Cselekmény: 2027, Egyesült Királyság. Senki sem tudja miért, de 2009 óta nem születnek gyerekek. A világon eluralkodott az erőszak, a brit hatóságok az illegális bevándorlókon élik ki a frusztrációikat, az emberek egy része a hit révén próbál felülkerekedni rajtuk, mások, például a "Halak" szervezet a bevándorlókért küzd erőszakkal. Főhősünk az irodista Theo, akit egy nap elrabolnak a Halak. Mint kiderül, egyik vezetőjük Julian (Julianne Moore) Theo korábbi felesége, akivel gyermekük halála után hidegültek el. Julian szívességet kér: Theonak vannak kapcsolatai megfelelő papírokat szerezni országon belüli utazáshoz, egy menekültnek, Kee-nek kellene. Theo némi hezitálás után beadja a derekát, megszerzi a papírokat, és elindul néhány Hallal a menedékükhöz, amikor útközben rájuk támadnak bevándorlók (?) és megölik Juliant. A többieknek sikerül elmenekülniük és megérkezni a menedékre, ahol Theo felfedezi, hogy Kee terhes. A Halak végül úgy döntenek, hogy egyelőre jobb, ha Kee inkább marad, ám éjjel Theo meghallja a beszélgetésüket arról, hogy ők állnak Julian megölése mögött, mert a születendő babát itt akarják tartani és politikai célra felhasználni, nem pedig kimenekíteni...

Téma: Az a baj, hogy a történet annyira akciódús, hogy minden más csak felvillan, de nem mélyül el, így inkább csak felvet gondolatokat. Disztopikus a világ, de nem tudjuk meg, hogy pontosan hogyan vált azzá - lehet azt mondani, hogy a cselekmény szempontjából nem is fontos, viszont amiatt nagyon is fontos lett volna, hogy értsük, mi az alapvető hozzáállása a rendezőnek az emberiséghez. Az illegális bevándorlókat folyamatosan az arcunkba tolják, de nem mondanak róla semmit. A harmadik gyakoribb motívum a keresztényien allegorikus megváltó-születés, de ez meg nem mutat túl önmagán. Szóval nagyon is sok gondolatot feldob a történtet, aztán nem kezd velük semmit.

Tartalom: Szóval az elején egy pillanat alatt felvázolják, hogy a világ összeomlott, az Egyesült Királyság pedig rendőrállam lett, de ott is mindennapos az erőszak. Mindennek az oka - legalábbis az egyik - , hogy lassan húsz éve nem születik gyerek. Szerintem ennek kifejtése lett volna a legizgalmasabb része a történetnek, de csak keretként szolgál. Szinte azonnal előjön a másik fő motívum is, az illegális bevándorlás kezelése, ami elég erősen emlékeztet a holokausztra, de ezt szinte végig a háttérben tartják háttérnek, nem több afféle hangulatfokozónál. Theo csak az idős, hippi barátjánál (Michael Caine) talál némi megnyugvást, aki később kifejti világelméletét a hit és véletlen táncáról, azaz hogy a hit mozgatja a dolgokat, de a véletlen alakítja őket. Ekkor tudjuk meg nagyon szőrmentén azt is, amikor Theo beszámol egy randijáról, hogy sokan a valláshoz menekültek, ami megint tök érdekes lenne, de kb. két mondattal lerendezik. Ezután rabolják el Theot a Halak, akik elvileg az illegális bevándorlók jogaiért küzdenek, de a valóságban inkább a hatalmat próbálják megdönteni - megint egy érdekes téma, amivel nem foglalkoznak ennél többet, csak a cselekmény haladásához kell. Theo segítségét kérik egy illegális bevándorló papírjainak beszerzéséhez, Theo közeli rokona ugyanis magasrangú, a művészetekért felelő politikus, és itt megint egy jelenet erejéig izgalmas aspektusát vetik fel a világvégének: ő a jelennek él, nem foglalkozik a jövővel, és közben próbálja megmenteni a világ műalkotásait. A papírokat sikerül beszerezni, majd bemutatják Theonak Kee-t, aki terhes, ez vezeti be igazán a keresztényi párhuzamot már eleve azzal, hogy egy istállóban fedi fel a hasát. Nagyon adja magát a Mária-József-Jézus párhuzam végig, de ennél tovább nem mennek. A karakterek közül Kee hiába fontos, teljesen passzív és jellegtelen; egyes kisebb karakterek képviselnek valamit, egyedül Theonak van személyiségfejlődése, hiszen róla megtudjuk, hogy korábban maga is aktivista volt, boldog családapa, majd megkeseredett alkoholista, aki végül újra cselekedni kezd. Összességében az egész történet jelképes, tipikus road movie, ahogy az út során Theonak meg kell küzdenie a nehézségekkel és közben önmagával is. Jelképesnek vehetjük azt is, hogy szinte folyamatos az akció, ahogy az egész élet is küzdelem a szebb holnapért.

Forma: Ahogy az akciót is csak egy-egy pillanatra állítja meg néhány bensőségesebb jelent, úgy a fakó színvilágot is csak időnként szakítják meg élénkebb színű jelenetek. A kézikamera uralkodik, ami gyakran Theo nézőpontját felvéve mutatja nekünk a környezetet, erős a gyanúm, hogy a Saul fia (Magyarország, 2015) innen merített. A stílusa nagyon emlékeztetett A visszatérőre (Egyesült Államok, 2015), pedig a rendező nem ugyanaz - az operatőr viszont igen. Ha a nézőpont nem lenne elég, akkor a beállításokkal játszanak, rengeteg a háttérben történő esemény. Fel se tűnt, de a film nagy erényének tartják a hosszú, vágás nélküli akciójeleneteket (ami nem teljesen igaz, mert volt vágás, csak elrejtetve). Az egyik kritika szerint naturalista, ami valóban találó jelző, és ez megint A visszatérőre emlékeztet, abban volt még szenvtelen a halál. Állítólag dokumentaristára akarták csinálni, mint az Algíri csatát (Olaszország, 1966). Bár a jövőben vagyunk, ennek nincs sok nyoma, épp csak annyit változtattak a díszleteken, hogy más legyen; sajnos 2026-ból nézve nem sikerült eltalálni, hiszen 2007-ben indultak az okostelefonok, szegények nem sejthették, és nem is akarom a szemükre vetni, hogy nem találták el a jövőt, csak ahogy írtam, 2026-ból nézve elveszítette jövőszerűségét. A zene remek, környezeti zajokból áll össze, a betétdalok is valamilyen hangforrásból jönnek (legfeltűnőbben amikor a hippi 1960-as évekbeli slágereket tesz be), és ha van is aláfestő zene, az csak röviden csendül fel ráerősítve a megfelelő érzelemre. A színészek rendben vannak. Theot egyesek szidják, de nekem nem volt vele problémám. Annál inkább a bába karakterével, aki túlzásba vitte az ezotériát, illetve Kee karakterével, aki mintha nem érezte volna át a helyzet súlyát.

Élmény: Tök izgalmas felvetés, hogy mi lenne, ha egyszercsak nem születnének már gyerekek és tudnánk, hoy az emberiségnek évtizedei vannak hátra. Csakhogy nem értem, miért disztópia lett belőle, hiszen ha csökkenni kezdene a népesség, szerintem pont hogy felértékelődne minden élet, ezért aztán nem tudtam komolyan venni az alaphelyzetet. Szintén probléma volt, hogy ahogy írtam, nem sikerült igazán tematizálni semmit, noha rengeteg gondolatot felvetettek. Vizuálisan nagyon hatásos, csak téma nélkül kimerül a hatásban. Ha ezek negatívan hangoznak, az csak azért van, mert amúgy jó film és lehetett volna sokkal jobb. Amúgy ajánlott, csak komor és brutális, nem fog az ember jó érzésekkel felállni utána.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Julianne Moore (Elkülönítve, Jurassic Park, Boogie Nights, A nagy Lebowski, Magnólia, Az éhezők viadala)
  • Michael Caine (Batman, A tökéletes trükk, Eredet, Csillagok között, Tenet)
  • Pam Ferris (Harry Potter)
  • Chiwetel Ejiofor (Igazából szerelem, 12 év rabszolgaság, A mentőexpedíció, Az oroszlánkirály)
  • Peter Mullan (Rettenthetetlen, Trainspotting, Harry Potter)
  • Phaldut Sharma (Gravitáció)
  • Jacek Koman (Moulin Rouge)
• Danny Huston apja a legendás rendező, John Huston
• Az alapmű regény az 1990-es években jelent meg és meglehetősen eltér a filmtől, de ez szándékos volt, a rendezőnek csak az alaphelyzet kellett, szándékosan nem is olvasta, csak egy kivonatot.
• A Theot alakító színész lába valóban kibicsaklott, így csinálta meg végig a jelenetet.
• A cím a Bibliából van: Te a halandót ismét porrá teszed. Így szólsz: „Emberek fiai, térjetek oda vissza!” 
• Ha valamire jelenleg jó az AI, hát arra, hogy kiszámoltassam vele gyorsan, hogy alakulna a népességszám, ha 2009 óta nem születtek volna gyerekek. Az ugye evidens, hogy mivel az emberek jellemzően a hetvenes éveikben halnak meg, valahol a 2080-as évekre már nagyon kevesen maradnának. Jelenleg bő 8 milliárdan vagyunk, új gyerekek nélkül most ez csak közel 6 milliárd lenne.
• Kapcsolódó filmek:

Dalok a második emeletről (Svédország, 2000), Freedom (Litvánia, 2000), Szexi dög (Egyesült Királyság, 2000), Táncos a sötétben (Dánia, 2000), Gosford Park (Egyesült Királyság, 2001), Arvo Pärt 24 prelüüdi ühele fuugale (Észtország, 2002), Ellopott siker (Egyesült Királyság, 2002), 28 nappal később (Egyesült Királyság, 2002), A múlt nélküli ember (Finnország, 2002), Noi Albinoi (Izland, 2002), Dogville (Dánia, 2003), Jelenetek egy házasságból 2. (Svédország, 2003), Pitons (Lettország, 2003), Haláli hullák hajnala (Egyesült Királyság, 2004), Match Point (Egyesült Királyság, 2005), Az ember gyermeke (Egyesült Királyság, 2006), Felkavar a szél (Írország, 2006), Red Road (Egyesült Királyság, 2006), Szerzők (Norvégia, 2006), Te, aki élsz (Svédország, 2007), Ember a magasban (Egyesült Királyság, 2008), Engedj be (Svédország, 2008), Éhség (Egyesült Királyság, 2008). Gettómilliomos (Egyesült Királyság, 2008), Akvárium (Egyesült Királyság, 2009)

Cselekmény: Sorozatgyilkos garázdálkodik a városban, aki minden kedd este megöl egy szőke nőt. A szőke nők félelmükben inkább parókát vesznek fel, beleértve a modell Daisyt is. Daisy szülei egyébként szobákat adnak ki, a lány udvarlója pedig pont a gyilkosságok után nyomozó rendőr. Egy este a sorozatgyilkos leírásához hasonló férfi, Jonathan jelentkezik be bérlőnek; keveset beszél és felzaklatják a szobája falán lógó, szőke nők arcképei, ezért leveteti őket. Idővel Daisyvel összemelegednek, aminek persze a rendőr udvarló nem örül, de a szülők is aggódnak. Daisy anyja különösen gyanút fog akkor, amikor a következő kedd este Jonathan távozik a házból...

Téma: Nem vagyok benne biztos, hogy több akar lenni szórakoztató történetnél; van olyan írás, ami a nők kiszolgáltatottságát látja meg benne, de szerintem ez inkább korkép, nem közlés. Ha van központi motívum, az a gyanakvás, a társadalmi pánik lehetne, csak épp a történetben ez teljesen megalapozott.

Tartalom: Viszonylag hosszú felvezetés ágyaz meg a történetnek, ahogy bemutatnak egy gyilkosságot és ahogy azt követően eljutunk a tetthelytől a médián keresztül az utca emberéhez, akik közül egy Daisy, aki szőke modell és a többiekhez hasonlóan rajta is úrrá lesz a pánik, biztos ami biztos alapon inkább sötét parókát vesz fel hazafelé. Ezt leszámítva otthon minden idilli, a szülők szobakiadásban utaznak, a náluk gyakran időző rendőr pedig szinte már családtag, aki Daisynek udvarol sikeresen a szülők egyetértése mellett. Ebbe csöppen bele a rögtön félelmet keltő Jonathan, akinek nemcsak megjelenése hasonlít a sorozatgyilkoséhoz, de nem segít rajta az sem, hogy titokzatos. Leveteti a szőke nők képeit falról, mert felzaklatja, előre fizet egy hónap lakbért, nem akarja, hogy zavarják, de közben nyugtalanul fel-alá járkál, és kedd este elmegy otthonról... Ennél már csak az a rosszabba a szülőknek és az udvarlónak, hogy a szőke Daisyvel viszont kifejezetten kedves és jó viszonyba kerülnek. Spoiler: egyre több jel utal arra, hogy Jonathan a sorozatgyilkos, mindenki síkideg, a tömeg majdnem meglincseli, aztán kiderül, hogy mégse ő az. Eredetileg nyitva maradt volna a rejtély, de a sztárszínész jófiú-imidzse miatt ezt nem engedték Hitchcocknak. De  ha a tömeglélektan bemutatása lett volna a cél, akkor nem gyanússá kellett volna tenni Jonathant, hiszen így teljesen jogos a tömeg felháborodása. 

Forma: Hitchcock ezelőtt Németországban dolgozott, így ki volt téve alaposan a német expresszionizmusnak, miközben állítólag ha tehette, a szovjet filmeket is alaposan tanulmányozta. Így nem csoda, hogy a filmen mindkettő stílus elemi feltűnnek, miközben már tipikusan hitchcockias is. Már az eleje nagyon fain volt, szovjet módra tömeget mozgatott, gyorsan vágott, lekövette a hírt, de közben erőteljesen expresszionisták voltak az árnyékok, a kamerabeállítások. Godard-t idézve meglepően hangsúlyosak és játékosak voltak a feliratok. Hitchcocki elemek voltak pl. az idegtépően kitartott, lebukásközeli jelenetek. A színészekkel nem volt bajom.

Élmény: Ezt tartják az első Hitchcock-filmnek. Megerősíteni nem tudom, hiszen a korábbiakat nem láttam, de kétségtelenül szerepelt már benne sok tipikus eleme. Működött thrillerként, vizuálisan is sokkal kielégítőbb volt a későbbi filmjeinél, kicsit előfutára A gyanú árnyékábannak (1943) vagy a Hátsó ablaknak (1954). Nem varázsolt el, de jó élmény.

Érdekességek

• Korábban láttuk:
  • Arthur Chesney (A vágyak szigete)
  • Reginald Gardiner (A diktátor)
• Ivor Novello kora nagy sztárja volt, még az 1910-es években futott be hatalmas slágerrel énekesként, majd színészkedni kezdett.
• Ez volt az első film, amiben Hitchcock cameózott, de friss felesége, Alma Reville is feltűnik röviden.
• A történet alapja Hasfelmetsző Jack, aki ugye a 19. század végén ölt meg öt nőt, ez ihlette az 1911-es novellát, ami meg Hitchcockot ihlette, ami pedig további filmeket ihletett, pl. 1932-ben Novello újra eljátszhatta a szerepet, de még 2009-ben is készült remake.
• Kapcsolódó filmek:

Kék róka (Svédország, 1920), Prastankan (Svédország, 1920), A halál kocsisa (Svédország, 1921), Boszorkányok (Svédország, 1922), Kun isalla on hammassarky (Finnország, 1922), Az iramszarvas csodája (Svédország, 1923), Erzsébet grófnő (Svédország, 1924), Du skalaere din hustru (Dánia, 1925), Glomdalsbruden (Norvégia, 1926),A titokzatos lakó (Egyesült Királyság, 1927), Underground (Egyesült Királyság, 1928), A Cottage on Dartmoor (Egyesült Királyság, 1929), Heringhalászok (Egyesült Királyság, 1929), Zsarolás (Egyesült Királyság, 1929)

Még túlzás mesterséges intelligenciának hívni azt, amit a népszerű chatek csinálnak, mindenesetre ijesztően durva dolgokat tudnak csinálni - ugyanakkor teljesen megbízhatatlanok még mindig, szinte minden alkalommal, amikor használom, van bennük ún. hallucináció.

Poénból rákerestem magamra, és elég pontosan leírta Liberális Artúr stílusát, így adta magát, hogy megírassam vele a soros posztomat. (Ez felvetette bennem, hogy innentől kezdve b*szhatnék az írásra, ami a filmnézés legnehezebb része, sőt, még a filmet se kell megnéznem, az AI-jal megcsináltatok mindent. De akkor ugye nem tanulnék semmit, nem gondolnám át a filmet, elveszne az az intellektuális munka, mait beleteszek és amitől gazdagodom.) A legnépszerűbbek közül a Gemini hozta a legjobb eredményt. 

Itt az eredeti írásom, nézzük, mit hozott ki magától az AI:

---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ----------

Első változat: írj a filmről Liberális Artúr stílusában:

Cselekmény:
Charles (Elliott Dexter) egy jómódú férj, akinek a felesége, Sophy (Sylvia Ashton) a házasságuk évei alatt teljesen elhanyagolja magát, lusta és slampos lesz. Charlesnak ebből elegendő lesz, így inkább a csinos Juliet (Florence Vidor) társaságát keresi. Miután Juliet neve belekeveredik egy gyilkossági ügybe, Charles tisztázza a nőt, elválik a feleségétől, és feleségül veszi szerelmét.

Előzmények:
Cecil B. DeMille ekkoriban kezdett ráérezni arra, hogy a történelmi tablók mellett a gazdagok magánéletével és a párkapcsolati drámákkal is be lehet vonzani a tömegeket a mozikba. Ez a film az egyik legkorábbi hollywoodi darab, ami nyíltan a válás kérdésével foglalkozik.

Ami tetszett:

• A modern látásmód: Meglepő, hogy 1918-ban ilyen nyíltsággal beszéltek a házasság megromlásáról és a válásról. Nem a megszokott, viktoriánus moralizálást kapjuk, hanem egy kifejezetten modern, pragmatikus hozzáállást.

• A luxus: DeMille már itt is zseniálisan használja a gazdag belső tereket és a divatos kosztümöket. Látványos az egész produkció, látszik rajta a pénz.

Ami nem tetszett:

• A karakterek egyszerűsége: A feleség ábrázolása finoman szólva is egydimenziós és túlzó, szinte csak azért van a történetben, hogy felmentse a férjet a hűtlenség alól.

• A színészi játék: A korszak többi némafilmjéhez képest is túl teátrális néhány jelenet, a gesztusok néha feleslegesen túlnyújtottak.

Összegzés:
Érdekes történelmi lenyomat a hollywoodi történetmesélés hajnaláról. Nem ez a korszak legjobb drámája, de a témafelvetése miatt mindenképpen megér egy megtekintést a lista pörgetése közben.

Értékelés: 6/10

---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ---------- ----------

Cselekmény: Charles tehetős, idősödő férfi két felnőtt gyerekkel és magát elhanyagoló feleséggel (Sylvia Ashton). Ablakából irigykedve néz fiatal szerelmeseket, hiszen neki hiába van meg mindene, a szerelem már kiveszett a házasságából. Elhatározásra jut, és közli feleségével, hogy mivel már nem törődnek egymással, szeretne elválni. Három hét gondolkodási időt ad neki, amíg elmegy vadászni. Persze itt megismerkedik a fiatal Juliettel és egymásba szeretnek, azonban amikor Charles elárulja, hogy családos, Juliet elhagyja...

Téma: Ahogy a történet elején elhangzik: nem elég megházasodni, tudni kell a férjet megtartani is. Bár a történet maga ezt elfogadhatóan tárja elénk, hogy ez mennyire idejétmúltan teszi, majd később kibeszéljük, ahogy azt is, hogy miért nem kivitelezte jól a mondandóját. 

Tartalom: Kezdjük rögtön az elején azzal, amivel az előző bekezdést zártam, azaz hogy miért bukik el a film; először is mert mérhetetlenül férfiközpontú, ami persze 1918-ban még magától értetődő lehetett, csak nagyon rosszul öregedett. A történet saját világa alapján persze teljesen logikus, hogy Charles felesége elhanyagolta magát, ezért jogos a válás, na de ez olyan felszínes. Remélem az olvasóim vannak annyira érettek, hogy ne külső alapján ítéljenek, illetve értsék, hogy egy kapcsolat mindig mindkét félen múlik. Ebből viszont semmit tudunk meg, és ez a nagyobbik probléma: a történet felvezetésének fel kellett volna vázolnia, hogy hogyan és miért hidegül el egymástól a házaspár, ehelyett csak annyit kapunk, hogy a feleség tohonya és leharcolt, és ez már elég válóok. Charles szerencséjére azonnal ráakad élete szerelmére, Julietre. A történet második felében Charles barátja botrányos nőügybe keveredik, ez kell ahhoz, hogy felesége elváljon tőle, illetve hogy bizonyítson Julietnek, hogy szereti. Főbb karaktereink a makulátlan Charles, aki őrlődik a társadalmi morál (válás) és a szerelmi vágya között. Felesége teljesen negatív karakter, Juliet szerepe viszonylag kicsi. Igazából egyiküknél sincs karakterfejlődés. A fent belinkelt írás hívta fel a figyelmemet, hogy Charles felesége és Juliet között generációs különbség van: a feleség klasszikus, passzív eltartott, Juliet azonban modern üzletvezető. Ronda nőképről árulkodik, hogy szinte mindenki megvehető. A nőügyes botrány tök izgi, de nem akarom elspoilerkedni. Végül megint csak elkerülte a figyelmemet, de talán 2026-ból nézve érthető, hogy miért nem szúrt szemet: a történet meglehetősen botrányos erkölcsi álláspontot vett fel: a válást pozitív színben tüntette fel, a megcsalás elfogadható, a gyilkosság megúszható, szinte igazolható.

Forma: Formailag már egészen kiforrott film. Noha nincsenek izgalmas vizuális megoldások, de a közelieket-távoliakat már jól alkalmazza a részletek kiemelésére. Messze a legjobb rész, amikor Charles elmereng arról, hogyan ismerkedett meg feleségével, majd ezt az áttűnéses-rávetítéses visszaemlékezést szakítja durván félbe jelenkori felesége. A színjáték nem túlzóan teátrális. Zene persze nincs, de van zeneisége a filmnek egy ponton, amikor felteszik az Olive Kline & Harry Macdonough "You're Here And I'm Here" c. lemezt, és aminek lejátszása a cselekményre ritmizálva ér véget.

Élmény: Egy férfiközpontú világban ez egy kellemesen romantikus történet izgalmakkal, a pasik vállon veregetésével, de ahogy írtam, nem öregedett jól. Formailag is korrekt, nem kiemelkedő, láttunk azért izgalmasabbakat az 1910-es évekből bőven, de kommersz filmtől nem is várható el, hogy nagyon odategye magát. Egynek jó.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  
  • Sylvia Ashton (Gyilkos arany)
  • Julia Faye (Türelmetlenség, Sámson és Delilah, Alkony sugárút, A földkerekség legnagyobb showja, A tízparancsolat)
  • Parks Jones (Kutyaélet, Chaplin a katona)
  • Edna Mae Cooper (A tízparancsolat)
  • Tully Marshall (Türelmetlenség, York őrmester)
  • Alice Terry (Az apokalipszis négy lovasa)
  • Lloyd Hughes (The Sea Hawk)
  • Charles Stanton Ogle (Frankenstein, Honfoglalók)
  • Madame Sul-Te-Wan (Egy nemzet születése, Türelmetlenség, King Kong, San Francisco, Sullivan utazásai, Carmen Jones)
• Florence Vidor a nevéből sejthetően King Vidor felesége volt; Julia Faye ekkor a rendező szeretője.
• Kapcsolódó filmek:

The Unchanging Sea (Egyesült Államok, 1910), A távírászlány (Egyesült Államok, 1911), A Pig Alley muskétásai (Egyesült Államok, 1912), Suspense (Egyesült Államok, 1913), The Woman of Mystery (Egyesült Államok, 1914), Megbélyegzett asszony (Egyesült Államok, 1915), Egy nemzet születése (Egyesült Államok, 1915), Shoes (Egyesült Államok, 1916), Türelmetlenség (Egyesült Államok, 1916), A bevándorló (Egyesült Államok, 1917), Chaplin, a katona (Egyesült Államok, 1918), Kutyaélet (Egyesült Államok, 1918), Igazszívű Susie (Egyesült Államok, 1919), Letört bimbók (Egyesült Államok, 1919), Vissza Isten országába (Kanada, 1919)

Cselekmény: Az első részben (Agymanók 2015) ugye Derű (Amy Poehler) megértette, hogy minden érzelem és emlék hozzátartozik Rileyhoz, nem lehet meg nélkülük. Ott vesszük fel a fonalat, hogy Riley ügyes hokis lett két legjobb baráttal. Személyisége érésének új megtestesítője a fonalakból álló "önérzet" (k*rvára félrevezető fordítás, önkép lett volna a jobb), aminek alapja azon emlékei és gondolatai, hogy ő jó ember. Derű azonban elköveti ugyanazt a hibát, amit korábban: ezt az önképet aláásó emlékeket elfojtatja azzal, hogy a rossz emlékgömböket a tudat mélyére hajítja. Látszólag minden a lehető legjobban alakul, Rileyt a barátaival beválogatják a tehetséges hokisok nyári táborába, csakhogy beüt minden szülő rémálma: Riley 13 éves és egyik napról a másikra megkamaszodik, mindent túlreagál, a hokitábor válik élete értelmévé. A kamaszkorral együtt új alapérzelmek csatlakoznak az eddigiekhez: Feszkó, Irigység, Ciki és Uncsi (a "feszkó" megint teljesen félrevezető fordítás az eredeti "szorongás" helyett). Derű túl jól érezteti Rileyt, akire emiatt rászól az edző és az egész csapat büntetést kap - több se kell a szorongó Feszkónak, aki mindenben Riley életének végét látja, és kihajítja Riley eddigi önképét az eredeti alapérzelmekkel együtt, hogy átvegye az irányítást alaposan ügyelve arra, hogy Riley ne kövessen el társadalmilag öngyilkos lépéseket. Kezdetben minden jól is megy, Riley összebarátkozik a legmenőbb hokissal és új önérzete kezd épülni...

Téma: Ha egy kicsit hátrébb lépünk, gyakorlatilag megismétlik az első részt: belül Derű még mindig elfojtással működteti Rileyt, csak emlékek helyett most az önképre koncentrál, aztán a végére persze rájön, hogy ez így nem megy, Riley nem csupán jó ember, hanem összetettebb személyiség. Kívül pedig halálosan klisés felnőtté válásos sztorit kapunk újra ugyanarról, hogy Riley új közegben próbál megfelelni, és ez nem megy könnyen. 

Tartalom: Az első részhez hasonlóan ez sem egyszerű, gyorsan ledarálják a jelenlegi helyzetet (minden szép és jó az alapérzelmek elnyomása nélkül is), majd bemutatják az új fejlesztést: Riley emlékeiből nemcsak személyiségszigetek nőnek ki, hanem önkép is, amit Derű a megfelelő emlékek betáplálásával abba az irányba növesztget, hogy Riley jó ember. Ez már önmagában nehezen követhető koncepció lehet egy gyereknek, de rátesznek még egy lapáttal: a serdülő lány fejébe új érzelmek is érkeznek Szorongás vezetésével. Derű és Szorongás hamar összekapnak, miután Derű miatt Riley kisebb bajba kerül, Szorongás természete pedig épp arra van kihegyezve, hogy a lehető legjobbat érje el elkerülve az összes lehetséges problémát. Az eredeti alapérzelmeink kikerülnek a fejhadiszállásból, újra végig kell menniük Riley elméjében, Riley ehhez mérten viselkedik. Csakhogy balul sül el a Szorongás terve, spoiler: Riley új önképe az lesz Szorongás miatt, hogy "nem elég jó", és emiatt ugyanúgy félremegy a teljesítménye a hokipályán. Végül tehát Szorongás és Derű is megérti, hogy mindketten elfojtották Riley érzelmeit, emlékeit, de Riley ennél összetettebb személyiség már. A humor forrása elsősorban az első részhez hasonlóan ugyanaz, ahogy a külső és belső tényezők kölcsönhatásban állnak egymással vagy ahogy váratlan emlékek előjönnek. A karakterek terén sokan dicsérik Szorongást, de nekem viszonylag egysíkú volt. Eközben viszont Derű meg összetettebb lesz, de nekem nem igazán fér össze a nevével, hogy Derű szomorú lehet. Az igazi fókuszban nyilván Riley áll, aki tök természetesre sikerült a végig (valódi kamaszokkal ellenőriztették), a pánikroham pedig a csúcspont, ezután viszont hirtelen akkorát ugrik a jelleme, amit pl. én még most 40+ évesen sem értem el, szóval ez életszerűtlen lett.

Forma: Megismételhetném az első rész élménybeszámolóját, nem volt semmi feltűnő a formavilágban, kivéve egy-két kreatívabb jelenet erejéig, messze legviccesebb a gyerekkori videójáték karakter, akinek a mozgását átemelték. Dicsérik Szorongást, de nekem egyhangú volt, a zene fel se tűnt.

Élmény: Megint csak ismételhetném az első rész leírását, a koncepció miatt érdekes és okosan megírt, kellően vicces, kalandos, drámai, és mivel kamaszkorról szól, itt már talán nem játszik az, amit az első részben, hogy túl magas lehet a célközönségnek. Ugyanakkor hiányoznak az igazán kreatív megoldások, de hát kommersz filmről van szó. Kamaszoknak ajánlott.

Érdekességek:

• Korábban láttuk:
  • Amy Poehler (Bajos csajok)
  • Kyle MacLachlan (Kék bársony)
  • Yvette Nicole Brown (Bosszúállók)
  • Frank Oz (Blues Brothers, Csillagok háborúja)
  • John Ratzenberger (Superman, Csillagok háborúja)
  • Flea (Vissza a jövőbe, A nagy Lebowski)
• Kapcsolódó filmek:

Idő (Egyesült Államok, 2020), Ígéretes fiatal nő (Egyesült Államok, 2020), Nomádok földje (Egyesült Államok, 2020), Soha, ritkán, néha, mindig (Egyesült Államok, 2020), Több mint tábor: A fogyatékosok forradalma (Egyesült Államok, 2020), Dűne (Egyesült Államok, 2021), Minden, mindenhol, mindenkor (Egyesült Államok, 2022), Oppenheimer (Egyesült Államok, 2023), The Apprentice - A Trump-sztori (Kanada, 2024), A brutalista (Egyesült Államok, 2024), Bűnösök (Egyesült Államok, 2025)