhez a viszonyhoz, holott Marcellus barátkozna. A fordulópontot Jézus jelenti, aki azonnal megnyeri magának Demetriuszt, Marcellust viszont csak a keresztrefeszítés zökkenti ki addigi hedonista életmódjából. A nagy probléma, hogy nem tudjuk meg, miért. Jézus itt is csak mellékesen jelenik meg, mint a Ben-Hurban, de ott erősebb volt sokkal a szellemisége. Annyit spoilerezek, hogy végül megtér Marcellus, de ugyanúgy rejtve maradnak előttünk az okok, mint az előbb. Mindössze annyit láthatunk, hogy a keresztények egészen más felfogással élnek, ami elbizonytalanítja főhősünket. Valószínűleg úgy voltak vele, hogy ez evidens és ezért nem pazaroltak rá időt. Így csak a keresztények s a rómaiak kontrasztját látjuk, hogy a császárság elnyom, önkényes, míg a keresztényeket nem nyomasztják az evilági dolgok. Jelképesen a film végére az elejével szemben Demetriusz és Marcellus már barátként utalnak egymásra.

Abból a szempontból közös a film a Panoptikummal, hogy mindkettő a tévé térhódításából nézőket visszacsábító technológiákkal próbálkozott. A Panoptikum esetén ez a 3D volt, itt a szélesvászon, ami szintén létezett korábban is már, de nem volt divatos a költségek miatt. A maga idejében ez biztos nagy látványosság volt, de nekem a kis laptopomon nem nyújt különösebb élményt, és azt sem vettem észre, hogy kihasználták volna a nagyobb teret. Elvileg monumentális alkotással állunk szemben, de nem sok nyoma van a hatalmas statisztatömegnek és díszleteknek, sőt, gyakran fájdalmasan látszott, hogy stúdióban vannak. Az alakítások némafilmesen teátrálisak, ami a karikatúraszerűen groteszk Caligulánál a legerősebb; más képi világ mellett még nem is lenne ez baj, de itt alapvetően puritán volt a film a beállításait, megvilágítását tekintve (ellenpéldának lásd a Rettegett Ivánt). De azért így is volt beállítás, ami klasszikus festményeket idézett, talán azok is voltak az ihletői. Még Richard Burton alakítása érdekes, aki nagyon helyesen római katonaként érzelemmentes, parancsoló hangnemben beszélt, őrületekor pedig mintha valóban egy másik dimenzióból szólt volna hozzánk más emberként. Az akciójelenetek koreográfiái borzalmasak, amit részben még elnézhetnénk a film kora miatt, de amikor az egyik katona hosszú másodperceken keresztül vívás közben az egyik kezével a sisakjánál matat, majd "váratlanul" leesik egy ütéstől, az rettenetesen amatőr. A zene a színjátszáshoz hasonlóan teátrlis, a hangsúlyozandó részeknél túlságosan hangosan szólal meg, miközben előtte szinte csend van.

Élmény:

Mindez együtt nagyon mesterkélt hatást kelt, miközben a sztorit is elég lyukasnak érzem a kereszténység megmagyarázásának hiánya és a személyiségfejlődés fontos pontjainak kihagyása miatt. Pedig milyen erős lehetett volna rendesen bemutatva Marcellus tépelődése a római és a keresztény erkölcse között...

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Richard Burton (Kleopátra, Nem félünk a farkastól), Jean Simmons (Fekete nárcisz, Spartacus), Victor Mature (Clementina kedvesem), Ernest Thesiger (Frankenstein menyasszonya), Michael Ansara (Tízparancsolat)
- Még életben vannak: Betta St. John (88 - a béna zsidó lány)
- A film Tiberiust rokonszenvesebbnek mutatta, mint amilyen valójában lehetett, Caligula viszont kezdetben állítólag normális volt, uralkodása után pár hónappal azonban valóban olyanná vált, mint amit láthattunk. Meg is ölték pár évvel később.
- A filmhez készült folytatás is Demetriusz főszereplésével
- Koster, a rendező német zsidóként az 1930-as években emigrált az Egyesült Államokba, de előtte még Budapesten is szerencsét próbált. Ekkor vette feleségül Király Katót. Az ő elsőamerikai filmje mentette meg a csődtől az Universalt és ő fedezte fel az Abott és Costello párost is. 1941-ben vette el második feleségét, és megígérte nki, hogy minden filmjében szerepelni fog. Így is lett, de gyakran, mint pl. épp A palást esetében, csak szoborként tűnt fel arca...

Következik: 80 nap alatt a föld körül