Tartalom

1943, Lyon. Fontaine hadnagyot egy híd felrobbantásával vádolják a Franciaországot megszállás alatt tartó németek, ezért a Montluc börtönbe zárják. Először összetörve várja kivégzését, de amikor társakra lel a börtönben, újra erőt merít a szabad életben, és igyekszik megszökni. Sikerül egy biztosítótűt becsempésztetnie magának és azzal leoldani bilincsét, öröme azonban nem tart sokáig, mert áthelyezik egy másik cellába, ahol nem kell bilincs. Itt észreveszi, hogy az ajtó nem túl ellenálló fából készült, ezért egy kanállal egy hónap alatt sikerül kivésnie pár lécet, amin kibújhat, ha eljön az ideje. Persze ott vannak még a falak és az őrök is... Fontaine kitartó és aprólékos munkába kezd, hogy kijuthasson, mielőtt kivégzik.

A felszínen a film egy halálosan feszült szökéses történet, de mivel ez már Bresson harmadik filmje, amit megnéztem, természetesen azonnal keresni kezdtem a mögöttes tartalmat. Amit igazából nem is volt nehéz ezúttal kiszúrni, hiszen a halálsor kb. egyet jelent az életel, azzal idővel, amelyet halálunkra várva töltünk. Fontaine egyrészt az egzisztencialista, küzdő ember, másrészt a vallási szál megjelenésével (pap, Biblia) talán ennél még magasabbra is emelkedik és már nemcsak az életért, hanem a megváltásért is küzd átvittebb értelemben. Nem véletlen, hogy egy-egy rabtársának áldozatot kell a sikeréért hoznia, és az sem, hogy épp egy német fiú lesz a film végére a cellatársa, akivel vagy megtanul együttműködni vagy megöli (de akkor nem sikerüt volna a szökés.)

Megvalósítás

Megvalósításában Bressontól a jól megszokott minimalista stílust kapjuk, zene és szöveg sincs sok, a képek sem igyekeznek látványosak lenni, de ide nem is illenének. Időnk nagy részét Fontaine celláinak csupasz falai közt töltjük, amelyben szinte semmi berendezés, mégis össze tud hozni belőlük egy rakás felszerelést a szökéshez. Mindezt pedig lassan, aprólékosan láthatjuk., beleértve az egy hónapig tartó ajtóreszelést is, ami Tarrnál lehet hogy tényleg egy egyhónapos jelenet lenne, de itt se rövid. A bezártság érzetét erősíti, hogy nem sokat látunk a cellán kívüli világból, vagy ha mégis kijutunk a napi rutin alkalmával, ott sem kapunk nagyobb látószögű képeket. Elsősorban hangok formájában van jelen ez a külvilág: az utcai forgalom zaja, a kivégzésekkor elhangzó puskalövések. Fontaine társai is sokszor csak egy-egy kopogás formájában jelennek meg a cella falán, és egyébként is könnyen jönnek-mennek, elvégre a halálsoron vagyunk. A német fogvatartók gyakran arctalanok vagy csak egy-egy testrészük látszik, ritkán tűnnek fel.

Fonatine kimért, óvatos, gyakran bizonytalan és mindenekelőtt nagyon lasú előkészülete az, ami idegtépően hat. Nyomasztóan nagy a csend, de minden apró zörejre felkapjuk a fejünk. A Zsebtolvaj is hasonló volt ebben a tekintetben, de itt még jobban kijön a feszültség, majdnem annyira, mint a Rififi a férfiak köztben. A színészek itt még szerencsére kevésbé bábszerűek vagy legalábbis jobban illik a környezethez a kifejezéstelen arc.

Élmény

Ez volt az eddigi legkorábbi és legkönnyebben megemészthető Bresson-filmem. A minimalizmus ebben a környezetben érvényesült igazán, hiszen figyelmünket nem terelhette el semmi a főszereplőről. Míg más filmek a szökéseket csak röviden, magára a szökésre koncentrálva mutatja be, itt a "hétköznapi" előkészületeken volt a hangsúly, amelyek a lebukás veszélye miatt talán még izgalmasabbak.

Érdekességek

- A film valós történeten alapul, és ellenállóként Bresson maga is megjárta a börtönt a második világháború alatt.
- A montluc-i börtön vezetője a hírhedt Klaus Barbie volt, akit későbbi titkosszolgálati munkájának reményében az amerikai kormány Dél-Amerikába menekített. Végül utolérte végzete, és az 1980-as években épp Lyonban csukták börtönbe, ahol pár évvel később meghalt.