Elöljáróban óva intenék bárkit, hogy hivatkozzon erre az írásra házi feladat készítésekor. Csupán szeretném a magam számára összefoglalni a látott klasszikusok alapján, hogy milyen korszakai voltak, hogyan fejlődött a filmművészet, hova helyezhetőek egyes alkotások a többi film kontextusában. És mivel csak a látottakra tudok hivatkozni, kimaradnak az ipar zömét adó és gyakran sikeresebb filmslágerek, így törvényszerű, hogy hibás lesz a poszt.

I. A kezdetek

Bár a Lumiere-fivérekhez kötik a film megszületését, valójában már az 1870-80-as években elérték a filmes hatást fényképek gyors lejátszásával, és Edison szabadalmaztatott kukucskálós dobozgépei gyakorlatilag már moziként működtek a Lumiere-ek előtt. Kezdetben egyperces életképeket, mutatványokat rögzítettek, de a tartalom hamar elkezdett történetté szofisztikálódni és a játékidő 10-15 percesre nyúlni. Az 1900-as években feltalálták azokat a technikákat, amelyek ma már magától értetődőek, elszaporodtak a mozik, virágzott az amerikai, a francia és az olasz filmipar. Az 1910-es évekre jutunk el oda, hogy már egész estés filmeket vetítsenek, az első világháború azonban véget vetett az európai filmiparnak és végleg az Egyesült Államokra tevődött a hangsúly. Ekkor jelentkezett több mérföldkőnek számító filmmel Griffith (Türelmetlenség), amelyek mind technikailag, mind tartalmilag újabb lépcsőfokokat jelentettek. Eddigre nagyjából kialakult a maihoz hasonló filmipari háttér, amivel a világháborúból lábadozó Európa alternatív megoldásokkal tudott csak versenyre kelni.

II. A két világháború között

Az első világháború gyökeresen megváltoztatta a Nyugat gondolkodásmódját, ami valamennyi művészeti ágban fellelhető. Németországban életre hívta az expresszionizmust, amely a történet komorságát, a szereplők zilált lelki világát képileg is igyekezett kifejezni a díszlettel, világítással.. stb. (Metropolis, M). Oroszországban a kommunista hatalomátvétellel erősen átideologizálttá vált a közélet, így a film esztétikáját is ideológiai alapon vizsgálták, megteremtve ezzel a az első filmes iskolákat, illetve a vágásokon alapuló avantgardot (Patyomkin páncélos, Ember a felvevőgéppel). Franciaország az 1930-as évekre alakította ki a költői realizmusát, amely esztétikusan próbált realista témákhoz hozzányúlni (Atalante, A játékszabály, Szerelmek városa), valamint itt volt talán a legdivatosabb a szürrealizmus is. Az Egyesült Államokban eközben több rendezőnek sikerült kiteljesednie az ideális feltételeknek köszönhetően: Chaplin (Aranyláz, Nagyvárosi fények, Modern idők) és Keaton (A generális) a humor oldaláról közelítve, mások társadalmi képet festve (Gyilkos arany). Bár kb. egyidősek a filmmel a különféle hangrögzítő technikák, az első nagy sikerű hangosfilm csak 1927-ben jelent meg, és ez hatalmas változást hozott: megjelentek a gyorsan szövegelő screwball vígjátékok és a musicalek (Óz a nagy varázsló), no meg persze megszülettek az első igazán klasszikus műfaji filmek a horrortól kezdve a szörnyfilmeken át a westernig. Az 1930-as évek második felétől egyre több színes filmbe futhatunk bele nagyobb költségvetésű filmek esetében (Robin Hood kalandjai, Óz a nagy varázsló), amellyel szintén kb. a film születése óta kísérleteznek. Elkészülnek az első egész estés rajzfilmek is bő negyven év után. Mindennek az összefoglalójaként  és továbblépéseként jöhetett létre az egyik legfontosabbnak tartott film 1940-ben, az Aranypolgár.

III. A második világháború és az új világrend, a televízió

A kedvezőbb feltételek és a kialakuló diktatúrák miatt számos európai nagyágyú az amerikai kontinensen kötött ki az 1920-as évektől kezdve és itt alkották meg fő műveiket (pl. Virradat, Szédülés... stb.). Magukkal vitték hazájuk stílusait is, a német expresszionizmusból pl. a film noir nőtt ki (A harmadik ember, Alkony sugárút, A vadász éjszakája, A siker édes illata, A gonosz érintése). Eddigre a hatalom is felismerte a film manipulatív erejét, és a szovjet propagandafilmek után a többi országnak is sikerült egy-egy esztétikailag is erős propagandafilmet létrehoznia, illetve ehhez kapcsolódóan számos háborús (pl. Casablanca), valamint a jövőben bizakodó film született (pl. Az élet csodaszép). A hidegháború és az atombomba azonban az ellenkező hatást is kiváltotta, a pesszimista, gyanakvó, tudományos-fantasztikus filmek nagy sikereket arattak (A kilátóterasz, A mandzsúriai jelölt, Dr. Strangelove). Bár a műfaji filmek gyakran magas művészi értéket értek el, mint a western esetében (Az üldözők, Rio Bravo, Aki lelőtte Liberty Valance-t), a stúdiók a televíziótól való félelmükben a biztos sikert ígérő, monumentális filmekbe (pl. Arábiai Lawrence) és a musicalekbe (pl. Ének az esőben) fektettek, ami hosszú távon nem tett jót a kreativitásnak és az amerikai filmművészet hanyatlásához vezetett.

IV. Globális filmművészet, az új hullámok

Az 1950-es években robbantak be igazán a köztudatba a japán filmek, amelyekre a nyugatiasnak tartott Kuroszava filmjeinek (A vihar kapujában, Hét szamuráj) sikerült ráirányítania a figyelmet, de a többiek csak később váltak igazán a filmes kánon részeivé (Késő tavasz, Tokiói történet, Ugecu története, Szansó tiszttartó). Ekkoriban jelentek meg a mennyiségileg Hollywooddal versenyző indiai filmipar csúcsai is (pl. Az út éneke), valamint eddigre értek be az afrikai, dél-amerikai és kelet-európai filmesek. Európában a második világháborút követően a frissítést a brutálisan őszinte olasz neorealizmus jelentette az 1940-es években (pl. Biciklitolvajok), ami hatással volt a társadalmi problémákkal szembenéző amerikai filmekre is (pl. Tizenkét dühös ember), de igazán az 1950-es évek második felében beinduló, a Négyszáz csapással berobbanó francia új hullám jelentette a változást, amely a szerzői filmek mellett kardoskodott (Kifulladásig, Tavaly Marienbadban, Megvetés, Jules és Jim, Bolond Pierrot, Playtime, Árnyékhadsereg, Aguirre Isten haragja, Jeanne Dielman), ami az 1960-as évek végére Hollywoodba is elért (A vad banda, A keresztapa, Kínai negyed, Nashville, Taxisofőr, Annie Hall). Ezzel egybeesett az addigi hollywoodi öncenzúra vége is, így rászabadult a filmiparra a szex és az erőszak (Pszichó, Nagyítás, A vad banda, Mechanikus narancs, A francia kapcsolat, Cápa). Fontosabb újhullámos mozgalomként szokás még emlegetni az 1970-es évek német filmművészetét (Aguirre, Isten haragja), illetve az 1980-as évek végétől filmezni kezdő délkelet-ázsiai rendezőket (Családi kötelékek, Szerelemre hangolva). Bár nem nagy technikai újítás, de az 1960-as években történt meg az általánosabb átállás a fekete-fehérről a színes filmekre.

Persze mindig voltak olyan rendezők, akik egyedi stílusukkal kiérdemelték a mozgalom tiszteletét, ők ekkor jutottak igazán lehetőséghez: a lassú Dreyer (Jeanne d'Arc szenvedései, Az ige, Gertrúd), a csodagyerek Welles (Aranypolgár, Az Ambersonok tündöklése, A gonosz érintése), a feszültségkeltő Hitchcock (Hátsó ablak, Szédülés, Észak-északnyugat, Pszichó), a spirituális Bergman (A nap vége, A hetedik pecsét, Persona, Fanny és Alexander), a személyes Fellini (Országúton, Az édes élet, Nyolc és fél, Amarcord), a minimalista Bresson (Egy halálraítélt megszökött, Zsebtolvaj, Vétlen Baltazár), a meditatív Tarkovszkij (Andrej Rubljov, Tükör, Sztalker), a perfekcionista Kubrick (Dr Strangelove, 2001 űrodüsszeia, Mechanikus narancs, Barry Lyndon), az életunt Antonioni (A kaland, Nagyítás) vagy a rémálmodó Lynch (Kék bársony, A sötétség útja).

V. A kasszasikerek és rajzfilmek

Bár Hollywood mindig a profitra törekedett és megvoltak a jól bevált, sematikus forgatókönyvek, a szerzői filmes mozgalomnak két óriási sikerű film tett be igazán az 1970-es évek második felében: a Cápa és a Csillagok háborúja. Ez utóbbi nem csak bevételben, hanem a számítógépes grafikában is hatalmas áttörést jelentett, amellyel egyre gyakrabban éltek. Innentől kezdve a stúdiók összességében kevesebb, de több nagy költségvetésű filmet támogattak, ennek köszönhetőek a mai nemzedékek számára nosztalgikus emlékkel bíró 1980-as évek nagy filmsikerei (A nyolcadik utas a halál, E. T., a földönkívüli, A bolygó neve halál), illetve annak, hogy a filmek elérhetővé váltak videókazettákon otthon is. Ez egyben teret adott a kísérletezőbb, olcsóbb filmeknek is. Világsikernek örvendezhettek az akció és harcművész filmek, a katasztrófafilmek, másodvirágzásukat élték a krimik (A francia kapcsolat, A keresztapa, Kínai negyed, Taxisofőr, Kék bársony, Nagymenők, Ponyvaregény), a sci-fik (Csillagok háborúja, Sztalker, A nyolcadik utas a halál, E. T., a földönkívüli, Szárnyas fejvadász, A bolygó neve halál) és a horrorfilmek is (Ragyogás). Amerikában a klasszikus Disney rajzfilmek sokáig űrt hagytak maguk után, de az 1990-es évekre sikerült feltámadniuk, részben saját erőből, részben a számítógépes grafikával alkotó Pixarnak köszönhetően, akik korunk filmművészetének fontos műveit adják (Toy Story, WALL-E, Agymanók). Napjainkra az animáció már addig fejlődött, hogy teljes filmeket vesznek fel animált környezetben, animált szereplőkkel (A gyűrűk ura, A sötét lovag, Gravitáció) Egy másik módon tudott maradandót alkotni a japán rajzfilm, az anime; a váratlan 1980-as évek sikereiből kiindulva minőségi irányba fejlődve az évtized végére már nemzetközi elismerésekig jutottak, ennek egyik eredménye a ma már klasszikusnak számító Csihiro szellemországban. Jelenleg egyszerre vannak jelen a mozikban a nagy sikerű fantasyk (A gyűrűk ura) és képregény filmek (A sötét lovag, A sötét lovag - Felemelkedés), valamint az egyedibb független filmes alkotások (Mielőtt éjfélt üt az óra, Sráckor, Spotlight). Majd meglátjuk, mi marad meg belőlük az utókornak.