Tartalom

A taxisofőr (Robert De Niro) egy tipikus suttyó, aki ma terroristának állna a Közel-Keleten. Teljesen alkalmatlan emberi kapcsolatok kialakítására, mindig egyedül van. Éjszaka dolgozik, rossz környéken, amikor az alvilág előbújik (stricik, kurvák, drogosok és persze politikusok). Egy nap elege lesz a mocsokból, és a maga módján próbál megoldani egy problémát.

Afféle egzisztencialista drámának tartják a filmet, ahol a főhősünk nem tud mit kezdeni a benne felgyülemlő feszültséggel, és látszólag valóban nincs is megoldás. A film befejezése nem egyértelmű, hogy valós-e vagy képzelt, de mindkét lehetőség ugyanazt az üzenetet hordozza: "Days go on and on. They don't end."

Képi világ

Állítólag a történetvezetés több ponton is újító volt, de 40 év távlatából talán elnézhető nekem, hogy ez nem tűnt fel. A világ egyik legtöbbet elemzett filmje, ezért rengeteg olyan utalásról lehet olvasni, ami nincs igazán kiemelve a filmben.

A leginkább feltűnő eszköz a vörös fény használata, illetve maga a szín is teljes mértékben uralkodik a filmen. Mindez megszűnik, miután a taxisofőr kiengedte a szellemét, és visszatér a napi rutinjához. A különböző helyszneknek különböző funkciói vannak, elsősorban a taxi belsejét érdemes figyelni. Na és persze a ruhák is beszédesek voltak...

Élmény

Nem gyakorolt rám nagyobb hatást a film, pedig témáját tekintve imádnom kellett volna. Kissé egykedvűen néztem, nem volt sem szórakoztató, sem izgalmas, nem lehetett igazán szorítani senkinek. Ettől függetlenül unatkozni nem unatkoztam alatta.

Érdekességek

- A főbb szereplők mai szemmel is ismerősek: Robert De Niro, Cybill Shepherd, Harvey Keitel, Peter Boyle és Jodi Foster.
- De Niro és Keitel is kipróbálta pár hétre a szerepe szerinti munkáját.
- Foster ekkor még valóban csak 12-13 éves volt.
- Maga a rendező is feltűnik egy mellékszerepben (ő a feleségét megölni készülő utas), illetve több ismerőse is vállalt egy-egy kisebb szerepet.

- Igaz történet ihlette a filmet, és később a film is igaz történetet ihletett.

Tartalom

Egy határmenti, vidéki kisvárosban járunk. Baltazár egy szamár, aki összekötő kapocs az események között, amelyeket ráadásul passzív félként szenved el. A történet a hét főbűnt jeleníti meg, amire akkor se jövök rá, ha agyonütnek, pedig teljesen egyértelmű bibliai utalással nyit a film, Baltazár megkeresztelésével.

Szóval elvileg Baltazár lenne afféle Krisztus, vagy még inkább a megtestesült kereszténység, aki ártatlanul is vezekel a bűnösökért, és gyakran cserélődő gazdái pedig a bűnösök, akik elkövetik a főbűnöket. Meglehetősen nehéz dolgunk van az események feltárásában, a film nem segít sem párbeszédekkel, sem képekkel, gyakran csak utalásokat kapunk, hogy mik történhettek.

Képi világ

Laza szerkezetű a történet, és a rendező nem törkeszik játszani a fényekkel. Többször lehetett látni ablakon keresztül, a bűnösöket megbámuló embereket.

Aminek örültem, az a csend gyakori használata. Szinte semmi aláfestő zene nem volt, beszéd sem sok, és kifejezetten fájdalmas volt, amikor a hangos zene megszólalt a rosszfiú rádióján.

Élmény

Haragszok a filmre, mert túl hülye vagyok hozzá. Hiába tartják az egyik legjobbnak, hanem tud leereszkedni a szintemre, és nem élvezhetem. A rendező stílusa sem segít ezen: állítólag annyira a cselekményt akarja erőltetni, hogy a színészeinek megtiltotta a színjátszást, illetve addig ismételtette el velük újta és újra a jeleneteket, amíg azok elfáradtak - és csak ezután vették fel őket. Ennek az eredményei ugyanazok a parodisztikus karakterek, akiket a Vadász éjszakájában is láthattunk. 

Érdekességek

- A főszereplő lány szüzességét a forgatás alatt vette el egy stábtag, noha a rendező is udvarolt neki.

Tartalom

Az 1930-as években járunk. Az apa a bankrablásból származó pénzt elrejti, és megesketi gyermekeit, hogy senkinek nem fedik fel a rejtekhelyet. Később elkotyogja cellatársának tettét, aki a gyerekek nyomába ered, hogy kiszedje belőlük a titkot.

A film kész tárháza a bibliai utalásoknak és példázatoknak Ábrahámtól Noén át Mózesig, és nem volt könnyű értelmezni, de azt hiszem a jó és a rossz konkrét harcáról szól, ahol mind a jó, mind a rossz érzéketlen az emberi érzelmek iránt, és kíméletlenül lesújtanak.

Képi világ

Expresszionista. Bár kevésbé, mint a huszas évek német filmjei, cserébe számos festői képet kapunk. Ennél többet nem tudok mondani róla, beszéljenek a képek magukért:

Élmény

Ez az amivel sem a korabeli közönség és a kritikusok, sem én nem tudok mit kezdeni. Nem a történettel van baj, és nem is a fényképezéssel; a stílus azonban annyira eklektikus, hogy nem lehet egyszerűen elmerülni a filmben. Hol annyira rémesen bugyutának tűnik, hogy paródiának vélné az ember, hol horrorisztikusan rémisztő.

Érdekességek

- Charles Laughton, a rendező színészként sokkal sikeresebb volt; ez volt az egyetlen filmje rendezőként.
- Igaz történeten alapul a film.
- A gyerekek apját Peter Graves játsza, aki ismerős lehet több mai filmből is (Men in Black, Airplane).

Tartalom

A családfő 60. születésnapja alkalmából összegyűlik a tágabb családi kör; a helyszín egy saját tulajdonban lévő, fényűző kastélyszálló, a társaság illusztris. Az idősebb fiú pohárköszöntője azonban felfedi a rothadó alapokat, és összedől az idill.

A történeten túl nem tudtam a film mögé látni, talán nincs is benne több - de nem is kell. Adott több tragikus, de reményteli emberi sors, és hát erről szól az élet. Ha mégis akart ezen felül valamit üzenni a film, akkor nem hangsúlyozták ki eléggé. Ugyanakkor határozott sejtésem, hogy tükröt akart tartani a képmutató dán társadalomnak is, de ilyen irányú ismeretim nncsenek, ezért erről nem tudok írni...

Képi világ

Ezen a ponton beszélnünk kell a Dogme 95 mozgalomról, aminek lényege a mesterséges adalékanyagok elkerülése (utómunka, drága segédeszközök), és az alapvető filmes elemekre építés (színészet, történet).  Érthető a hozzáállás, de személy szerint nem látok semmi kivetnivalót a rendelkezésre álló eszközök használatában. Tegyük hozzá, nem is nagyon készült az elveknek mindenben megfelelő film, még maguk a kiötlők részéről sem.

És miben nyilvánult meg mindez? Rángatózós, kézikamerás felvételekben. Mintha videókazettán látnánk egy családi felvételt, de ettől intimebb, közvetlenebb lett a hangulat, és nem volt zavaró egyáltalán, ellentétben a szocreál magyar művészfilmekkel. Ehhez a filmhez ez a technika jól illett, de nem szeretnék túl gyakran találkozni vele.

Élmény

Magával ragadó történetet láttam (véletlenül sem bűbájosat), annak ellenére, hogy már sajnos ismertem a sokkoló pohárköszöntőt. Leginkább a legifjabb gyerek karaktere "tetszett", ő tűnt leghitelesebbnek, a többiek reakciói kissé groteszknek hatottak, és emiatt az egész film kicsit átcsúszott a mese kategóriába, bár egy szakember szerint ilyen esetekben a környezet valóban így reagál.

A vége nagy csalódás volt, elmradt a katarzis, és nem úgy tűnt, mintha valódi megoldása lenne a filmnek, inkább csak továbbléptek a szereplők.

Tartalom

A sztori szerint egy nyughatatlan köztörvényes (Jack Nicholson) folyamatos összeférhetetlen  viselkedése miatt elmegyógyintézetbe kerül megfigyelésre, ahol barátságot köt az ápoltakkal, de a rendszer végül a főnővérrel az élen bedarálja őt.

A kritikák szerint a film alapvetően egy diktatórikus rendszerről szól, amely az emberek többségét elnyomja, elfojtja, de van, akivel nem tud mit kezdeni. Biztosan igazuk van, de nekem végig a felnőtté válás motoszkált a fejemben, ahol a sablonosabb páciensek egy-egy fejlődési pontot jelenítenek meg a hisztis kölyöktől a nemiségére ébredő kamaszon át a végül önálló életre készen álló fiatal felnőttig, és a főnővér az anyuka, vagy még inkább az ember saját gátlásai. Mivel erre a nekem jobban tetsző allegóriára máshol nem találtam utalást, bizonyára az első változat az igaz, abból viszont láttunk már elég sok hasonlót a börtön- és iskolai filmek formájában.

Képi világ

A film kis költségvetésű. A szép képek hiányát ezzel még lehet magyarázni, de a kreativitás hiányát nem. Persze simán lehet, hogy csak az én hozzá nem értő szemeim nem veszik észre ezeket, mindenesetre ha ennyire el van rejtve a vizuális költészet, akkor megint csak nem lehet annyira jól megcsinálva.

Az egyetlen dolog, amit észrvettem, az az öltözetek jelentősége: mindenki a rászabott ruhában van, a páciensek kórházi köpenyben, az ápolók ápolói ruhában, a prostik (?) alulöltözve, az igazgató öltönyben és nyakkendőben... stb. Ellenben amint szerepet váltanak, és a páciensek normális életet kezdenek élni akár az intézeten belül, hétköznapi ruha kerül rájuk. Külön poén az első jelenet, amiben a fehér ember feketében, a feketék fehérben vannak.

Élmény

Egy különleges filmre számítottam, ehelyett kaptam egy témájában már kimerített történetet (persze ilyenkor mindig előjön, hogy egy régi filmtől, esetünkben épp 40 évestől, mennyire várhat el az ember frissességet).

Bár a színészeket Oscar-díjjal jutalmazták mind férfi, mind női fronton, számomra nem tűntek valós embereknek a szerepek.

Nem untam magam, de végig vártam valami fordulatot, ami nem következett be: kiszámítható úton haladt a film, így a tragikus vég sem tűnt annyira tragikusnak.

Érdekességek

- Több, ma ismert, akkor még fiatal színész egyik első szerepe volt a filmbéli alakítása: Danny DeVito, Christopher Lloyd és persze Jack Nicholson.

- A statiszták: többen közülük ténylegesen kezeltek voltak, és feltűnik a háttérben Angelica Houston is egy ponton.

- A filmes jogokat eredetileg Kirk Douglas vásárolta meg, majd továbbadta fiának, Michael Douglasnak, aki a film producere.
- A film azon három film egyike, amely mind az öt fontosabb Oscar-díjat megnyerte. (A többi film: Ez történt egy éjszaka 1934-ben és A bárányok hallgatnak 1991-ben.)