Artúr filmélményei

Legkedvesebbek: a legkirályabb díszletek

2017. március 09. 08:43 - Liberális Artúr

 Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

Miközben az aktuális filmek után olvastam, számtalanszor belefutottam abba is, hogy egyes rendezők milyen precizitással ügyeltek a díszletekre, Kubrick pl. sajátkezűleg rendezte el a Spartacusban a katonák holttestét, Dreyer a filmjének költségvetése nagyobb részéből felhúzott egy várat, amiből aztán alig mutatott valamit, többen egy egész várost építtettek maximalizmusok jegyében, és akkor még nem is beszéltünk arról, hány animátor meddig dolgozik egyetlen képkockán a rajzfilmek esetében. Na én most mindezt figyelmen kívül hagyom és szokásom szerint csak azokat a filmeket fogom felsorolni, amelyekben a díszlet, tágabb értelemben véve a háttér szemet szúrt, hiszen egy idő után ezekre is figyelni kezdtem.

Türelmetlenség (Griffith, 1916)

Mai árfolyammal számolva az egyik legnagyobb költségvetésű film, amely négy történelmi korszakot ölel fel, és ezek közül is a leglátványosabb a babiloni korban játszódó. A mintegy 300 méter magas babiloni várfal mellett feltűnő hangyányi emberkék látványa, hiába vannak több ezren, lélegzetelállító.

Dr. Caligari (Wiene, 1920)

Az expresszionizmus egyik első filmjének számító Dr. Caligari a díszlet tekintetében rögtön ki is maxolta a stílust, se előtte, se után nem láttam ennyire torzan és egyenetlenül megjelenő formákat. A cselekmény nem túl bonyolult, egy sorozatgyilkos garázdálkodna, de hamar lebukik. A megbomlott díszlet a megbomlott elmék kivetülése ferde háztetőkkel, festett lámpafénnyel, perspektivikus falakkal, a szabályosságot véletlenül sem ismerő formákkal. A poén az, hogy ezek nem művészi megfontolásból készültek ilyenre, hanem mert divatosak, olcsók és az amerikai filmektől elütőek szerettek volna lenni.

A harmadik ember (Reed, 1949)

Oké, picit csalok. Itt nincs igazi díszlet; ami a hátteret adja, az a második világháború utáni, romos Bécs látképe, illetve a film noirosan megvilágított csatornarendszere (ami speciel pont nem bécsi, de mindegy), éjszakai utcái. Hasonló lehetne Rossellini Németország nulla évben c. filmje, de ott nem túl esztétikus a romos Berlin.

Ben-Hur (Wyler, 1959)

A film akkor készült, amikor a tévék térhódítása miatt Hollywood újra a musicalekhez és a monumentalitáshoz menekült ellenszerért. Korának leg-leg-legje volt minden szempontból a Ben-Hur. Tízezer statiszta, több ezer hátas állat, ezernyi korhű jelmez, milliónyi jelmez és persze óriási díszletek készültek hozzá. Bár mindegyik helyszín impozáns, természetesen a korhű aréna nyerte el leginkább a tetszésemet, amelyen egy évig dolgoztak mintegy 7 hektárnyi területen.

Amadeus (Forman, 1984)

Díszlet tekintetében a legpazarabb film, amit valaha láttam, amihez nyilván jól megy a barokk-klasszikus bécsi udvar aranyozott tárgyaival, szobraival, festményeivel, szőnyegeivel, függönyeivel, túldíszített belsőépítészetével... stb. - na és persze Mozart zenéjével.

Némó nyomában (Stanton, 2003)

A Némó nyomában a története mellett elsősorban azzal nyerte el tetszésemet, hogy egy lenyűgöző háttérvilágot adott hozzá. Egyrészt ott volt az éteri jelleget kölcsönző víz maga (és ahogy a fény megtörik benne), másrészt az élénk, sokszínű vízi világ, a vízben lebegő korallok.

 

Szólj hozzá!
Címkék: legkedvesebb

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr5612698433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása