Artúr filmélményei

Dona Barbara (1943)

2021. október 13. 22:15 - Liberális Artúr

Rendezte: Miguel M. Delgado, Fernando de Fuentes
Műfaj: dráma, romantikus
Főbb szereplők: Maria Felix, Julian Soler, Maria Elena Marques
Megjelenés: 1943, Mexikó
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,3
Ajánlott írás: -
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/dona-barbara/movie-105344

Cselekmény: A városi jogász Luzardo hazaérkezik rég nem látott családi, vidéki birtokára rendbetenni azt, amire nagy szükség is van, mert korrupt felügyelője nem kevés birtokot és állatot játszott át a szomszédoknak. Az egyik szomszéd a hírhedt, gyilkosságtól sem visszariadó Dona Barbara (Maria Felix), aki férfialó és férfigyűlölő boszorkány hírében áll, ami érthető is, miután fiatalabb korában szerelmét szeme láttára ölték meg, majd megerőszakolták. Luzardo hazaérkezése után azonnal nekilát rendbetenni a dolgokat: felügyelőjét kirúgja, a birtokhatárokat bírósággal kijelölteti, de még a család egykori riválisának lányát, Mariselát (Maria Elena Marques) is oltalmába veszi, miután a lány alkoholista apja "eladná" a lányt egy rekesz whiskyért...

Téma: Az egyik legnépszerűbb latin regény filmfeldolgozása Venezuela modernizálásának állít emléket, ahogy a civilizációt jelképező Luzardo legyőzi a primitív vidéket jelképező Dona Barbarát. Erre magamtól nem jöttem volna rá, ennyire nem volt egyértelmű a jelképrendszer, én inkább társadalmi-hatalmi megszemélyesítéseket sejtettem a karakterekben.

Tartalom: Az alaphelyzetet azzal ágyazzák meg, hogy az érkező Luzardonak elmesélik Dona Barbara történetét. Barbara szegény vidéki lány volt a korábban leírt tragédiával, onnantól kezdve tudatosan használta testét és kihasználta a szeretőit, hogy nagyobb hatalma legyen. Ezzel szemben Luzardo kifinomult városi ember, aki a jog eszközeivel próbál érvényt szerezni az igazságnak/akaratának. Namármost ehhez képest nem primitív-civilizált összecsapást láthatunk, Dona Barbara semmiben sem marad el Luzardo intellektusától, csupán módszerei mások: erőszak, csalás, boszorkányság (ez utóbbi is elég felemásra sikerült, látszólag semmi jelentősége nincs, csak babona). De valódi konfliktus még így sincs köztük, mert Luzardo szerencséjére hasonlít Dona Barbara egykori szerelmére; szóval Luzardo semmilyen szempontból sem győzedelmeskedett, sőt, a történet épp azt bizonyította, hogy a jog az erő oldalán van. Nem mellesleg Dona Barbarából alig látunk valamit abból, ami megalapozta hírhedtségét, nem igazán tesz sem rosszat a játékidő során. Szintén némi probléma, hogy a párosuk nem mindig van fókuszban így kicsit többszereplős lesz, hiszen egyes mellékkarakterek hasonlóan sok figyelmet és játékidőt kapnak. Elsősorban Marisela kiemelendő, aki Dona Barbara alatt ösztönlényként nő fel, Luzardo kezei alatt azonban finom hölgy válik belőle. Különös alak Guillermo, az amerikai bajkeverő, aki pusztán csak gonosz, elvileg ő a venezuelaiakat lenéző külföldi megtestesítője.

Forma: Hát erről nem sok jót tudok elmondani, ha nem egy 80 éves film lenne, akkor bántóan amatőrnek nevezném a színészeket, annyira mesterséges az egész a színjátéktól a sminken át a díszletekig. Nem hibáztatom érte a vágót, inkább a forgatókönyv lehet a ludas abban, hogy szét van esve a történet, az egyik pillanatban még itt vagyunk, a másikban sokkal később teljesen máshol egy másik vagy új eseményszálban. Egyetlen pozitívuma, hogy helyenként vannak noiros árnyékolásai, amiben annyira jók voltak ebben az időben a latin filmek.

Élmény: A regény írója írta a forgatókönyvet is, mégis teljesen szétesettnek éreztem a narratívát, a logikáját, jelképrendszerét következetlennek, formailag pedig átlagos korabeli színvonal. Könyvben biztos jobb, valószínűleg több ideje van kifejteni olyanokat, amikre a filmnek nem volt ideje. Kíváncsi lennék egy mai, korrektebb feldolgozásra, ahol realistábban mutatják be az erőszakot és egyebeket.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Maria Felix (Enamorada, La diosa arrodillada)
    • Maria Elena Marques (A gyöngy)
    • Agustin Isunza (A vakond)
    • Miguel Inclan (Maria Candelaria, Enamorada, Salon Mexico, Az elhagyottak)
    • Antonio R. Frausto (Vamonos con Pancho Villa)
    • Arturo Soto Rangel (Maria Candelaria, Las Abandonadas, Enamorada, Sierra Madre kincse)
    • Manuel Donde (A másik, Enamorada, Sierra Madre kincse, Ő, Archibald de la Cruz bűnös élete, A szent hegy, Alucarda)
    • Alfonso Bedoya (Las Abandonadas, A gyöngy, Sierra Madre kincse)
  • Julian (Luzardo) és Andres Soler (Barquero) testvérek, a teljes család egy nagy színészdinasztia Mexikóban.
  • A regény 1929-es, szerzője, Romulo Gallegos (1884-1969) 1948-ban még az ország elnöke is lett, de persze megpuccsolták.
Szólj hozzá!

Soleil O (1970)

2021. szeptember 29. 19:11 - Liberális Artúr

Rendezte: Med Hondo
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Robert Liensol
Megjelenés: 1970, Mauritánia
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,2
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Afrikai főhősünket megkeresztelik és megtanítják franciául, majd besorozzák. Lelkesen érkezik Franciaországba, hogy képességeinek megfelelő munkát találjon, ám bőrszíne miatt sehol sem alkalmazzák irodai munkára. Ahogy egy vezető elmagyarázza neki, munkaerőhiányra jobb Európából vonzani munkavállalókat, az arab és afrikai bevándorlók csak az "alantas" munkákra kellenek...

Téma: Már ennyiből is ki lehet találni könnyedén, hogy a gyarmatosítók hozzáállásáról van szó a gyarmatosított afrikaiakkal szemben, elsősorban a munkavállalásról. De itt már nem a gyarmati múlt kényszermunkájáé a főszerep, hanem a kulturális/szellemi/tudati gyarmatosítást szenvedik el a fekete bevándorlók.

Tartalom: A cím magyarul "ó, nap!", ami rabszolgák népdalának a címe. Kezdjük a film műfajával, ugyanis a Wikipedia dráma besorolása kissé félrevezető; van ugyan némi narratív cselekmény benne, de sokkal inkább hasonlít Bunuel és Godard jelenetfüzérszerű filmjeihez. A cselekmény nem központi és nem feltétlenül összefüggő, sok a tartalmilag nem odaillő epizód, van beszélgetés, elmélkedő narráció - valamelyik leírás impresszionistának nevezte. Az első jelenetsorok még Afrikában játszódnak, ahol jelképesen bemutatják a gyarmatosítás eszközeit (vallás, kultúra, hadsereg, pénz), majd névtelen főhősünk megérkezik Franciaországba "belül fehéren" és naivan. A második szakasz legyen mondjuk a csalódások sorozata, ahol kiderül, belül hiába fehér, bőrszíne miatt nem kap rendes munkát és szállást, de még az egzotikus szerelemre vágyó fehér nő is csalódik a pozitív előítéleteiben. A harmadik rész a megoldás keresése és annak felismerése, hogy jelenlegi helyzetben nem lehetséges megtalálni - de ezt nem részletezem a spoiler miatt. Minden jelenet egy vagy több jelképpel terhelt, meg sem kísérlem felsorolni őket, de egy jellegzetes példa az, amikor meggyónnak a templomban különböző etnikumok tagjai, amiért anyanyelvüket használták. Alapvetően humorosnak tartom a filmet, bár ez nem könnyed humor, hanem - nem véletlenül említettem Bunuel és Godard nevét - kiábrándultan gúnyos, de hasonlíthatnánk mondjuk a Le complot d'Aristote-hoz (1996) is.

Forma: Tartalmi szerkezetéhez hasonlóan változatos; animációval indít, erősen jelképes megoldásokkal folytatódik, majd hosszabb-rövidebb jelenetek követik egymást dramatizált vagy dokumentumfilmes formátumban, a végére pedig újra az erősen jelképes stílus jön vissza. Értem ezalatt, hogy a látottak a legkevésbé sem életszerűek, hanem bábuként, jól láthatóan megjátszott jeleneteket adnak elő. A cselekményt néha interjúrészletekkel, dokumentumfilmes narrációkkal szakítják meg. A kamera is ezt követve hol statikus, hol kézikamerás módban van. Még a hang is nyíltan üzen nekünk, sokszor szándékosan nem az eredeti hangsáv van a képek alatt, hanem pl. a bámészkodó emberek hangjait állatkerti hangokkal helyettesítik. Színészi játékról azt hiszem ilyen stílusú film esetében nincs értelme beszélni.

Élmény: Többször említettem már, hogy nálam eddig az ironikus hangvételű afrikai filmek működtek a legjobban, mint ez. Külön öröm, hogy nem a fizikai gyarmati elnyomásról esett szó, hanem a tudatiról, ráadásul a gazdasági bevándorlás témája miatt gyakorlatilag ugyanazokat a sablonszövegeket hallhatjuk vissza, mint amelyeket most is hangoztatnak ötven évvel később. Szóval szórakoztató, élvezhető helyenként a kivitelezése is, sok új gondolatot ugyan nem hallunk, ugyanakkor ne felejtsük el, hogy ez a film mikor készült :)

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Bernard Fresson (Szerelmem Hirosima, A nap szépe)
  • A filmet 1963-1967 között forgatták, így több helyen 1967-es dátum szerepel, de csak 1970-ben mutatták be.
Szólj hozzá!

Sarraounia (1986)

2021. szeptember 24. 22:37 - Liberális Artúr

Rendezte: Med Hondo
Műfaj: dráma, történelmi
Főbb szereplők: Ai Keita, Jean-Roger Milo, Feodor Atkine, Didier Sauvegrain
Megjelenés: 1986, Burkina Faso
Hossz: kb. 2 óra
IMDB: 7,0
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: 1898, Nyugat-Afrika. Sarraounia a törzsfő egyetlen lánygyermeke, így apja igazi harcost nevel belőle, aki felnőtt korára legendás boszorkánnyá válik ügyességének köszönhetően. Amikor a század vége felé megjelennek az európai gyarmatosítók kegyetlenül lemészárolva minden útjukba eső falut, egyes törzsek egyesülnének Sarraounia vezetése alatt, mások inkább a behódolást választják, minthogy elpusztuljanak. Pedig a francia Voulet kapitány kegyetlenkedései még a vezérkarnál is kiverik a biztosítékot, de ő nem törődik velük, saját szakállára igyekszik dicsőséget szerezni hazájának...

Téma: Történelmi dráma, valós eseményeket dramatizál a cselekmény, de nem igazán sikerül megtalálnia és megtartania  fő motívumát, ami vélhetően az akart volna lenni, hogy jobb túlélési stratégia-e behódolni vagy ellenállni. A cselekmény nyilván az utóbbi mellett teszi le voksát, ugyanakkor a második felére teljesen elnyom mindent a szélsőséges Voulet karaktere, ahol meg a kollaboráló afrikaiak "mohóság vs erkölcs" dilemmája jelenik meg picit.

Tartalom: Sarraounia felnövését gyorsan megnézzük pár percben, majd jön is a rettegett francia hadsereg, kezdetben inkább csak a híre. Ekkor bontakozik ki az első téma, hogy az ellenséges törzsek inkább fogjanak össze az esetleges közös ellenséggel szemben vagy bízzanak inkább abban, hogy őket elkerülik, más ellenséges törzseket viszont legyengítenek. Láthatóan idősebbek gondolkodtak így, míg a fiatalabbak inkább a dicső halált választanák; Sarraounia fő érve is az a küzdelem mellett, hogy ha meg is hal a testük, hírük csak így él tovább. A másik oldal vezére a megszállott Voulet; noha a franciákat csak egy maréknyi tiszt jelenti, mohóságukra apellálva ezernyi afrikainak parancsol. A történet azonban felmenti a franciákat, a kegyetlenkedéseket csak Voulet-nek számítják fel, tettei felháborodást váltanak ki otthon. Katonái lassanként belefáradnak a harcba és hazamennének, nem érdekli őket a franciák harca. Mind Sarraounia, mind Voulet dilemmái nyilván párhuzamba állíthatóak napjaink dilemmáival is. Karakterek nem nagyon vannak, legfeljebb a különféle törzsek dilemmáinál láthatunk belső vívódásokat röviden; egyedül Voulet az, akinek árnyaltabb jelleme van, még ha ez nem is pozitív.

Forma: Kisköltségvetésű a szó rossz értelmében. Önmagában nem lenne baj, ha nem akarna grandiózusnak látszani, de pár tucat harcossal nehéz eljátszatni egy nagy csatát, a speciális effekteken pedig nagyon látszik a műviség. A kegyetlenkedések legalább hatásosak. A színészvezetés rossz, és nem, nem a tipikus amatőr afrikai színészekkel van a baj, hanem hogy fájóan természetellenes helyzetekben szólalnak meg és mondanak valamit (persze értem, át kell adni az infód a cselekmény görgetéséhez valahogy, csak nagyon randomnak hat, ahogy egy újonnan bevágott, sétáló csoport egyik tagja monologizálva előadja a mondandóját). A zene afrikai stílusú, semmi izgi, kivéve amikor kincseket találva végigvonul egy csilingelő motívum, az ügyes volt.

Élmény: Alapvetően elnéző szoktam lenni az alacsony költségvetésű, félig amatőr, fiatal filmkultúrával rendelkező országok filmjeivel, de itt több esetben is nem ezen múlott, hogy húztam a szám. A legrosszabb az volt, hogy bár Sarraouniáról kellene szólnia a filmnek, az ő karaktere elsikkad, nem is nagyon történik vele semmi.  Nevezték volna el inkább Voulet-nak.

Érdekességek

  • Korábban láttuk: Jean-Pierre Castaldi (Holdkelte)
  • A film tehát valós eseményeken alapul: 1898-ban Nyugat-Afrikából elindult a francia Voulet-Chanoine expedíció Közép-Afrika meghódítására. A kevés forrással bíró expedíció hamar kegyetlenkedő fosztogatásba csapott, aminek híre eljutott Franciaországba is. Voulet valóban lelőtte a leváltására érkező tisztet, majd saját emberei végeztek vele (kevésbé drámai módon). Az expedíció végül elérte célját, a Csád-tavat.
Szólj hozzá!

Remény (1970)

2021. szeptember 06. 21:40 - Liberális Artúr

Rendezte: Yilmaz Guney
Műfaj: dráma
Főbb szereplők: Yilmaz Guney, Gulsen Alniacik, Tuncel Kurtiz, Osman Alyanak, Enver Donmez
Megjelenés: 1970, Törökország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,2
Ajánlott írás: -
Mikor látható: -

Cselekmény: Cabbar (maga a rendező, Guney) szegény városi lovaskocsis nagy családdal, aki egyre másra tartozásokat halmoz fel, mert a kocsija ósdi, a városban pedig egyre kisebb rá a kereslet az autók terjedése miatt. A csodában bízva már csak a lottózásban látja utolsó reményét, hiszen a jövedelméből csupán a mindennapi betevőre futja. Egy nap balesetet szenved, így még munkáját is elveszti. Megpróbál új lóra kölcsönkérni, de mindenhol elutasítják...

Téma: A kor hasonló filmjeinek tematikáját követve ez a történet is a szegénység nyomorát mutatja, ezúttal Törökországban. A cím ironikus, nincs remény, legalábbis nem úgy, ahogy Cabbar reméli.

Tartalom: A történet két részre oszlik: az első a hagyományosabb, már-már dokumentarista, amely bemutatja Cabbar és családja életét. Mivel Cabbar kocsis, adná magát, hogy a Kairói állomás (1958) vagy A fuvaros (1963) példáját követve keresztmetszetet kapjunk a kor török társadalmáról, ám ez csak hellyel-közzel történik meg, ugyanis a társadalom már annyira kettéosztott, hogy esély sincs tehetősebbek közelébe kerülni. A történetnek van egy, a mélyben meghúzódó ironikus hangneme is, ugyanis többször rájátszik a nézői várakozásokra, hogy Cabbar lejjebb és lejjebb csússzon - ez megtörténik ugyan, de nem a felvezetett módokon, hanem váratlanul. A hangulat egyébként is elég vegyes, keveredik a humor, a tragédia és más zsigeri érzelmek. Két út áll főhősünk előtt: bűnözés vagy társadalmi küzdelem, ám ő ezek helyett történet második felében a "reményt" választja, egy nyilvánvalóan hamis reményt, a kincskeresést. Ezen a ponton valamelyest spirituálisabbá vagy egzisztencialistábbá válik a cselekmény, hiszen eltűnik a társadalom, eltűnik egyre több fizikai ragadvány és a végén már csak az ember marad, ahogy utolsó esélyként a felsőbb erőkre hagyatkozik. Még sokat lehetne írni Cabbar családjáról és a vele történtekről, de maradjunk ennyiben :)

Forma: A történet első felében a dokumentarista stílus uralkodik, egy két-kivételtől eltekintve sokkal inkább a megmutatás a cél, mint a megmutatás hogyanja. Talán epizodikus akar lenni, de ahhoz túl folytonos a sztori, viszont időnként túl nagy ugrások vannak benne, így inkonzisztenssé válik a rossz vágásokkal. A történet második fele a hangulatához illeszkedve már valamivel költőibb, különösen az árnyékolásnak jut nagyobb szerep. A zene azt hiszem egyetlen szomorkásabb, rövid motívumból állt, ebben a formában inkább zavaró volt. A színészi játékon látszik, hogy a többség amatőr, de itt is inkább a gyerekek játékától durván elütő utószinkron volt a zavaró. De ezek apróságok, összességében korrekt némi kreativitással.

Élmény: Nem tudom, még fel kell dolgoznom... Kezdetben zavart, hogy nem akar eléggé realista, társadalmi lenni és inkább a játékfilm felé közelít ezzel a témával, de az iróniája idővel kezdett megfogni, a második fele pedig már egészen más jellegű volt. Nem lett sem elég realista, sem elég költői, így a két szék között a pad alá esett, ami elsőre zavaró, de idővel talán kedvelni fogom érte. Mindenesetre rossznak nem rossz, még ha kissé amatőr is, és korai nyugat-ázsiai filmként mindenképpen érdemes lehet megnézni.

Érdekességek

  • Mondanom sem kell, a filmet betiltották kezdetben, ki kellett csempészni Cannes-ba, ahol kellően sikeres lett, hogy végül otthon is bemutassák.
  • Törökországot ekkoriban egymás után érték a puccsok, a rendező azonban a rendszerektől függetlenül kritikus maradt, így száműzték. Viszonylag fiatalon, 1984-ben, 47 évesen hunyt el rákban.
Szólj hozzá!

Sóhajok (1977)

2021. augusztus 29. 22:38 - Liberális Artúr

Rendezte: Dario Argento
Műfaj: horror, természetfeletti
Főbb szereplők: Jessica Harper, Stefania Casini
Megjelenés: 1977, Olaszország
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 7,4
Ajánlott írás: https://deepfocusreview.com/reviews/suspiria/
Mikor látható: https://port.hu/adatlap/film/tv/sohajok-suspiria/movie-84938

Cselekmény: Az amerikai Suzy (Jessica Harper) balettáncosként érkezik a neves német balettintézetbe továbbtanulni. Az első este lát egy lányt kirohanni, akit aznap este brutálisan meggyilkolnak. A beilleszkedéssel nincs nagy probléma, bár egyik este férgek lepik el az intézetet, egy másik alkalommal pedig Suzy rosszul lesz, miután szemtanúja lesz egy fura találkozásnak a groteszk módon viselkedő kisfiúval, aki az egyik tanár fia...

Téma: Ööö... nincs? Nem merem kijelenteni, mert a rendezőnek nagy rajongótábora van, és szerintük ismerni kell a rendezőt, hogy értsük, de nekem ez az első filmje. Maradjunk annyiban, hogy nem látok központi gondolatot meghúzódni a cselekmény mögött, ami egy gyilkolászós horror némi rejtéllyel.

Tartalom: Ennélfogva ez a rész sem lesz túl hosszú: a cselekmény részben horror, részben van egy minimális nyomozásunk. A karakterek egysíkúak, gyakran következetlenek (ld. a vak zongorista esetét). A rajongók szerint azonban meseihlette meselogikával kell megközelíteni a történetet, amit alátámaszt az is, hogy eredetileg gyerekek szerepeltek volna benne, na de ez akkor sem indokolja a semmiből előugró információkat, karaktereket.

Forma: Na ez az érdekesebb. A horrorral nem töltenék sok időt, van jump scare, vér, hús, meg undi dolgok, de ezek már nem igazán idegenek az 1970-es évektől. Sőt, gyakran kissé gagyi benyomást kelt és ezt nem fognám kizárólag a film korára. Az egyik fő erénye a színhasználat, amit barokkosan túltolnak; pedig önmagukban is elég szépek az élénk színek - ez volt az egyik utolsó Technicolor film - , nem beszélve a szintén élénk és erős színű díszletekről (szintén gagyi határát súrolóan látszódott, hogy stúdióban vagyunk). De ezt még tetézni tudták azzal, hogy színes fényekkel megvilágítva a jeleneteket mindent vörösre vagy épp kékre festettek, ami valóban stilizált hatást nyújt. A kamera gyakran felvesz egy zaklatott, E/1-es nézőpontot, ami azért jó, mert nem tudjuk, mikor ugrik "ránk" valami a képen kívülről. A másik erénye a zene, amit jó hangosra állítottak be és gyakran alkalmaznak, így olyan jelenetekben is feszültté válunk, ahol nem történik semmi. A színészek inkább rosszak voltak vagy legalábbis a karakterük szintjén ragadtak. Az egyik fő ihlető állítólag a Hófehérke és a hét törpe (1937) volt.

Élmény: Argento nevét már többször láttam megemlítve más filmek kritikái kapcsán, ezért kíváncsi voltam. Részben azt hozta, amit vártam (kicsit B-kategóriás horror), részben csalódtam,  mert nem találtam benne semmi újszerűt. Ami persze lehet tévedés, hiszen 2021-ből már elavult klisé lehet az, ami 1977-ben úttörő volt.

Érdekességek

  • Korábban láttuk:
    • Jessica Harper (Elkülönítve)
    • Stefania Casini (Huszadik század)
    • Alida Valli (A harmadik ember, Szemek arc nélkül, Huszadik század)
    • Udo Kier (Hullámtörés, Armageddon, Dogville, Melankólia)
    • Rudolf Schundler (Dr. Mabuse végrendelete, Az ördögűző, Az idő múlása)
    • Renato Scarpa (Ne nézz vissza)
  • Flavio Bucci tavaly hunyt el 72 évesen.
  • A narrátor maga a rendező
  • A film végül trilógiává terebélyesedett; az alapját egy 19. századi értekezés adta az anyaságról; készült egy második rész 1980-ban, majd egy harmadik 2007-ben. A filmnek készült egy 2018-as feldolgozása is.
Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása