Artúr filmélményei

Déltenger (1958)

2020. november 11. 23:59 - Liberális Artúr

Rendezte: Joshua Logan
Műfaj: romantikus, zenés
Főbb szereplők: Rossano Brazzi, Mitzi Gaynor, John Kerr
Megjelenés: 1958, Egyesült Államok
Hossz: kb. 2,5 óra
IMDB: 6,8
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Valamikor a második világháborúban járunk a mai Vanuatu szigeteknél. Az ott állmásozó amerikai katonák aggódva figyelik a japán mozgásokat, ezért érkezik Cable hadnagy (énekhangja Bill Lee) is, hogy közelről kémkedjen a japánok után. Ehhez az ott luxuskörülmények közt szabad életet élő semleges francia, Emile segítségét szeretné elnyerni, aki jól ismeri a környéket. Eközben a katonák ki vannak éhezve a nőkre, köztük az ápolóként dolgozó Nellie-re is, aki viszont épp Emile-hez vonzódik, csak fél attól, hogy ő, mint fiatal, egyszerű vidéki amerikai lány túl kevés a korosodó, művelt, világot látott franciának. Az alakuló kapcsolat kapóra jön a hadseregnek, akik arra kérik Nellie-t, hogy tudja meg, mennyire megbízható Emile...

Téma: Megpendítik ugyan, hogy mi az, amiért érdemes harcolni és mikor nem érdemes, de alapvetően a fókusz Nellie és Emile kapcsolatára irányul, azon belül is a szerelem társadalmi elfogadottságára. Ez egyrészt az eltérő kulturális és társadalmi gyökereket jelenti, de elég komolyan benne van a rasszizmus is.

Tartalom: A kiéhezett katonákkal indítunk, ami ahhoz képest, hogy mennyi játékidőt kap, teljesen felesleges a cselekmény szempontjából, legfeljebb arra jó, hogy valamennyire szerelmi hangulatba hozzon minket. Két szerelmi szálunk van, az első Nellie és Emile románca, ahol a francia azon aggódik, hogy túl öreg, az amerikai, meg hogy túl vidéki. Aztán látszólag rájönnek ugyan, hogy ez nem számít, hiszen szeretik egymást, de - spoiler! - amikor kiderül, hogy Emile-nek volt egy polinéz felesége, Nellie elborzad a fajtalankodás gondolatától. A másik szerelmi szál Cable-é egy ázsiai lánnyal; itt nem mondatik ki, de valószínűleg Cable-t is ugyanaz aggasztja, mint Nellie-t. Érdekesebb téma lehetett volna az, hogy miért és mikor érdemes harcolni, hiszen bár Emile maga is tudja, mennyire fontos kiállni az igazsgtalanság ellen, fontosabb számára a szerelem és ezért nem akarja eldobni az életét az akcióban. Ezt sajnos egyetlen párbeszédben elintézik, ráadásul nem is kínálnak rá megoldást, a forgatókönyv segítségével oldják meg, hogy ne kelljen állást foglalni. A cselekmény ellenére nem érzek karakterfejlődést, legalábbis hiába változik meg Nellie véleménye, ne mutatják meg a hogyant és a miértet. Időnként előfordul humor is, ezért az egyik együgyűbb karakter együgyű megnyilvánulásai felelnek. lehetne allegorikus történet is, hiszen a szomszéd szigetet úgy festik le, mint az élvezetek szigetét, mégse a kötelesség és a szerelem között húzódik meg a konfliktus.  Sőt, nincs is igazi konfliktus, mert ami lehetett volna, azt ugye ahogy írtam, a sztori megfelelő irányításával  szőnyeg alá söpörték.

Forma: Na ez már sokkal inkább musical volt, mint az elmúlt néhány film, itt aztán tényleg szinte végigénekelték az egészet. A dalok feleljthetőek, unalmasak, de legalább motívumként kapcsolódtak a karakterekhez és más helyzetekben ugyanaz a dalszöveg mást jelentett. A színészek nem játszottak túl fényesen, ráadásul egyik beszédhangja és énekhangja túl nagy volt a különbség. ár csak azért sem lehetünk elégedettek a színészi játékkal, mert eléggé színpadias volt a beállításokkal együtt, látszik, hogy egy színházi rendező emlte át színházból (statikus, frontális kamerabeállítások). Ami kezdetben szórakoztató volt, hogy a katonák tisztára olyanok voltak, mint egy szörffilm meleg, félmeztelen, plakátról lelépő katonafiúi, de sajnos nem maradt végig ilyen. A leglátványosabb húzás a színes szűrők alkalmazása volt, amelyek már zavaróan színesek voltak (ld. a fenti képet). Értelemszerűen ezeknek hangulatfokozó szerepük lett volna, de inkább zavaró lett az erősségük. A rendező mentségére szóljon, hogy nem ő akarta ilyenre, hanem stúdió és már nem volt idő visszacsinálni.

Élmény: Musicalnek és filmnek unalmas volt, a néhány poén és az egztoikus hawaii tájak valamennyire megmentették. A témája nagyon fura volt azzal, hogy a rasszizmust szinte elfogadhatónak, természeteeen mindennapos jelenségnek mutatta be, még ha ellene is volt. Fogalmam sincs, mitől lett 1958 legsikeresebb filmje, gondolom az egzotikus tájak, mást nem tudok elképzelni.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Bill Lee (Alice Csodaországban, Pán Péter, Susi és Tekergő, 101 kiskutya, Mary Poppins, A muzsika hangja, A dzsungel könyve)
    • Ray Walston (A legénylakás, A nagy balhé)
    • Russ Brown (Egy gyilkosság anatómiája)
    • Thurl Ravenscroft (Pinokkió, Alice Csodaországban, Pán Péter, Susi és Tekergő, Csipkerózsika, 101 kiskutya, Mary Poppins, A muzsika hangja, A dzsungel könyve, Butch Cassidy és a Sundance kölyök)
    • John Gabriel (Hálózat)
  • Még életben vannak: John Gabriel (89), Mitzi Gaynor (89), Richard Harrison (84), Ron Ely (82), France Nuyen (81)
  • Floyd Simmons olimpiai bronzérmes tízpróbás is volt egyben
  • A film alapja egy nagy sikert aratott, 1949-es musical, aminek több szereplője átjött a filmbe is (elsősorban Bloody Mary). A musical alapja pedig egy 1947-es novellagyűjtemény, amit a szerző gyűjtött össze a környékről ott állomásozása idején.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr5716278610

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása