Tartalom

Alexandre (Jean-Pierre Leaud) épp próbálja visszaszerezni barátnőjét, de az látszólag közönyös vele szemben. Hazafelé meglát egy csinos szőke nőt és randira hívja. Látszólag Veronika is közönyös vele szemben, de újra és újra találkoznak. Időközben kiderül, hogy Alexandre egy idősebb nő, Marie kitartottja és szerelme, azonban látszólag egyiküket sem zavarja Alexandre csajozása. Ahogy Veronika és Alexandre egyre több időt töltenek egymással, Marie egyre féltékenyebb lesz, de Alexandre-nak eszében sincs felhagyni léhűtő, párizsi diákéletmódjával.

A film kísértetiesen hasonlít Godard filmjeire, különösen a Kifulladásigra, ahol a főhősünk látszólag partnerének, gyakorlatilag azonban a kamerába beszélve filozofálgat, csakhogy van két fontos különbség: egyrészt mindezt sokkal kisebb műveltséggel teszi, másrészt gondolatai kevésbé összefüggőek. Éppen ezért kezdetben nem voltam benne biztos, hogy a film csak gyenge utánzat vagy inkább paródia, de ahogy a nők kezdtek ránőni Alexandre-ra, egyre egyértelműbb lett a gúny. Persze nem a francia újhullám kinevetéséről van itt szó, hanem az 1968-as nemzedék elfajzottjainak kritikiájáról: Alexandre (talán nem véletlen, hogy épp generációjának meghatározó alakja, Leaud alakítja) a nagy szavak mögött csak egy éretlen álértelmiségi, Marie és Veronika pedig nagy szexuális szabadosságuk mögött másra se vágynak, csak a hagyományos szerelemre, családra.

Megvalósítás

Technikailag nem túl érdekes a film; ahogy fentebb említettem, Godard stílusát idézi a kamerába beszélő szereplőkkel, de ezen felül nem vettem észre semmilyen, végig jelenlévő jellemzőt. A helyszínek egyébként valódiak, beleértve a Les Deux Magots kávéházat, amely évtizedek óta a szellemi élet egyik központját jelenti Párizsban.

A film első felében inkább Alexandre (Leaud, hagyományosan Truffaut alteregója, az újhullám szimbóluma) véleltlenszerű, filozofikus gondolatait hallhatjuk önmagáról, a másodikban viszont kezd egyre háttérbe kerülni és a nők és a szex veszik át a szerepet: Marie (Lafont, az újhullám másik ikonja - vele később még találkozunk), illetve Veronika (Lebrun, akinek ez az első szerepe úgy, hogy nem is színésznek tanult, viszont Eustache, a rendező exe, és mivel a történet állítólag erősen önéletrajzi, tökéletesen passzolt) révén. Bár továbbra is Alexandre által láthatjuk a női karaktereket, egyre inkább róluk is szerepeikről kezd szólni a film (akik kurváknak tartják magukat, de mamák szeretnének lenni).

Élmény

A legnagyobb problémám a filmmel, hogy elavultnak érzem, túlságosan egy adott korhoz kötődik, ezért mai szemmel, negyven évvel később már valószínűleg nehezebben érthető, mint 1973 fiataljainak. Alexandre eljelentéktelenedése egyetemesebb ugyan, de ez csak a film második-harmadik részében következik be, addig pedig bő két órát ki kell húzni.

Érdekességek

- Színészek, akiket már láthattunk korábban: Jean-Pierre Leaud (Négyszáz csapás, Bolond Pierrot)
- Bernadette Lafont férje a magyar szobrász Medveczky György volt.
- A filmben feltűnik maga a rndező, Eustache is, aki egy balesetben részlegesen lebénult, ezért 42 évesen 1981-ben öngyilkosságot követett el.