Artúr filmélményei

Laysa Lahum Wujud (1974)

2018. december 12. 07:37 - Liberális Artúr

Rendezte: Mustafa Abu Ali
Műfaj: -
Főbb szereplők:
-

Megjelenés: 1974, Palesztina
Hossz: kb. 0,5 óra
IMDB:
8,0

Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: ...avagy "nem is léteznek". Nabatieh egy palesztin menekülttábor Libanonban, itt ír levelet egy kislány bátyjának, aki harcol az izraeli megszállás ellen.  Hamarosan azonban az izraeli repülők lebombázzák a menekülttábort...

Téma: A dokumentumfilm a latin hagyományokon alapuló politikai aktivizmus példája; a rendező démonizálja az izraeli vezetést és majdhogynem felszólítja a palesztinokat a harcra.

Tartalom: Kilenc rövid epizódra oszlik a kiáltvány, az elsőben a menekülttábor idilli arcát láthatjuk, amit a levelet író kislány személyesít meg. A második részben a szabadságharcos báty megkapja a levelet és elolvassa. A hamradik fejezetben történelmi tények címszó alatt felsorolnak imperialista népirtásokat, ide helyezve a palesztin ügyet is, majd az ötödik részben jön a bombázás, a hátralévőkben pedig ennek következményei. Bár nem lenne spoiler leírni őket, megmaradok jó szokásomnál és lehetőleg nem tárgyalom részletesebben a filmek második felét. Elég annyi, hogy a megszólaltatott palesztinok továbbra is kitartanak igaz ügyük mellett. Szóval nagyon hasonlít a hasonló latin aktivista filmekhez, mint amilyen A tűzhelyek órája, de míg ott egy érveléssorozat végén jutunk el odáig, hogy ragadjunk fegyvert, ha szükségszerű, itt egyrészt nincs alternatíva, másrészt nagyon egyoldalú, úgy állítja be, mintha az izraeli vezetés alaptulajdonsága lenne, hogy népirt. Persze ezt betudhatuk annak, hogy ott és az akkori közönségnek szólt, nem érezték szükségét háttérinformációknak, de innen nekem egy másik kultúrkörből és korszakból ez így csak propaganda. A cím egyébként arra a ma is népszerű véleményre reagál, miszerint (történelmileg) palesztinok nem is léteznek.

Forma: Godard 1970-ben jött ki egy palesztinokért kiálló filmmel, a rendező az ő asszisztense volt a forgatás során, majd megkapta a kamerát, innentől kezdve lehetett filmet készíteni. Céljuk az aktivizmus mellett a dokumentálás volt, ilyennek kell elképzelni a film külsejét is: egyszerű leíró felvételek, kamerába mondott monológok valós szereplőkkel, bevágott dokumentumfelvételek. Hatásos a kellemes klasszikus zenei aláfestés a bombázáshoz, mintha csak megelőlegeznék az Apokalipszis mostnak. Az epizódokat feliratokkal foglalják össze és választják el egymástól.

Élmény: Egy ilyen rövid, megmondó jellegű dokumentumfilm akkor jó, ha velős és erős, hatásos. Talán az én érzéketlenségemet jelzi, vagy rosszabb esetben a korunkét, hogy a legkevésbé sem zaklattak fel a bemutatott igazságtalanságok, de részben erről az is tehet, hogy erősen propagandaszagú volt. Ha jól értettem a pár leírást, amit találtam, ez a film is olyasmi jelentőségű és műfajteremtő, mint a Tire die.

Érdekességek:

- Meg sem próbálom felvázolni az izraeli-arab konfliktust, még 2018-ban is megoldhattalannak tűnik sajnos a konfliktus és egyelőre nem látszik esély javulásra. Figyelembe véve a kort, 1974-ben talán még joggal állhatott optimistábban a kérdéshez a film, hiszen a nagy átalakulások időszaka volt ez.
- Az idézet Golda Meirtől származik, aki Izrael egyik alapítója és később miniszterelnöke volt.
- E palesztin dokumentmfilmeknek létrehozott libanoni archívum 1982-ben egy izraeli-libanoni háborúban megsemmisült, a filmek eltűntek, ez is csupán nemrég került elő, utolsó perce hiányzik.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr5014472006

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása