Előzmények: A francia Pathe-testvérek 1894-ben alapították meg fonográf boltjukat, ami az 1920-as évekre leáldozott ugyan, de szerencsére megtetszett nekik a film is, és már 1896-ban vetíteni kezdtek. Ők vezették be a filmhíradót, együtt dolgoztak Melies-szel is, de előtte még inkább rivalizálásban gondolkodtak, miután felfedezték a nekik ügynökösködő de Chomon tehetségét a trükkfilmekhez. Albert Capellani (1874-1931) színészként kezdte, 1905-ben került a Pathehoz, amikor a cég elhatározta, hogy magasabb esztétikai szintre emelik a filmművészetet és "bevásároltak" hozzá megfelelő embereket. Később az Egyesült Államokban folytatta a filmezést, elsősorban irodalmi műveket dolgozott fel.

A film: Ööö... el kellett olvasnom hozzá a leírásokat és kétszer megnéznem, hogy nagyjából megértsem: a magyarul kb. "halálos idillnek" fordítható film sztorijában egy fiatal szerelmespár női fele elhagyja kedvesét, hogy egy utazó társulat előadója legyen. Amikor később a véletlen összehozza őket, a sértett férfi megöli a nőt. Capellanira úgy emlékeztem, mint korrekt történetmesélős rendezőre, de visszaolvasva korábbi írásaimat, az1907-es filmjében, a Le pied de moutonban (1907) még egyáltalán nem hozta azt a szintet, az 1908-as Az arles-i leányban (1908) viszont már igen. Ennek megfelelően ez az  1906-os filmje sem túl acélos narratíva szempontjából, ahogy ezt már jeleztem az előbb. A jeleneteket már feliratozzák, egyes részeknek hagynak kellő időt kibontakozni (pl. a nő előadói karrierjének), csak pont nem a sztori szempontjából lényegeseknek. A helyszínek szempontjából korrekt, vannak külső és valódinak tűnő beltéri helyek, a színjáték viszont borzalmasan teátrális. Inkább nem ajánlott.