(A képen az 1905-ben nyílt, francia aniche-i mozi, amely a legrégebbi jelenleg is aktív mozi. 1995-ben felvette Tati nevét.)
Erről már beszéltem: amikor belekezdtem előkészíteni a filmeskönyv projektemet, kedvet kaptam a legelső filmekhez, és mivel nincs sok belőlük és amúgy is nyúlfarknyiak, gondoltam végigpörgetem ezt a szűk 30 alkotást. Ez utólagos bejegyzés, hiszen már túl vagyok rajtuk, de attól a kérdés még adott: hol húzzuk meg a határt, mikortól beszélhetünk "normális" filmről és melyek tartoznak még a kezdetleges kategóriába?
Ha például a hosszt vesszük alapul, akkor az első egészestés filmek 1910 körül jöttek ki, mint amilyen A pokol vagy az Egy nemzet születése, de kb. még az évtized végéig a rövidebb filmek uralták a mozikat. (A TSPDT bővebb listáján 1914-től van több 45 percnél hosszabb film, mint annál rövidebb.)
Kezdetlegesnek vehetjük az egész némafilmes korszakot is, ami nagyjából az 1920-as évek végén ért véget, világszerte pedig az 1930-as évek közepétől terjedt el a hangosfilm. Ebben az esetben nálam az 1930-as Aranykor és a Nyugaton a helyzet változatlan jelentik a mérföldköveket. (A TSPDT bővebb listáján 1930-tól van több hangosfilm, mint néma)
A szín is alapvető mára; modern színesfilmekről az 1930-as évek közepétől beszélhetünk, ilyen például a Robin Hood kalandjai, az Elfújta a szél vagy az Óz a nagy varázsló, de művészi választás kérdésévé inkább csak az 1960-as évektől vált, amikor már kellően olcsó volt a technológia, ezért is tartják az első igazi színes filmnek az 1964-es Vörös sivatagot. (A TSPDT bővebb listáján 1966-tól van több színes film, mint fekete-fehér.)
Sőt, a Wikipedia eggyel tovább megy saját korunkat is távlatokba helyezve: a filmszalag mint olyan már egy elavult technológia, amit felváltott a digitális rögzítés, ebben az esetben pedig az 1990-es évek második felére esik a modern film megszületése, amelynek nevesebb képviselői a második Csillagok háborúja trilógia vagy Az orosz bárka. (A TSPDT bővebb listáján -től van több digitális film, mint celluloidra vett.)
Első körben már végignéztem az összes 1900 előtti nevesebb filmet. Úgy döntöttem, második körben megnézem valamennyi elismertebb filmet az egészestés korszak előtt, amit önkényesen 1914-ben állapítottam meg.
Ld. még: összegzés és a kedvenceim