Tartalom

Gaspard frissen végzett egyetemista, matematikus, de zenészi álmokat is dédelget. Utolsó szabad nyarát egy észak-franciaországi tengerparti üdülővárosban tölti, ahová reménybeli első barátnőjét, Lenát is várja. Csakhogy Lena nem akar megérkezni (annál is inkább, mert nem beszéltek meg konkrétan semmit). Szerencsére hamar felfigyel rá a nyarat pincérnősködéssel töltő, éles szemű Margot, aki ráakaszkodik a fiúra, de mire az beleszerelmesedne, leállítja, hiszen van pasija és jobb ha barátok maradnak. Margot egyik ismerőse, a csinos Solene is kinézi magának Gaspard-t, könnyen elcsábítja a tapasztalatlan fiút, de teljes odaadást vár és lefeküdni se hajlandó kapcsolatai elején. Gaspard továbbra is bizalmas beszélgetéseket folytat Margot-val, látszólag elkötelezi magát Solene mellett, de ekkor befut a szeszélyes Lena is...

"Kamaszkorunk legszebb nyara" lehetne a film alcíme, melyben Gaspard bénázva ismerkedik a csajozás problémáival. Kíváncsi lennék lányok véleményére is, de nekem úgy tűnt, hogy mind a három lány tapasztaltabb Gaspard-nál és kényük-kedvük szerint befolyásolják, miközben a fiú próbálja a váratlanul bő választékból kihozni a legjobbat. Gaspard tulajdonképpen passzív, csak reagál a külső körülményekre, hol jól, hol rosszul.

Megvalósítás

Rohmer, a rendező ezen filmje az 1990-es évekbeli A négy évszak meséi tetralógiájának harmadik darabja. A filmek között állítólag nincs tematikus összefüggés, mind egy-egy szerelmi történetet mesél el (és azért kerülhetett a listámra, mert jóval az eredeti bemutató után, 2014-ben került forgalomba az Egyesült Államokban). A teljes képet tehát nem láthatom át, de ez a film nagyon hasonlított Linklater Before-trilógiájára nemcsak párkapcsolati értelemben, hanem hogy gyakorlatilag nem történik semmi a filmben, csupán szünet nélkül beszélnek és magukat, illetve a kapcsolatukat elemzik a karakterek. A befejezést elkapkodottnak éreztem, persze passzol a sorsszerűséghez: az utolsó két percben kap Gaspard három egymást követő telefonhívást, amiből kettő kabaréhoz vezetne, de a harmadik menekülési útvonalat nyújt fizikai és lelki értelemben is: a zenét választja és otthagyja a lányokat, mert sürgősen egy másik városba kell utaznia a szünidő végén.

Mint említettem, Gaspard külső körülményekre reagál. Van egy világfelfogása, vagy legalábbis mindenre valami kifogása. Így fordulhat elő, hogy bár valójában nem egy pár Lenával, kapcsolatukat a véletlenre alapozza és ideutazik a tengerpartra, ahol találkoznak, ha a sors úgy akarja. A sors előbb Margot-t veti a határozatlan fiú elé, aki ugyan maga is foglalt, de ez nem gátolja meg abban, hogy rástartoljon Gaspard-ra "legyünk barátok" címszó alatt, és hogy őszinte ebszélgetéseik során valóban barátság alakuljon ki köztük. ő Gaspard intellektuális társa. Solene a szűzkurva típus, aki bájait bedobva testiséggel csábítja el áldozatát, de szexre már nem hajlandó, mert elvei vannak. Ő az érzéki társ, nem véletlen, hogy épp vele tud zeneileg is együttműködni. Lena a kiszámíthatatlan első szerelem, ő csak bonyodalomnak van.

Élmény

Aki a kilencvenes években volt kamasz, annak biztosan nosztalgikus érzés lesz újra átélni milyen volt csajozni úgy, hogy a vonalas telefon mellett kellett ülnöd és várni, hogy az emberek még nem mérnöki pontossággal megformált, bombatestű, de kissé egyforma egyedek. Na én mindebből kimaradtam, szóval nekem nem volt nosztalgikus, de még látványos sem, mert a történethez hasonlóan teljesen egyhangú volt a képi megvalósítás is. A film erénye, hogy nincs túldramatizálva, a karakterek nem filozofikus párbeszédeket folytatnak mint Godard szerelmes párjai, egyszerűen csak kezdők, esendők, emberiek.