Tartalom

Mason elvált szülők (Patricia Arquette és Ethan Hawke) gyereke, a film pedig hatéves korától követi élete átlagos alakulását 18 éves koráig.

A film egy finom korrajz a 2000-es évek Amerikájáról egy fiú kamaszkorán keresztül bemutatva. A filmet 11 éven keresztül forgatták, ami önmagában megadja a témát: az élet múlása. A pontot előbb az anya rakja a film végére összefoglalva addigi életét és kijelentve, hogy rá már csak a temetése vár, míg a fiú az utolsó jelenetben megállapítja, hogy nem a múlt és a jövő a fontos, hiszen végig a jelenben élünk.

Megvalósítás

Ez a legérdekesebb pont: 11 évig forgatták a filmet évi 3 hónap munkával. Ritka, de nem egyedi vállalkozás az ilyen (lásd az egyik kedvenc dokumentumfilmem vagy épp Linklater Before-sorozatát). Ezen felül túl sok technikai részletről nem tudok beszámolni, talán az évnek megfelelő zenei aláfestés a kor aktuális slágereivel megemlíthető, bár ez magával értetődő volt, különösen a Döglött akták után.

Élmény

Két szempontból volt jó a film: egyrészt a jövő nemzedékeinek megmutatja, milyen volt a 2000-es években Amerika, de mivel nem ez volt a fő téma, csak néhány utalást kaptunk (videójátékok, Irak, Harry Potter, Obama, iPhone, Facebook), és messze nem teljes a kép, ráadásul sokszor nem igazán valósághű (lásd a bevándorlókat, a homoszexualitást, a drogozást, az erőszakot csak hogy pár megosztó témát mondjak). A teljes lista itt megtekinthető :)

Másrészt ott volt Mason kamaszkora, de sokkal inkább a gyerekkora, amit ijesztően jól át tudott adni a film. Egy-egy pillanatra újra visszakerültem nyomorult gyerekkoromba, amikor ki voltam szolgáltatva a felnőttek kényének-kedvének. Ugyanakkor, ahogy a társadalomábrázolás, úgy a kamaszkor bemutatása sem sikerült élethűen, kimaradtak a rázósabb témák, és nagyobb konfliktusok sem voltak.

Ahogy mások írták, ha ez a film egy év alatt készül el, akkor oda se figyelnek rá; akár szándékosan, akár azért mert féltek véleményt mondani, hiányzik a filmből a katarzis. A kissé idilli történet lassan hömpölyög céltalanul, ahogy az élet is.

Érdekességek

- A forgatókönyv csak a főbb pontjaiban volt meg, a részleteket mindig a forgatás előtt készítették elő. Ennek ellenére szinte semmi improvizáció nem volt a filmben.

Tartalom

Lina és Don (Gene Kelly) az 1920-as évek végének ünnepelt némafilmes sztárjai. Mindez azonban egy csapásra veszélybe kerül a hangosfilm megjelenésével, mert Lina hangja minden képzeletet felülmúlóan elviselhetetlen.

A legtömörebben összefoglaló félmondat a filmről, amit itt olvastam: an autobiography of Hollywood itself at the dawn of the talkies. Egyébként is mindig hálás téma a filmről vagy a filmiparról magáról filmet készíteni, hiszen azonnal kiemel a történetből, és megfelelő nézőpontból tekinthetünk a közvetlen és a közvetett tartalomra.

Megvalósítás

A műfajnak megfelelően látványos táncos-zenés előadást kapunk, egyúttal ez a gyenge pontja is filmnek, mert több alkalommal is feleslegesen és érzésem szerint oda nem illően kapunk egy-egy táncos betétet. A Make 'Em Laugh-ért azonban minimum olimpiai arany jár az előadónak:

A másik csúcspont a Broadway Melody, ami sokkal több lehetett volna, és emiatt haragszok. Itt fejteném ki azt is, miért adtam 4-est arra a tartalomra, amit más esetben kevesebbre tartottam volna: az egész filmen végigvonul egyfajta kettőség a látszat és a valóság viszonyáról, kezdve Don önéletrajzi beszámolójától a szinkronizáláson át eddig a képzelet képzeletében lejátszódó táncig. Gyakorlatilag nincs olyan pontja a filmnek, ahol ne lehetne ezt a párhuzamosan futó kettősséget felfedezni arról, amit látunk és ami mögötte van. A filmezés mögöttes tartalma pedig nem a filmipar, ahogy az életé sem a testet alkotó sejtek, hanem a transzendens, és ezt egy-egy pillantra meg is kaptuk ebben a táncban. A bosszantó az, hogy érezhetően nem ez volt a szándék :(

Végül szeretném még megosztani, hogy nem véletlenül ugrott be Jackie Chan azonnal: Gene Kelly és Jackie Chan is jellemzően felhasználták az őket körülvevő, hétköznapi tárgyakat a burleszkszerű koreográfiáikban. Sőt, Chan meg is emlékezett Kellyről a Londoni csapásban.

Élmény

A film maga egyébként humoros, szórakoztató, könnyednek tűnő, ami mindenképpen dicsérendő a sok érfelvágós film között. És ha nem musical lenne, egy nagy lépéssel közelebb került volna a tökéletességhez.

Érdekességek

- Rengeteg utalás van benne a korszak hollywoodi filmjeire, ami felett sajnos mi már elsiklunk 60 év távlatából.
- Bár a filmben Kathy kölcsönzi énekhangját Linának, a valóságban épp fordítva volt: Kathy és Lina dalait is többnyire a Linát alakító színésznő énekelte.

- Állítólag Gene Kelly szülővárosának baseball-meccsein az esőszünetekben rendszeresen előadják a film híres jelenetét, de erről nem találtam videót.
- A Kathyt alakító Debbie Reynoldsot láthattuk kisebb szerepekben későbbi híres filmekben is, mint a Félelem és reszketés Las Vegasban, illetve a Több mint testőr c. filmekben.

Nagyon tetszett

Tartalom

A vietnámi háború alatt egy szépreményű ezredes (Marlon Brando) eszét veszti, és önálló akciókba kezd. A vezérkar, többek közt G. Lucas (Harrison Ford - értitek, G. LUCAS), megbízza Willardot (Martin Sheen), hogy tegye el az ezredest láb alól. Egy kis hajón a folyón felfelé útnak indul néhány mitsem sejtő katona társaságában. (Egyikük Laurence Fishburne, akit fel nem ismertem volna... ) Hosszú út után végül megérkeznek az ezredes táborába...

Az út természetesen metaforikus, mint minden road movie. Meg kell szabadulnunk sok mindentől, mire eljutunk a végső célig, és hogy megérthessük az ezredest annak ellenére is, hogy kevés konkrétumot tudunk meg róla. Ez az út az ember mélyére vezet, aki egyszerre képes szeretni és ölni.

Képi világ

Az elsődleges megoldás itt a játék a fénnyel és sötétséggel, elsősorban villanások formájában, amihez tökéletes ürügyet biztosítanak a robbanások. Gyakran csak egy-egy pillanatra feltűnő arcot látunk, egy semmiben lebegő fejet; különösen a film végén hasznos ez, mivel egészen misztikus, lidércszerű látomássá teszi az ezredest. Vicces, de ennek prózai oka volt: Brando túlságosan meghízott a karakteréhez, így nem mutathatták a testét.

A zene ezúttal nem a filmhez készült; különféle darabokat használtak el, mint pl. a híresen ehhez a filmhez kapcsolódó "A valkűrök lovaglását" vagy a pszicho-trippünkhöz tökéletesen illő, korhű Doors-számot.

Élmény

Ez a film egy pszichedelikus utazás, talán még inkább mint a Sárga tengeralattjáró. Egy rossz álom, ami néhol keserűen humoros, és egyre inkább álomszerűvé válik. Bár állítólag nagyon is élethűen mutatja be a vietnámi háborút, a rendező rendezőként való rövid feltűnése a film elején azonnal fura, kicsavart nézőpontba helyez minket. Az igazi katarzis sajnos elmarad, de a vége így is nagyon erős. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy ez a film volt az egyik első olyan film, ami a vietnámi háborút a maga valójában, kritikusan mutatta be (amit sajnos mai fejjel már nem élhetünk át), akkor érthető, miért volt nagy hatással a nézőkre a maga idejében.

Érdekességek

- A film alapjául szolgálnak Conrad: A sötétség mélyén c. könyve és Herzog: Aguirre, Isten haragja c. filmje.
- A forgatás a filmhez mérhetően legendás, tele rögtönzésekkel, folyamatos kábítószer-mámorral (Dennis Hopper nem véletlenül hozta olyan jól a hippit), Martin Sheen szívrohamával, valódi holttestekkel. Erről itt lehet bővebben olvasni.
- Charlie Sheen is feltűnik a filmben statisztaként. A Nagy Durranás egyik jelenete mától sokkal viccesebb ;)
- A filmben szereplő playmate-ek valóban a kor playmate-jei voltak.
- Eredetileg George Lucas rendezte volna a filmet a hetvenes évek elején, valódi háborús környezetben.

Kedvenc

Tartalom

A második rész ott folytatódik, ahol az első véget ért (még ilyet...): Michael (Al Pacino) az új családfő, de képtelen felnőni apjához, és ugyanaz a számító, bosszúszomjas alak marad, aki az első részben. Tulajdonképpen megismétlődik az első film cselekménye, ahol a végén leszámol a tágabb értelemben vett ellenségeivel. Ellenpontként pedig nyomon követhetjük apja (Robert De Niro) felemelkedését, aki bár tetteiben hasonló, erkölcsiségében mégis magasabb szinten áll. "Times are changing."

Ez a film fő témája is. A párhuzamos életutak lefedik a huszadik század első felét, és egyben megmutatják hogyan válik az "emberarcú" bűnözés személytelen üzletté. Shakespeare-i karakternek tartják Michaelt, aki ott bukik el, amikor nem teljesíti ígéretét feleségének (Diane Keaton), hogy öt éven belül kivezeti a családot a bűn útjáról. Hogy a világ változott-e meg, ami bukásra ítélte a főhősünk vagy eleve ez volt a sorsa, mindenki döntse el magának.

Képi világ

Sokkal finomabb módszerekkel működik ez a film, mintsem hogy elsőre egyértelmű legyen a nézőnek egy-egy megoldás, és ezt nem szeretem. Talán a nézőpontok a leghangsúlyosabbak, de könnyen észrevehető a teljes csend is az igazán fontos pillanatokban.

Élmény

Igazából az első részben is sokkal jobban izgatott a tisztes nők viszonya a bűnöző férjükhöz, maffia-szál teljesen hidegen hagyott, és sajnos ez előbbit a háttérben hagyták, sejtették, és hagyták kibukni, de érzékenyebb film készülhetett volna az ő szemszögükből. A második rész jóval kevésbé volt átélhető családregényként. Mindenesetre magával ragadó, magába szippantó a film, nem érezni a színjátékot benne (különösen Lee Strasberg volt számomra meggyőző), szóval három óra garantált kikapcsolódást kapunk, de nem fogunk a végén megkönnyebbülten felállni.

Érdekességek

- A dont meghallgató bizottság szenátorait többek között a film producerei "játszák".
- A sorozathoz készült videójáték is.
- Michael és Fredo újévi jelenetét beválasztották egy listán a legjobb csókjelenetek közé, és valóban: érzelmileg meglehetősen felfokozott csók volt ez, két báty között nem is lehet talán ennél erősebb.

Tartalom

Főhősünk reményteli nyomozó (akit valamiért egy ötvenessel játszattak), aki egy szerencsétlen baleset során tériszonyos lesz (pontosabban akrofóbiás, de ne akadjunk fenn ilyen apróságokon).  Leszerel, de egy ismerőse kedvéért elvállal egy ügyet: kövesse és vigyázzon feleségére (Kim Novak), akit megszállt dédanyja szelleme. A megfigyelés alatt egymásba szeretnek...

Bár Hitchcocktól thrillert várunk, ez a film a bűnügyi szál ellenére is inkább szól egy tragikus szerelemről, avagy méginkább két meghasonlott ember szerelméről.

Képi világ

Legszembetűnőbb technika az úgynevezett Dolly zoom, melynek során a kamerát hátrafelé húzzák, miközben zoomolnak is egyúttal.

Hitchcock állítólag úttörő volt több vágási módszerben is, és a rémálom-jelenet animációval kevert része egészen erős mai szemmel is.

A zene is sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a filmben a többihez képest, és nem csak aláfestésként funkcionál, hanem része is a képeknek.

Élmény

A film közepén ellövik a fordulatot. Hitchcock először így szerette volna, hogy ezzel jobban megérthessük a női szereplőt a film végére. Később meggyőzték, hogy a mindent felfedő jelenet maradjon ki a filmből. Majd a stúdió visszarakatta. A meglepetés bizonyára nagyobb lett volna, ha kimarad ez a jelenet. De mivel a végső változatot láttam, nem tudom, így átéreztem-e volna megfelelően a nő helyzetét. Még így se nagyon sikerült... Talán női szemszögből forgatva erősebb lett volna a katarzis.

Érdekességek

- A nyomozó exét Barbara Bel Geddes alakítja (A Dallas Ellie-je)
- A nyomozót alakító James Stewart filmipar mellett a hadseregben is sikeres karriert futott be.