Tartalom

A falunak új, fiatal plébánosa van. Beteges, gyomra csak a borba aprított kenyeret tudja megemészteni. A helyiek kihasználják tapasztalatlanságát: a vállalkozók átverik, a kamaszodó lányok ugratják és a helyi gróf lánya is bevonja őt a nevelőnőjét elüldöző játékába. A gróf ugyanis viszonyt folytat a nővel, ami az idős grófnét már nem érdekel, annál is inkább, mert nem bírta feldolgozni kisfia halálát. A gróf lánya és a nevelőnő rossz viszonyban vannak, mindkettejük panaszt tesz a másikra a plébánosnál, hogy a másik ellen fordíthassák. Ám a plébános a maga egyszerűségével és hitével nem igazán képes ebben a harcban részt venni, viszont képes elérni a grófné szívéhez és visszatéríteni őt Istenhez, akit fia elvesztése miatt meggyűlölt. Másnap a grófné meghal és mindenki a plébánost okolja, amiért ilyen megrázkódtatásban részesítette az asszonyt...

Több értelmezését is olvastam a történetnek (önfeláldozás, börtön), de számomra inkább valami olyasmit jelentett, mint Dreyer pár évvel későbbi Az igéje: a plébános hite letisztult, egyszerű, mentes az emberi okoskodásoktól, emiatt pedig nem fér össze az evilági élettel. Utolsó szavai is ezek: "Minden kegyelem".

Megvalósítás

A konfliktus forrása is ez a formaságoktól mentes gondolkodásmód: a falu társadalma a maga előítéleteivel, elvárásaival és működésével elvárja, hogy az új plébános is betartsa a játékszabályokat, majd amikor érzékelik, hogy tapasztalatlansága, naivitása miatt nem veszi a lapot, visszaélnek és kihasználják jártasságukat az emberi világban. Vannak ugyan, akik jóindulattal közelítenek hozzá, de ők is csak azt tudják tanácsolni, hogy ne próbáljon igazi papként viselkedni vagy legalábbis tegye kis lépésekben. A film központi, jelképes alakja a plébános, akinek a nevét nem is ismerjük. Megjelenése és fizikuma párhuzamos belső lelki világával: fáradt, meggyötört, beteg, sötét, míg a falusiak többnyire élettelibbek. Jelleme számomra krisztusinak tűnt a maga egyszerű, töretlen, de mégis kétkedő vallásosságával. Árulkodó az is, hogy az Olajfák hegyével tud leginkább azonosulni. Ezért is van létjogosultsága  a fentebb említett önfeláldozós elemzésnek. A történet egyes részeit naplóbejegyzések választják el egymástól.

A naplóírásra azért van szükség, mert egyrészt átvezet jelenetek között, bevezet minket a plébános gondolataiba, de prózaibb oka is van: az alapul szolgáló regényt követnie kellett Bressonnak, a rendezőnek. A film hangulatában, stílusában, megjelenésében is dreyeri. Kissé komor, mereven puritán, kevés díszlettel, zenével, borongós fényekkel, kopár tájjal, mozdulatlan kamerával. Még úgy is színtelennek érezni a filmet, hgy eleve fekete-fehér. És persze nem maradhatnak el a tipikus bressoni elemek, amelyeket itt kezdett először alkalmazni, mint pl. a kevés cselekmény vagy az amatőr szereplők, akikből igyekezett kiölni minden színészkedést. Ennek ellenére épp a plébánost alakító amatőr szereplése az, amit a film egyik erősségének tartanak, mert tökéletesen ráillett a beesett arcú, kívül-belül szenvedő figura.

Élmény

Úgy érzem Bresson célja itt ugyanaz lehetett, mint Dreyeré a már említett Az igében: megmutatni a sallangmentes hitet. Bresson előszeretettel dolgozott fel vallásos, katolikus témákat, noha őt agnosztikusnak tartották (erre jó példa a plébános jelenete szemináriumi barátjával). A film hangulata jól sikerült, majdnem olyan jó volt, mint az Egy halálraítélt megszökötté. A képi világi illik a történethez, de ez a fajta film bennem nem okoz katarzist, így nagy élményt se.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Yvette Etievant (Szemek arc nélkül)
- A naplót író kéz és az írás Bressoné volt.