Diszklémer: A Legkedvesebbek rovatban afféle személyes toplistát szeretnék felállítani azokról a filmekről, amelyek valamilyen szempontból különösen hatásosak voltak számomra. Az alábbi lista szubjektív és csak az eddig tárgyalt filmek szereplenek benne. A sorrend nem tetszés szerinti.

Az egyik legkellemesebb filmélmény típus az, amikor lélekemelően pozitív egy film, árad belőle az optimizmus, a humanista életfelfogás. Több rendező filmjeiből is árad ez a fajta érzés, de nem mindenki tudta átszakítani nálam a gátat.  Ezekből jöjjön most egy olyan lista, amelyek a leginkább megindítóak voltak számomra, amelyek után egy kicsit erősebben és nagyobb hittel a jövőben álltam fel a székből (inkább ültem fel az ágyból):

A kölyök (Chaplin, 1921)

Olyan tökéletes összefoglalót írtam hozzá, hogy ez az egyben bemásolom: "A picture with a smile - and perhaps, a tear." Ebbe a kezdőmondatba sűríthető nemcsak ennek a filmnek, hanem az egész chaplini életműnek a lényege, miközben a történet mindig az alsóbb társadalmi csoportok körében játszódik. Itt sincs ez másképp: a szinte nincstelen csavargó megszánja az árva csecsemőt és magához veszi, és a nélkülözések ellenére is szeretetteljes kapocs alakul ki köztük.

Életünk legszebb évei (Wyler, 1946)

Ahogy Chaplin, úgy Wyler általam ismert életművét is áthatja a humanista szemlélet, ami egyébként természetes volt a második világháború megpróbáltatásai után, és ez érződött a filmeken is. Több filmjét felsorolhatnám, de legerősebben az Életünk legszebb éveiben jön ki, ahol három háborúból hazatérő katona próbál visszailleszkedni a civil életbe a humoros, romantikus, őszinte, realista, bizakodó filmben.

Mindent Éváról (Mankiewicz, 1950)

A film pikantériája, hogy egy évben jött ki az Alkony sugárúttal, amely szarkasztikus képet fest Hollywoodról és az egykori fénypontját elengedni nem tudó, kiöregedett filmszínésznőről. Ez a film hangulatában épp ellentétes, mintha csak válaszként szánták volna: itt a kiöregedőben lévő színésznő bár szintén hisztis primadonna, nem zárkózott el teljesen az emberek elől és barátai révén át tudott lendülni a holtpontján. Az ő ellenpontja a törtető, még fiatal címszereplő Éva aki mindent feláldoz a karrierjéért, és ezért majd el fog bukni. Míg az Alkony sugárút letaglóz, ez a film reményt ad és felemel, és ettől jó.

A vihar kapujában (Kuroszava, 1950)

Ez azon típusú filmek közé tartozik, ahol a történet nagy része sötétebb hangulatú, hogy a végén egy apróbb reménysugár is üdítően hasson. A történetben három különböző státuszú és hozzáállású férfi gyűlik össze megvitatni egy bűnügy kapcsán az élet nagy kérdéseit.

Örök szomjúság (Dutt, 1957)

Azt hiszem mindannyiunk érzi magát úgy, ki gyakrabban, ki ritkábban, hogy a világ egy rossz, igazságtalan hely, és eltölti a világfájdalom. Ezt képviseli a film főhőse, a széplelkű költő, aki rendre találkozik a világ árnyoldalával, és közben egyszerűen és meghatóan világít rá erre dalaiban. A szomorkás, mélabús dalok nélkül nem működne, de így engem is eltöltött ez az érzés és szomorú hangulata ellenére is inkább pozitívan hatott rám.

Közelkép (Kiarostami, 1990)

Az is előfordul, hogy nem a történet tesz meghatóvá egy filmet, hanem egy szereplő. Áldokumentumfilmünk főhőse kissé együgyű csaló, aki a figyelemért egy hírességnek adja ki magát, de még azt is olyan szeretetreméltóan teszi, hogy nem lehet haragudni rá. És ettől olyan érzés keríthet minket hatalmába, hogy a világ egy szép hely, csak egy kicsit oda kell figyelni egymásra.

Kosaras álmok (James, 1994)

A kosaras karriertörténetbe bújtatott szociodráma lelke valójában az épp keveset mutatott fiúk érzelmi fejlődése, a külsőségek - legalábbis számomra - jelentéktelenek voltak. A dokumentumfilm két tehetséges, de nagyon rossz körülmények között élő fiú amerikai álmának megvalósulásaként indul, de egyiküké sem válik valóra - közben azonban sokkal többet érnek el a világi sikereknél, belső erőre lelnek.

Apám és fiam (Irmak, 2005)

Talán csak azért kerül ide, mert még friss az élmény, de a török film magával tudott ragadni egy gyenge pillanatomban. De nem a drámájával, hanem épp az azt nélkülöző idilli részekkel, ahol a családi élet szeretetteljes és amelyben a láthatatlan családi kötelékek szinte tapinthatóak.