Artúr filmélményei

Ez történt 2019-ben

2019. december 30. 09:38 - Liberális Artúr

2019 - Napló:

  • Januárban megjelent a TSPDT új filmes listája, így frissítenem kellett a filmeskönyvemet, és közben lassan nekiálltam végigvenni az 1914 előtti filmeket is.
  • Augusztusban felfedeztem az Infogram nevű oldalt, ami végre megoldotta a listázós problémámat, hogy egy posztban elférjen minden film, illetve jó kis statisztikákat lehet vele készíteni.
  • Októbertől - tekintettel az évszámra - nekiláttam évtizedünk legismertebb és legelismertebb filmjeinek.
  • Decemberben a szokásos évet összefoglaló poszt mellé készítettem egy évtizedet összefoglaló posztot is

2019 - Összegzés:

  • Bár sok érdekes filmet láttam, kiemelkedő filmélményem ezúttal sajnos nem volt, egyedül a Berg-Ejvind és asszonya (1918) fogott meg annyira, hogy felkerüljön egy toplistámra a legromantikusabb filmélményeim közé.
  • 182 filmet láttam, ami átlagosan havi 15, heti 3-4 filmet jelent;
  • a nem-nyugati filmek arányát sikerült egy év alatt 19%-ról 24%-ra növelni,
  • de a kortárs filmek aránya a projektjeim jellege miatt egyelőre maradt 24%-on.

2020 - Tervek:

  • Időközben bővítettem a filmeskönyv projektemet, így könnyen lehet, hogy még 2020-ban sem végzek vele.
  • Emellett szeretnék továbbhaladni a kiegyensúlyozottság útján, azaz elsősorban kortárs és világmozi lesz, de nem szeretnék teljesen lemondani a nagy nyugati klasszikusokról sem.
  • Elképzelhető, hogy "magyarosítani" fogom a nézőpontomat és ezzel több magyar és kelet-európai film is sorra kerül.

2019 - Írások, egyebek:

2019-ben látott filmek

  • Az elvarázsolt kastély (1897)

 

  • A Storm at Sea (1900)
  • Le village de Namo (1900)
  • Scene from the Elevator Ascending Eiffel Tower (1900)

 

  • A báb és az aranypillangó (1901)
  • A nagy nyelés (1901)
  • A Star Theatre lebontása és felépítése (1901)
  • Alfred Butterworth and Sons, Glebe Mills, Hollinwood (1901)
  • Mi történt New York City-ben a 23. utcában (1901)
  • Panorama of Ealing from a Moving Tram (1901)
  • Parkgate Iron and Steel Co., Rotherham (1901)

 

  • Eruption volcanique a la Martinique (1902)

 

  • A beteg kiscicus (1903)
  • A pokolkatlan (1903)
  • A tündérkirályság (1903)
  • A zenebolond (1903)
  • Alice Csodaországban (1903)
  • Down the Hudson (1903)
  • Egy amerikai tűzoltó élete (1903)
  • Egy elefánt kivégzése árammal (1903)
  • Krisztus kínszenvedése (1903)
  • Pokoli Cake-walk (1903)

 

  • A csodálatos élő legyező (1904)
  • Japonaiseries (1904)
  • Panorama View, Street Car Motor Room (1904)

 

  • A new york-i metró (1905)
  • Párizs-Monte-Carlo futam két óra alatt (1905)

 

  • A sofőr (1906)
  • Krisztus élete (1906)
    Tartans of Scottish Clans (1906)

 

  • Le pied de mouton (1907)
  • Premier Prix de violoncelle (1907)
  • Satan se divierte (1907)

 

  • Az arles-i leány (1908)
  • Az elektromos szálloda (1908)
  • Dollie kalandjai (1908)
  • Guise herceg meggyilkolása (1908)
  • Kimentés a sas fészkéből (1908)
  • La maison ensorcelee (1908)
  • Sztyenka Razin, az orosz betyár (1908)

 

  • Le ratelier de la belle-mere (1909)
  • Princess Nicotine (1909)
  • The Country Doctor (1909)
  • The Mended Lute (1909)
  • Those Awful Hats (1909)
  • Vidám mikrobák (1909)

 

  • A züllés útján (1910)
  • Frankenstein (1910)
  • Jim le glisseur (1910)
  • Le songe d'un garcon de cafe (1910)
  • Making Christmas Crackers (1910)
  • The House with Closed Shutters (1910)
  • The Unchanging Sea (1910)
  • White Fawn's Devotion (1910)

 

  • A kis Nemo (1911)
  • A lonedale-i távírászlány (1911)

 

  • A Cure for Pokeritis (1912)
  • A festett asszony (1912)
  • A fiáért (1912)
  • A jászoltól a keresztig (1912)
  • A szúnyog működése (1912)
  • Az operatőr bosszúja (1912)
  • Falling Leaves (1912)
  • The Cry of the Children (1912)
  • The Girl and Her Trust (1912)
  • The Land Beyond the Sunset (1912)
  • The Old Actor (1912)

 

  • Csata Elderbush Gulchnál (1913)
  • The Derby (1913)
  • The Evidence of the Film (1913)
  • ...és add meg a mi mindennapi kenyerünket (1913)
  • Germinal (1913)
  • Ma l'amor mio non muore... (1913)
  • Matrimony's Speed Limit (1913)
  • Max fait de la photo (1913)
  • The Mothering Heart (1913)
  • A prágai diák (1913)
  • Sumerki zhenskoy dushi (1913)
  • Quo Vadis? (1913)
  • Reménytelen szerelem (1914)
  • Berg-Ejvind és asszonya (1918)

 

  • Curuhacsi Curudzsiro (1938)

 

  • A dzsúdó legendája (1943)
  • Muszasi Mijamoto (1944)
  • A prostituált (1945)
  • Enamorada (1946)
  • Utamaro o meguru gonin no onna (1946)
  • A gyöngy (1947)
  • Egy gyönyörű vasárnap (1947)
  • A kicsapongó apa (1949)

 

  • Susana (1951)
  • No abras nunca esa puerta (1952)

 

  • Ishayat hub (1960)
  • Alias Gardelito (1961)

 

  • Milyen ízletes volt az a francia! (1971)
  • A Rainha Diaba (1974)
  • Iracema (1975)
  • Parázsló évek krónikája (1975)
  • Piknik a Függő Sziklánál (1975)
  • Az üzenet (1976)
  • Canoa (1976)
  • Mirt Sost Shi Amit (1976)
  • Agarrando pueblo (1977)
  • Ceddo (1977)
  • Illatos rémálom (1977)
  • Alucarda (1978)
  • Baara (1978)
  • Részeges karatemester (1978)
  • Alexandria... miért? (1979)
  • Chile csatája (1979)
  • Enyém a bosszú (1979)

 

  • A Föld kora (1980)
  • Árnyéklovas (1980)
  • Az istenek a fejükre estek (1980)
  • Eles Nao Usam Black-Tie (1981)
  • Mad Max 2 (1981)
  • A veszélyes élet éve (1982)
  • Amor Estranho Amor (1982)
  • Narajama balladája (1983)
  • A sivatag földmérői (1984)
  • Cabra Marcado Para Morrer (1984)
  • Sárga föld (1984)
  • A csillag órája (1985)
  • Hombre mirando al sudeste (1986)
  • Rih essed (1986)
  • Szebb holnap (1986)
  • Yeelen (1987)
  • Camp de Thiaroye (1988)
  • Dél (1988)
  • A bevándorlók szigete (1989)
  • Yaaba (1989)

 

  • Ez törvény (1990)
  • Rodrigo D: nincs jövő (1990)
  • al-Kitkat (1991)
  • Csak a pároddal (1991)
  • al-Lail (1992)
  • És az élet megy tovább (1992)
  • Hiénák (1992)
  • Szeress Mexikóban (1992)
  • Eper és csokoládé (1993)
  • Sankofa (1993)
  • A palota csendje (1994)
  • Félix száműzetésben (1994)
  • Babe (1995)
  • Csodák utcája (1995)
  • Kenyér és virág (1996)
  • Mossane (1996)
  • Vérvörös (1996)
  • Buud Yam (1997)
  • Édes2kettes (1997)
  • Négy nap szeptemberben (1997)
  • Sors (1997)
  • Útvesztőben (1997)
  • Központi pályaudvar (1998)
  • Sanghaj virágai (1998)
  • Élet a földön (1998)
  • Nyugat-Bejrút (1998)
  • Heródes törvénye (1999)
  • La Petite Vendeuse de Soleil (1999)
  • Meghallgatás (1999)

 

  • Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (2010)
  • Eredet (2010)
  • Égen s földön (2010)
  • Viharsziget (2010)
  • Az élet fája (2011)
  • Harry Potter I - VIII (2011)
  • Melankólia (2011)
  • Nader és Simin (2011)
  • A torinói ló (2011)
  • Django elszabadul (2012)
  • A felszín alatt (2013)
  • Jégvarázs (2013)
  • Búcsú a nyelvtől (2014)
  • Csillagok között (2014)
  • Fehér isten (2014)
  • A galaxis őrzői (2014)
  • A kihalás kora (2014)
  • A harag útja (2015)
  • Saul fia (2015)
  • Amerika Kapitány I - III (2016)
  • Deadpool (2016)
  • Logan (2017)
  • Bosszúállók I - IV (2019)

 

2 komment
Címkék: napló

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr6514530924

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

moodPedro · http://ezer1film.blog.hu/ 2020.01.21. 19:00:59

"ami átlagosan havi 15, heti 3-4 filmet jelent;"

Hu, ez jóval tobb, mint amit en nézek, szerintem kétszer annyi... nincs neha olyan érzésed hogy nem tudsz ennyi befogadni? Nemrég belenéztem a listámba, es volt nehany cím amit pár hónapja néztem, es az égvilágon semmi nem maradt meg belőle... Ettől kicsit megijedtem :)

Liberális Artúr · arturfilm.blog.hu 2020.01.21. 21:40:54

@moodPedro: Hmmm... ahhoz a mai napig ragaszkodom, hogy aludjak rá egyet, azaz sosem kezdek bele egy nap alatt két filmbe, hogy legyen ideje leülepedni kicsit. Sokszor érzem, hogy több idő kéne neki vagy jó lenne újranézni akár többször, de akkor nagyon lassan haladnék és pár éven belül szeretnék azért jóval kevesebb időt fordítani erre és beérni heti egy filmmel.