Cselekmény: 1960-as évek. A MacDonald-család a semmi közepén lakik egy vasúti megállónál, amit a családfő Hendrik (Marius Weyers) felügyel. A család elhidegült, rutinosan teszik dolgukat, Hendriknek szabadidejében már csak a nosztalgia jut. Feleségét, Katrinát bosszantja, hogy a férfi keveset kommunikál, eközben egy ismerősük alig leplezetten titkolja, hogy szerelmes belé. Nagyobbik lányuknak, Emmának nincs sok kedve összejönni a család által kedvelt férfival, akit apja otrombán erőltet rá. Kisebbik fiuk, Willem nem beszél egyáltalán. Egy nap váratlanul és tévedésből cirkuszi szerelvényeket raknak le az állomáson. Emmát majdnem megerőszakolja az egyik mutatványos, Willem viszont barátságot köt a bohóccal, aki ott marad akkor is, amikor a cirkusz tovább áll... 

Téma: Szokásos diszklémer: a 2020-as évek Kelet-Európájából nem feltétlenül tudom jól megítélni a történetet az 1990-es évek Dél-Afrikája kontextusának ismerete nélkül. Leírást meg nem találtam hozzá. Az alapszitu tulajdonképpen a rossz vagy hiányos kommunikáció, és mivel az ország leginkább az apartheidről hírhedt - ami ekkor épp csak véget ért - , nehéz nem valamiféle párhuzamot keresni. Mint mondtam, nem ismerem a kontextust, ezért csak tippelek, hogy allegorikusan itt az apartheiddel való szembenézésről van szó. Főleg hogy az író és a rendező házaspár aktivisták voltak.

Tartalom: Szóval adott a vidéki család, apa, anya, nagy lány, kis fiú. A helyszín vasútállomás, ami jelképezheti a válaszutat. Elvileg a család diszfunkcionális, de nekem ez annyira nem látszódik azon kívül, hogy a feleség sír, a lány toporzékol, a fiú néma. Az apa kommunikációs problémája a problémák figyelmen kívül hagyása, ami nem teljesen igaz, de nem akart foglalkozni mindegyikkel (nagyon látványosan két esetben is azt mondta, hogy csináljunk úgy, mintha nem történt volna semmi). Az anyát zavarja, hogy férje nem mond semmit(?), zavarja érzéketlensége, de nem sikerült megértenem, hogy mi az igazi problémája. Mostanra elhidegültek egymástól testileg-lelkileg. A lány dacosan hallgat és menekül, mert a család rá akarja erőltetni az egyik udvarlóját - neki valójában nem az udvarlóval van baja, hanem az erőltetéssel. A kisfiú a legtisztább eset, hiszen ő egyszerűen csak nem hajlandó megszólalni, mert szorong ebben a családi állapotban. Ebbe csöppen bele a cirkusz, pontosabban az egyik bohóc, aki a cirkusz távoztál is marad valamiért és csak a kisfiúval beszél, ezért - bár nem mondják ki - de felmerül, hogy csak a képzeletében van. Akárhogy is, a családi dinamikán lök egyet a váratlan esemény, főleg a kisfiú kezd feloldódni és ez hatással van a családra is. Innentől homályosabban fogalmazok, hogy ne spoilerezzek. A család kissé kívülálló, nem csak azért, mert a közösségtől távol laknak, hanem mert máshonnan is érkeztek; ez adja meg a helyi közösségnek az alapot, hogy minden különcségen kapva ellenségesebbé váljanak velük szemben. Ezeket megelégelve végül a lány mondja ki, hogy ideje elkezdeni beszélniük a problémákról. Mint mondtam, nem feltétlenül látom jól, de nagyon könnyű ebbe belelátni az apartheidet, mert míg a közösség ellenséges a "kívülállókkal", addig a család az egyediségük mellett áll ki. Annál is inkább, mert egyetlen fekete sem szerepel a történetben - ugye az a gyanús, ami nem gyanús, mint sok korábbi náci filmben. Mivel a sztori gyakorlatilag karakterfejlődésekből áll, ezt nem részletezem tovább. Jelképes mozzanatokból rengeteg van a bohóctól a zongorán át az autóig. A cím egyébként varázslatot jelent. A történetvezetéssel voltak problémáim, egy-egy ponton nem volt jól és feszesen felépítve (ld. az üldözős jelenetet).

Forma: Vizuálisan nem volt különösebben érdekes. Nem volt rosszul megcsinálva, volt egy-egy jobb beállítás is még, de hiányoztak azok az elemek, amik számomra izgalmassá tesznek filmeket, illetve a témáját sem fejezte ki vizuálisan. Hangban már jobb volt, megvoltak a visszatérő zenei motívumok, talán a legerősebb jelent is ilyenhez kapcsolódik. A színészek többnyire jók voltak, egy-két ponton túljátszották magukat, de nélkülük nem működött volna a film. Még a gyerekszínész is jó volt.

Élmény: Naaagyon vegyes hangulatú volt, az elejét annyira untam, hogy több mint egy hónapig tartott megnéznem, aztán hirtelen a cirkusszal varázslatossá vált, de amilyen hirtelen jöttek, olyan hirtelen tűntek is el, visszatértünk az unalmasabb családi drámához. Lassan elkezdett meghatóba átmenni, hogy teljesen váratlan tragédiákkal húzzon le minket, és ezek a váratlan pozitív-negatív fejlemények váltogatták egymást. Nem tudom, mit gondoljak róla, voltak erényei, de annyira nem jó, hogy újranézzem. Jó lenne tudni, miről szólt.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Marius Weyers (Az istenek a fejükre estek)
• Kapcsolódó filmek:

Felix in Exile (Dél-Afrika, 1994), Paljas (Dél-Afrika, 1997)

Bár minden posztom alapvetően élménybeszámoló, azért próbálok utánajárni a filmeknek és elemezni őket - már amennyire lehet egyszeri megtekintés után. Ez sokszor igazságtalan, mert nem mindegy hol, mikor, milyen körülmények között, mekkora (filmes) műveltséggel teszem, de ez van. Ugyanakkor szerintem már többször leírtam, hogy a 2001: Űrodüsszeia (Egyesült Királyság, 1968) úgy varázsolt el, hogy mobilon néztem megszakítva többször, napfényes időben utcai padon befejezve.

Sokszor mondják és én is érzem, hogy a filmeket moziba szánják és ezért ott lenne ideális megnézni őket, de sokáig csóró voltam ehhez, nem igazán jellemző, hogy olyan filmeket adnának, amiket megnéznék, és arra is volt már példa, hogy megpróbáltam a Grease-sel (Egyesült Államok, 1978) a Bem moziban, de mögöttünk végigpofázta a filmet két csaj és kurva idegesítő volt. Mégiscsak jobb otthon, ahol lehet zavartalanul figyelni.

Na de jött a Budapesti klasszikus filmmaraton, eddig ez valamiért elkerülte a figyelmemet. Végigpörgetve a filmeket, megakadt a szemem a Virradaton (Egyesült Államok, 1927), mert mégiscsak nagyon előkelő helyen van a szakmai listákon. Nagyon régen láttam, most már biztos máshogy értékelném - gondoltam - , és nagyvásznon nézhetném, jó minőségben. A vasárnap esti időpont kicsit kellemetlen volt, de a jegyár kedvezményesen 1500 Ft. Az Uránia pedig mindig gyönyörű.

Ételt-italt nem nagyon lehet fogyasztani, ami nem feltétlenül baj, csak kicsit hozzátartozik a mozis élményhez. Ehhez képest a film kezdetekor a nézők indokolatlanul durván intették rendre az egyik nénit, aki kicsit zörgött a zacskójával. Feleségem innentől kezdve mozdulni se mert :D Annak ellenére - vagy épp azért - , hogy a filmet még a kezdetekben, 11 éve láttam, elég jól élt a fejemben, és a rövid szakmai felvezetőben nem is mondtak semmi újdonságot számomra. A közönség többnyire idősekből állt vagy hozzám hasonlónak tűnő filmbuzikból; a terem viszonylag megtelt, de volt még sok szabad szék.

A fekete leves: Bár voltam már ott, nem emlékeztem, hogy az Uránia vászna pici, hiába a díszteremben voltunk. Az AI szerint durván 8 x 5 m, miközben a sztenderd minimum 12 x 6 m, az IMAX-ról nem is beszélve, ami 22 x 16 m. Arcpirító, hogy a felbontás csak HD, miközben a sztenderd minimum 2K. Bocsánat kedves NFI, de ez így gagyi. A filmet elvileg restaurálták, de szemcsés volt, nem túl éles felbontású, ennyi erővel maradhattam volna otthon.

A film: Az eleje megmaradt egész jól, a sztori ívére emlékeztem, de a városi rész történései teljesen kiestek már a fejemből. Meglepő vagy sem, de nem változott a véleményem, nem tetszett a film annyira, mint amennyire a kritikusok éltetik. Nem volt annyira markánsan expresszionista, mint amennyire más kortársai; a sztori megható és aranyos, értékelendő az egyszerű mélysége, de többet várna az ember egy ennyire elismert filmtől. Vannak ennél izgalmasabb kortársai. Nem adott hozzá semmit a nagyvászon.

Szerintem azért megyek jövőre is a változatosság kedvéért, de nincs többletérték benne.

Cselekmény: 2027, Egyesült Királyság. Senki sem tudja miért, de 2009 óta nem születnek gyerekek. A világon eluralkodott az erőszak, a brit hatóságok az illegális bevándorlókon élik ki a frusztrációikat, az emberek egy része a hit révén próbál felülkerekedni rajtuk, mások, például a "Halak" szervezet a bevándorlókért küzd erőszakkal. Főhősünk az irodista Theo, akit egy nap elrabolnak a Halak. Mint kiderül, egyik vezetőjük Julian (Julianne Moore) Theo korábbi felesége, akivel gyermekük halála után hidegültek el. Julian szívességet kér: Theonak vannak kapcsolatai megfelelő papírokat szerezni országon belüli utazáshoz, egy menekültnek, Kee-nek kellene. Theo némi hezitálás után beadja a derekát, megszerzi a papírokat, és elindul néhány Hallal a menedékükhöz, amikor útközben rájuk támadnak bevándorlók (?) és megölik Juliant. A többieknek sikerül elmenekülniük és megérkezni a menedékre, ahol Theo felfedezi, hogy Kee terhes. A Halak végül úgy döntenek, hogy egyelőre jobb, ha Kee inkább marad, ám éjjel Theo meghallja a beszélgetésüket arról, hogy ők állnak Julian megölése mögött, mert a születendő babát itt akarják tartani és politikai célra felhasználni, nem pedig kimenekíteni...

Téma: Az a baj, hogy a történet annyira akciódús, hogy minden más csak felvillan, de nem mélyül el, így inkább csak felvet gondolatokat. Disztopikus a világ, de nem tudjuk meg, hogy pontosan hogyan vált azzá - lehet azt mondani, hogy a cselekmény szempontjából nem is fontos, viszont amiatt nagyon is fontos lett volna, hogy értsük, mi az alapvető hozzáállása a rendezőnek az emberiséghez. Az illegális bevándorlókat folyamatosan az arcunkba tolják, de nem mondanak róla semmit. A harmadik gyakoribb motívum a keresztényien allegorikus megváltó-születés, de ez meg nem mutat túl önmagán. Szóval nagyon is sok gondolatot feldob a történtet, aztán nem kezd velük semmit.

Tartalom: Szóval az elején egy pillanat alatt felvázolják, hogy a világ összeomlott, az Egyesült Királyság pedig rendőrállam lett, de ott is mindennapos az erőszak. Mindennek az oka - legalábbis az egyik - , hogy lassan húsz éve nem születik gyerek. Szerintem ennek kifejtése lett volna a legizgalmasabb része a történetnek, de csak keretként szolgál. Szinte azonnal előjön a másik fő motívum is, az illegális bevándorlás kezelése, ami elég erősen emlékeztet a holokausztra, de ezt szinte végig a háttérben tartják háttérnek, nem több afféle hangulatfokozónál. Theo csak az idős, hippi barátjánál (Michael Caine) talál némi megnyugvást, aki később kifejti világelméletét a hit és véletlen táncáról, azaz hogy a hit mozgatja a dolgokat, de a véletlen alakítja őket. Ekkor tudjuk meg nagyon szőrmentén azt is, amikor Theo beszámol egy randijáról, hogy sokan a valláshoz menekültek, ami megint tök érdekes lenne, de kb. két mondattal lerendezik. Ezután rabolják el Theot a Halak, akik elvileg az illegális bevándorlók jogaiért küzdenek, de a valóságban inkább a hatalmat próbálják megdönteni - megint egy érdekes téma, amivel nem foglalkoznak ennél többet, csak a cselekmény haladásához kell. Theo segítségét kérik egy illegális bevándorló papírjainak beszerzéséhez, Theo közeli rokona ugyanis magasrangú, a művészetekért felelő politikus, és itt megint egy jelenet erejéig izgalmas aspektusát vetik fel a világvégének: ő a jelennek él, nem foglalkozik a jövővel, és közben próbálja megmenteni a világ műalkotásait. A papírokat sikerül beszerezni, majd bemutatják Theonak Kee-t, aki terhes, ez vezeti be igazán a keresztényi párhuzamot már eleve azzal, hogy egy istállóban fedi fel a hasát. Nagyon adja magát a Mária-József-Jézus párhuzam végig, de ennél tovább nem mennek. A karakterek közül Kee hiába fontos, teljesen passzív és jellegtelen; egyes kisebb karakterek képviselnek valamit, egyedül Theonak van személyiségfejlődése, hiszen róla megtudjuk, hogy korábban maga is aktivista volt, boldog családapa, majd megkeseredett alkoholista, aki végül újra cselekedni kezd. Összességében az egész történet jelképes, tipikus road movie, ahogy az út során Theonak meg kell küzdenie a nehézségekkel és közben önmagával is. Jelképesnek vehetjük azt is, hogy szinte folyamatos az akció, ahogy az egész élet is küzdelem a szebb holnapért.

Forma: Ahogy az akciót is csak egy-egy pillanatra állítja meg néhány bensőségesebb jelent, úgy a fakó színvilágot is csak időnként szakítják meg élénkebb színű jelenetek. A kézikamera uralkodik, ami gyakran Theo nézőpontját felvéve mutatja nekünk a környezetet, erős a gyanúm, hogy a Saul fia (Magyarország, 2015) innen merített. A stílusa nagyon emlékeztetett A visszatérőre (Egyesült Államok, 2015), pedig a rendező nem ugyanaz - az operatőr viszont igen. Ha a nézőpont nem lenne elég, akkor a beállításokkal játszanak, rengeteg a háttérben történő esemény. Fel se tűnt, de a film nagy erényének tartják a hosszú, vágás nélküli akciójeleneteket (ami nem teljesen igaz, mert volt vágás, csak elrejtetve). Az egyik kritika szerint naturalista, ami valóban találó jelző, és ez megint A visszatérőre emlékeztet, abban volt még szenvtelen a halál. Állítólag dokumentaristára akarták csinálni, mint az Algíri csatát (Olaszország, 1966). Bár a jövőben vagyunk, ennek nincs sok nyoma, épp csak annyit változtattak a díszleteken, hogy más legyen; sajnos 2026-ból nézve nem sikerült eltalálni, hiszen 2007-ben indultak az okostelefonok, szegények nem sejthették, és nem is akarom a szemükre vetni, hogy nem találták el a jövőt, csak ahogy írtam, 2026-ból nézve elveszítette jövőszerűségét. A zene remek, környezeti zajokból áll össze, a betétdalok is valamilyen hangforrásból jönnek (legfeltűnőbben amikor a hippi 1960-as évekbeli slágereket tesz be), és ha van is aláfestő zene, az csak röviden csendül fel ráerősítve a megfelelő érzelemre. A színészek rendben vannak. Theot egyesek szidják, de nekem nem volt vele problémám. Annál inkább a bába karakterével, aki túlzásba vitte az ezotériát, illetve Kee karakterével, aki mintha nem érezte volna át a helyzet súlyát.

Élmény: Tök izgalmas felvetés, hogy mi lenne, ha egyszercsak nem születnének már gyerekek és tudnánk, hoy az emberiségnek évtizedei vannak hátra. Csakhogy nem értem, miért disztópia lett belőle, hiszen ha csökkenni kezdene a népesség, szerintem pont hogy felértékelődne minden élet, ezért aztán nem tudtam komolyan venni az alaphelyzetet. Szintén probléma volt, hogy ahogy írtam, nem sikerült igazán tematizálni semmit, noha rengeteg gondolatot felvetettek. Vizuálisan nagyon hatásos, csak téma nélkül kimerül a hatásban. Ha ezek negatívan hangoznak, az csak azért van, mert amúgy jó film és lehetett volna sokkal jobb. Amúgy ajánlott, csak komor és brutális, nem fog az ember jó érzésekkel felállni utána.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Julianne Moore (Elkülönítve, Jurassic Park, Boogie Nights, A nagy Lebowski, Magnólia, Az éhezők viadala)
  • Michael Caine (Batman, A tökéletes trükk, Eredet, Csillagok között, Tenet)
  • Pam Ferris (Harry Potter)
  • Chiwetel Ejiofor (Igazából szerelem, 12 év rabszolgaság, A mentőexpedíció, Az oroszlánkirály)
  • Peter Mullan (Rettenthetetlen, Trainspotting, Harry Potter)
  • Phaldut Sharma (Gravitáció)
  • Jacek Koman (Moulin Rouge)
• Danny Huston apja a legendás rendező, John Huston
• Az alapmű regény az 1990-es években jelent meg és meglehetősen eltér a filmtől, de ez szándékos volt, a rendezőnek csak az alaphelyzet kellett, szándékosan nem is olvasta, csak egy kivonatot.
• A Theot alakító színész lába valóban kibicsaklott, így csinálta meg végig a jelenetet.
• A cím a Bibliából van: Te a halandót ismét porrá teszed. Így szólsz: „Emberek fiai, térjetek oda vissza!” 
• Ha valamire jelenleg jó az AI, hát arra, hogy kiszámoltassam vele gyorsan, hogy alakulna a népességszám, ha 2009 óta nem születtek volna gyerekek. Az ugye evidens, hogy mivel az emberek jellemzően a hetvenes éveikben halnak meg, valahol a 2080-as évekre már nagyon kevesen maradnának. Jelenleg bő 8 milliárdan vagyunk, új gyerekek nélkül most ez csak közel 6 milliárd lenne.
• Kapcsolódó filmek:

Dalok a második emeletről (Svédország, 2000), Freedom (Litvánia, 2000), Szexi dög (Egyesült Királyság, 2000), Táncos a sötétben (Dánia, 2000), Gosford Park (Egyesült Királyság, 2001), Arvo Pärt 24 prelüüdi ühele fuugale (Észtország, 2002), Ellopott siker (Egyesült Királyság, 2002), 28 nappal később (Egyesült Királyság, 2002), A múlt nélküli ember (Finnország, 2002), Noi Albinoi (Izland, 2002), Dogville (Dánia, 2003), Jelenetek egy házasságból 2. (Svédország, 2003), Pitons (Lettország, 2003), Haláli hullák hajnala (Egyesült Királyság, 2004), Match Point (Egyesült Királyság, 2005), Az ember gyermeke (Egyesült Királyság, 2006), Felkavar a szél (Írország, 2006), Red Road (Egyesült Királyság, 2006), Szerzők (Norvégia, 2006), Te, aki élsz (Svédország, 2007), Ember a magasban (Egyesült Királyság, 2008), Engedj be (Svédország, 2008), Éhség (Egyesült Királyság, 2008). Gettómilliomos (Egyesült Királyság, 2008), Akvárium (Egyesült Királyság, 2009)

Cselekmény: Sorozatgyilkos garázdálkodik a városban, aki minden kedd este megöl egy szőke nőt. A szőke nők félelmükben inkább parókát vesznek fel, beleértve a modell Daisyt is. Daisy szülei egyébként szobákat adnak ki, a lány udvarlója pedig pont a gyilkosságok után nyomozó rendőr. Egy este a sorozatgyilkos leírásához hasonló férfi, Jonathan jelentkezik be bérlőnek; keveset beszél és felzaklatják a szobája falán lógó, szőke nők arcképei, ezért leveteti őket. Idővel Daisyvel összemelegednek, aminek persze a rendőr udvarló nem örül, de a szülők is aggódnak. Daisy anyja különösen gyanút fog akkor, amikor a következő kedd este Jonathan távozik a házból...

Téma: Nem vagyok benne biztos, hogy több akar lenni szórakoztató történetnél; van olyan írás, ami a nők kiszolgáltatottságát látja meg benne, de szerintem ez inkább korkép, nem közlés. Ha van központi motívum, az a gyanakvás, a társadalmi pánik lehetne, csak épp a történetben ez teljesen megalapozott.

Tartalom: Viszonylag hosszú felvezetés ágyaz meg a történetnek, ahogy bemutatnak egy gyilkosságot és ahogy azt követően eljutunk a tetthelytől a médián keresztül az utca emberéhez, akik közül egy Daisy, aki szőke modell és a többiekhez hasonlóan rajta is úrrá lesz a pánik, biztos ami biztos alapon inkább sötét parókát vesz fel hazafelé. Ezt leszámítva otthon minden idilli, a szülők szobakiadásban utaznak, a náluk gyakran időző rendőr pedig szinte már családtag, aki Daisynek udvarol sikeresen a szülők egyetértése mellett. Ebbe csöppen bele a rögtön félelmet keltő Jonathan, akinek nemcsak megjelenése hasonlít a sorozatgyilkoséhoz, de nem segít rajta az sem, hogy titokzatos. Leveteti a szőke nők képeit falról, mert felzaklatja, előre fizet egy hónap lakbért, nem akarja, hogy zavarják, de közben nyugtalanul fel-alá járkál, és kedd este elmegy otthonról... Ennél már csak az a rosszabba a szülőknek és az udvarlónak, hogy a szőke Daisyvel viszont kifejezetten kedves és jó viszonyba kerülnek. Spoiler: egyre több jel utal arra, hogy Jonathan a sorozatgyilkos, mindenki síkideg, a tömeg majdnem meglincseli, aztán kiderül, hogy mégse ő az. Eredetileg nyitva maradt volna a rejtély, de a sztárszínész jófiú-imidzse miatt ezt nem engedték Hitchcocknak. De  ha a tömeglélektan bemutatása lett volna a cél, akkor nem gyanússá kellett volna tenni Jonathant, hiszen így teljesen jogos a tömeg felháborodása. 

Forma: Hitchcock ezelőtt Németországban dolgozott, így ki volt téve alaposan a német expresszionizmusnak, miközben állítólag ha tehette, a szovjet filmeket is alaposan tanulmányozta. Így nem csoda, hogy a filmen mindkettő stílus elemi feltűnnek, miközben már tipikusan hitchcockias is. Már az eleje nagyon fain volt, szovjet módra tömeget mozgatott, gyorsan vágott, lekövette a hírt, de közben erőteljesen expresszionisták voltak az árnyékok, a kamerabeállítások. Godard-t idézve meglepően hangsúlyosak és játékosak voltak a feliratok. Hitchcocki elemek voltak pl. az idegtépően kitartott, lebukásközeli jelenetek. A színészekkel nem volt bajom.

Élmény: Ezt tartják az első Hitchcock-filmnek. Megerősíteni nem tudom, hiszen a korábbiakat nem láttam, de kétségtelenül szerepelt már benne sok tipikus eleme. Működött thrillerként, vizuálisan is sokkal kielégítőbb volt a későbbi filmjeinél, kicsit előfutára A gyanú árnyékábannak (1943) vagy a Hátsó ablaknak (1954). Nem varázsolt el, de jó élmény.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Arthur Chesney (A vágyak szigete)
  • Reginald Gardiner (A diktátor)
• Ivor Novello kora nagy sztárja volt, még az 1910-es években futott be hatalmas slágerrel énekesként, majd színészkedni kezdett.
• Ez volt az első film, amiben Hitchcock cameózott, de friss felesége, Alma Reville is feltűnik röviden.
• A történet alapja Hasfelmetsző Jack, aki ugye a 19. század végén ölt meg öt nőt, ez ihlette az 1911-es novellát, ami meg Hitchcockot ihlette, ami pedig további filmeket ihletett, pl. 1932-ben Novello újra eljátszhatta a szerepet, de még 2009-ben is készült remake.
• Kapcsolódó filmek:

Kék róka (Svédország, 1920), Prastankan (Svédország, 1920), A halál kocsisa (Svédország, 1921), Boszorkányok (Svédország, 1922), Kun isalla on hammassarky (Finnország, 1922), Az iramszarvas csodája (Svédország, 1923), Erzsébet grófnő (Svédország, 1924), Du skalaere din hustru (Dánia, 1925), Glomdalsbruden (Norvégia, 1926),A titokzatos lakó (Egyesült Királyság, 1927), Underground (Egyesült Királyság, 1928), A Cottage on Dartmoor (Egyesült Királyság, 1929), Heringhalászok (Egyesült Királyság, 1929), Zsarolás (Egyesült Királyság, 1929)

Még túlzás mesterséges intelligenciának hívni azt, amit a népszerű chatek csinálnak, mindenesetre ijesztően durva dolgokat tudnak csinálni - ugyanakkor teljesen megbízhatatlanok még mindig, szinte minden alkalommal, amikor használom, van bennük ún. hallucináció.

Poénból rákerestem magamra, és elég pontosan leírta Liberális Artúr stílusát, így adta magát, hogy megírassam vele a soros posztomat. (Ez felvetette bennem, hogy innentől kezdve b*szhatnék az írásra, ami a filmnézés legnehezebb része, sőt, még a filmet se kell megnéznem, az AI-jal megcsináltatok mindent. De akkor ugye nem tanulnék semmit, nem gondolnám át a filmet, elveszne az az intellektuális munka, mait beleteszek és amitől gazdagodom.) A legnépszerűbbek közül a Gemini hozta a legjobb eredményt. 

Itt az eredeti írásom, nézzük, mit hozott ki magától az AI:

---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ----------

Első változat: írj a filmről Liberális Artúr stílusában:

Cselekmény:
Charles (Elliott Dexter) egy jómódú férj, akinek a felesége, Sophy (Sylvia Ashton) a házasságuk évei alatt teljesen elhanyagolja magát, lusta és slampos lesz. Charlesnak ebből elegendő lesz, így inkább a csinos Juliet (Florence Vidor) társaságát keresi. Miután Juliet neve belekeveredik egy gyilkossági ügybe, Charles tisztázza a nőt, elválik a feleségétől, és feleségül veszi szerelmét.

Előzmények:
Cecil B. DeMille ekkoriban kezdett ráérezni arra, hogy a történelmi tablók mellett a gazdagok magánéletével és a párkapcsolati drámákkal is be lehet vonzani a tömegeket a mozikba. Ez a film az egyik legkorábbi hollywoodi darab, ami nyíltan a válás kérdésével foglalkozik.

Ami tetszett:

• A modern látásmód: Meglepő, hogy 1918-ban ilyen nyíltsággal beszéltek a házasság megromlásáról és a válásról. Nem a megszokott, viktoriánus moralizálást kapjuk, hanem egy kifejezetten modern, pragmatikus hozzáállást.

• A luxus: DeMille már itt is zseniálisan használja a gazdag belső tereket és a divatos kosztümöket. Látványos az egész produkció, látszik rajta a pénz.

Ami nem tetszett:

• A karakterek egyszerűsége: A feleség ábrázolása finoman szólva is egydimenziós és túlzó, szinte csak azért van a történetben, hogy felmentse a férjet a hűtlenség alól.

• A színészi játék: A korszak többi némafilmjéhez képest is túl teátrális néhány jelenet, a gesztusok néha feleslegesen túlnyújtottak.

Összegzés:
Érdekes történelmi lenyomat a hollywoodi történetmesélés hajnaláról. Nem ez a korszak legjobb drámája, de a témafelvetése miatt mindenképpen megér egy megtekintést a lista pörgetése közben.

Értékelés: 6/10

---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ----------