Tartalom:

Marianne (Liv Ullmann) és Johan (Erland Josephson) középkorú házasok középosztálybeli, értelmiségi életmóddal. Épp egy magazinnak adnak interjút, és látszólag minden tökéletes, sikeresek szakmailag és a magánéletben is. Egyik este legjobb barátaikkal vacsoráznak, akik kifakadnak előttük, hogy mennyire nyomorúságossá vált az életük a megromlott házasságuk miatt. Később egy beszélgetés során azért kiderül, hogy Marianne és Johan szexuális élete nem túl kielégítő, mégis hidegzuhanyként éri Marianne-t Johan váratlan bejelentése: beleszeretett egy kollégájába és azonnal elhagyja őt, de valójában már az affér előtt évekkel készült erre...

Házasságterápiát láthatunk, ahol a karakterek tökéletes látszatélete csupán abból adódott, hogy nem voltak teljesen nyíltak és őszinték egymással, ami idővel robbanásszerűen kitört belőlük. Végül azonban az őszinteségnek és az együtt eltöltött éveknek köszönhetően a kezdeti gyűlölet gyengéd szeretetbe fordul.

Megvalósítás:

Az eredetileg hatrészes tévésorozat filmváltozatát láttam, a hatos tagolás azonban így is megmaradt rövid fejezetek formájában, de ezekben nem fedeztem fel tudatosságot: az első két rész lassan felfedi ellőttünk a boldogságuk illúzióját, a harmadik lerántja a leplet, a negyedik-ötödik részek a lehető legcsúnyábbá teszik, végül az utolsó részben kibékülnek egymással, amennyire a körülmények engedik. Bár a szex a viták kiindulópontja, valójában Marianne baja elsősorban talán a feleség-szerep terheinek nyomásával van, míg Johan hasonlóképpen szenved attól, hogy a többiek és ő maga is többet várt el magától, mint amennyire képes. Tíz év házasság után tíz évnek kell újra eltelni, hogy a válást és az újabb kapcsolatokat követően újra (vagy talán először) gyengédséget mutathassanak a másik iránt, miután felfedték egymásnak legsötétebb énjeiket is. Amennyire olvastam, a televíziós változatban több szereplő és esemény is előfordult, pl. egy abortusz, ami talán érthetőbbé tette volna a filmben is a karaktereket, szóval látatlanban is inkább a sorozatot ajánlom.

A kis költségvetésű film képileg számomra teljes érdektelen volt, és ezt az operatőr is megbánta, miután megtudta, hogy a műből a mozikba is készül egy változat. Zene talán nem is volt, a színészeket pedig ugyan nagyon dicsérik mindenütt, de bennem nem hagytak maradandó nyomot. A tévéváltozatot nem ismerem, de itt gyakorlatilag a két főszereplő beszélgetésein kívül mást nem nagyon láttunk, így rajtuk állt az egész film. nem azt mondom hogy ez feltétlenül rossz, de pl. a Personában ugyanezt izgalmasan is meg lehetett oldani.

Élmény:

Nemcsak szerintem, hanem Ebert szerint is tisztára olyan volt, mint egy Cassavetes-film, de csak külsőre, valójában sokkal letisztultabb. Őszintén szólva nagyobb drámát vártam a történettől, mivel lassan én is megtarthatom a tízéves házassági évfordulómat, de nem igazán tudtam azonosulni a pár problémáival (nem mintha az én házasságom olyan hű de boldog lenne, de ennél talán érettebbek vagyunk - aztán lehet hogy pár év múlva belőlem is kitör valami elnyomott gyűlölet :D).

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Liv Ullmann (Persona, Suttogások és sikolyok), Erland Josephson (Suttogások és sikolyok, Fanny és Alexander, Odüsszeusz tekintete), Bibi Andersson (Egy nyári éj mosolya, A hetedik pecsét, A nap vége, Persona), Jan Malmsjo (Fanny és Alexander), Gunnel Lindblom és Lena Bergman (A hetedik pecsét, A nap vége)
- Valószínűleg erősen életrajzi alapú volt a történet, hiszen Bergman, a rendező és Ullmann pár évig korábban szintén egy párt alkottak.
- Állítólag a film bemutatását követően Svédországban megduplázódott a válások száma.

Következik: Sötétség és köd