Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

A filmek történeteiben az egyik leghatásosabb, katartikus élményt okozó elem a csavar, ami sokféle lehet. Lehet egyszerű bonyodalom, hogy drámai legyen a történet; vígjátékokban kellenek a helyzetkomikumhoz; de igazán a thrillerekben hatásos, ahol már-már kifejezetten ennek rendelik alá az egész filmet. És nehéz megmondani, hogy mikor működnek jól, nehéz eltalálni a megfelelő módszert. Van hogy túlságosan előrejelzik, és így nem okoz akkora meglepetést, mint pl. a Valakit megöltekben. Negatív ellenpélda az Óz, a nagy varázsló, ahol teljesen előkészítetlenül győzik le a gonosz boszorkányt, amitől gagyivá válik. A fordulatokra épülő filmek egyik nagy hátulütője, hogy ha már ismered, akkor másodjára messze nem fog akkora élményt nyújtani, mint elsőre. Így sajnos azonnal kiesik a fordulatos filmek királya, a Hatodik érzék vagy egyéb ismertebb társai, mint a Közönséges bűnözők vagy a Hetedik. Most azok a filmek következnek, amiknek nem ismertem a csattanóját és nagy meglepetést okoztak. (Igyekszek spoilermentesen írni.)

Dr. Caligari (Wiene, 1920)

Azt gondoljátok egy őskövület nem képes erre? Nos, a nyomasztó hangulatú film végén egy tökéletesen előkészített csavar várja a nézőt; esély sincs kitalálni előre, de nem is légből kapott. A történetben egy sorozatgyilkos szörny és az őt hipnotizáló Dr. Caligari elrabolja főhősünk szívszerelmét, ám amikor főszereplőnk a rendőrséggel karöltve megmenti szerelmét, nem egészen az következik, amire ő és mi számítunk...

Terelőút (Ulmer, 1946)

A rémálomszerű film nagy, meglepetésszerű fordulata nem a végén jön el, hanem kb. a történet harmadánál. A történet szerint egy lúzer zongorista véletlenül megöli útitársát, és jogosan félve attól hogy senki sem hinne neki, felveszi a halott identitását és a lehető legrövidebb úton elmenekülne, ám ekkor onnan jön egy olyan pofon, ahonnan és amilyenre egyáltalán nem számított... Én majd' összefostam magam :D

Szédülés (Hitchcock, 1958)

Hitchcock filmjei feszültséggel és fordulatokkal teliek, de igazán nagy meglepetést csak ez az egy okozott. Pedig a csavar ellövésével itt is csak a történet feléig várnak, hogy onnantól kezdve inkább a lélektani oldalra koncentrálhassanak. Itt már nem egy váratlan eseményről van szó, hanem fondorlatosan kidolgozott átverésről, aminek mi nézők is bedőlünk. A történetbeli nyomozónk egy rosszul sikerült akció miatt akrofóbiás (magasságtól való félelem) lesz. Később egy barátja feleségét kéne figyelnie, akit megszállt egy szellem, aki öngyilkosságot követett el. Amikor a nő felrohan egy toronyba, a nyomozó képtelen utána menni...

A muzsika hangja (Robert Wise, 1965)

Ez a film talán nem illik e listához igazán, mert nem igazán fordulatról van szó, csak meglepetésről, de nagyon sokkolt, amikor megtörtént az a valami. A második világháború előestéjén játszódó sztoriban lazább nevelőnő érkezik egy szigorú szellemben nevelt hétgyerekes családhoz, ahol a legidősebb lány szerelmes a náciszimpatizáns postásfiúba, míg az katona apa nagyon nincs oda a németekért...

A nagy balhé (Hill, 1973)

Az átverős filmek azon csoportjába tartozik, amikor idealizált bűnözők összefognak egy nagy hal ellen és jól átverik. Napjainkban ilyen ugye a Szemfényvesztők-sorozat vagy korábban az Ocean's-filmek. Ezek akkor jók igazán, ha nem csak az ellenfelet, de a nézőt is megvezetik azzal, ha a film végéig sötétségben tartják a pontos tervet illetően. Ezúttal egy piti csaló esküszik bosszút a társát meggyilkoló gengszter ellen, amihez egy szakmabéli nagy öreg segítségét kéri, akit viszont az FBI üldöz....

Ponyvaregény (Tarantino, 1994)

Itt nem igazán fordulatok vannak, hanem váratlan, meghökkentő események, amelyek abszurd következményekkel járnak. Ezek ugyan légből kapottak, de mivel ilyenekre épül a film, ezért nem gáz. Az engem leginkább váratlanul érő történetszálban két bérgyilkos a főnöküket meglovasítani próbáló fiatalokat lemészárolják egyiküket kivéve, akit kocsikázni visznek, amikor...

Harcosok klubja (Fincher, 1999)

A Hatodik érzékre hajazó befejezésben főhősünk a rájön, hogy önbecsapásban élt, és ezt filmes nyelven szólva ún. megbízhatatlan mesélőként teszi, hogy a nézőnek se legyen fogalma addig, amíg ő maga nem jön rá erre. A történet szerint a stressztől súlyos álmatlanságban szenved, amiből akkor sikerül kigyógyulnia, amikor megismerkedik egy másik férfival, aki kb. vele ellentétes életet él. Ez kezdetben megváltó erejű kapcsolat neki, de idővel az új barát egyre szélsőségesebb helyzetekbe keveri...

Memento (Nolan, 2000)

Itt kivételes nem a filmvégi nagy csavarra gondolok, hiszen ez a film abba a típusba tartozik, ahol ez már nem számít meglepetésnek. Főleg azért, mert kb. tízpercenként jön egy nagyobb fordulat. Ez elsősorban abból adódik, hogy a filmet visszafelé haladva mesélik el és hogy a főszereplő tízpercenként elfelejt mindent. Ezzel pedig a környezete visszaél és amikor látunk egy jelenetet, tíz perccel később, azaz korábban, láthatjuk hogy az miért játszódott le úgy, és amíg elsőre ártatlan jelenet volt, másodjára már azt látjuk, hogy egyáltalán nem az. A filmben egy férfi nyomoz feleségének gyilkosa után, de mivel nincs rövidtávú memóriája, különböző nyomokat és jegyzeteket kénytelen hagyni magának, amíg el nem jut a feltételezett tettesig...

A sötétség útja (Lynch, 2001)

Egy újabb Hatodik érzékhez hasonló film, lynchi stílusban. Egy fekete hajú nőt megpróbálnak meggyilkolni, de szerencséjére el tud menekülni, noha ez emlékezetvesztéssel jár. Újdonsült barátnőjével óvatosan megpróbálják kideríteni, ki lehet ő és mi történhetett, de a válasz rosszabb, mintha nem nyomoztak volna...