Tartalom:

Sadik ellenzéki újságíró Isztambulban egy mindennapos feleséggel. Sajnos épp az 1980-as puccs éjszakáján indul meg a szülés, és segítség híján Sadik felesége elvérzik. A kisfiú, Deniz egészséges, de hogy tovább bonyolódjon a helyzet, Sadikot bebörtönzik és megkínozzák ellenzékisége miatt. Pár évvel később kiszabadul, idővel pedig úgy dönt, hogy Denizzel vidékre utazik szüleihez. Mindenki örömmel fogadja a tanyán, kivéve apját, Huseyint, akivel csúnyán összevesztek, amiért Sadik nem akart mezőgazdaságot tanulni és vezetni a gazdaságot, hanem inkább újságírónak állt. Végül konfrontálódik apjával, hogy elmondja: azért utazott haza, mert a börtönben megromlott az egészsége és haldoklik, Deniznek pedig otthon kell...

Kevés érdemi információ hiányában csak annyit jelenthetek ki biztosan, hogy részben a szülői viszonyról szól a történet, ahogy Huseyinnek meg kell tanulnia elengedni gyerekeit. Majdnem biztos vagyok két olyan témában, amelyek ennél fontosabbak, de a török kultúra hiányában nem tudhatom: valószínűnek tartom, hogy a három férfi Törökország három nemzedékét jelképezni és erősen allegórikus a történet. A harmadik témát önéletrajzinak sejtem, Deniz valószínűleg Irmak, a rendező művészénje.

Megvalósítás:

A történet elején azonnal politikai kontextusba helyezik a filmet azzal, hogy a születés az 1980-as puccs estéjén esik meg, amibe "az anya" belehal. A török közélet ekkor erősen megosztott volt a jobb- és baloldal között, ahogy Sadik és apja viszonya is. Sadik nem bocsánatot kérni utazik haza, amiért szembement apja elvárásaival, hanem hogy otthont adjon a jövőnek Deniz személyében. Erre utalhat a város-vidék ellentét is, hiszen Isztambulban szinte senkijük nincs, míg vidéken van az egész család, a múltja, a barátai. Az első pár perc meglehetősen komor, ekkor hal meg az anya és látunk pár kínzós jelenetet is (de csak szoftosan), ezek után viszont a történet nagyobb része kifejezetten idilli, szinte könyned vígjátékká válk. A történet utolsó negyede Denizről szól. A film során többször láthatjuk az ő képzelt valóságát, hiszen a könyvek és képregények szerelmese. Ezt a képzelőerőt fejeli meg a nagyapjától kapott kamera, amin keresztül még egyszer találkozhat apjával, és megkapja a filozofikus üzenetet: azzal nő fel, ha tisztában lesz vele, hogy mi a képzelete és mi a valóság, de képes lesz ezt a képzeletet valósággá változtatni. Itt már egyértelműen nem egy gyerekhez beszél Sadik szelleme, az ő szintjének ez túlságosan magaröptű, ezért is gondolom önéletrajzinak ezt a szakaszt.

Technikailag kevés dolgot tudok kiemelni. A zenéét díjazták, de nekem nem "ütött fület". Volt pár ügyes párhuzamos vágás, ahol szinte észrevétlenül ment át a múltba egy visszaemlékezés egy pillanat alatt, ami tök hatásos, illetve Deniz képzelt kalandjai jelentettek még némi felüdülést (indiánok, kalózok, szörnyek, háború... stb.).  A Denizt játszó gyerek amúgy tök cuki volt, hitelesnek tűntek a reakciói, valószínűleg nem is játszott, hanem igyekeztek vele elhitetni a filmet.

Élmény:

Érdekes, de amíg a Földre szállt csillagok esetében az érzelmekre vadászást nyálasnak éltem meg, itt most sikerült a filmnek magával ragadnia, talán mert mindannyian átéltük, hoy milyen az, amikor a szüleinkkel nem a legjobb a viszonyunk. Ez egy egyetemesebb élmény, ezért könnyebben átélhető. Ez a film is nagyon egyensúlyoz a jóízlésű érzelgőség határán, de én meghatódtam rajta valamennyire. Egy töröknek biztos többet mond a film, így nekem ebből csak ennyi maradt.

Érdekességek:

- Az 1980-as puccs előzménye az volt, hogy az 1970-es években egyre élesebb lett az ellentét a jobb- és baloldal között, főleg mivel azt támogatták a nagyhatalmak is. Az 1977-es választás eredménytelen volt, senki sem szerezte meg a többséget, és napi szinten tucatnyi politikai gyilkosság borzolta a kedélyeket, mígnem a hadsereg közbe nem lépett és kialakította a maga féldiktatúráját Evran (1980-1989) vezetésével.
- Mintegy félmillió embert tartóztattak le, többségüket megkínozták és vélhetően ezreket megöltek. Evrant végül 2014-ben életfogytiglanra ítélték, de még a büntetés jogerőre emelkedése előtt meghalt 2015-ben, 95 éves korában.

Következik: Egy amerikai Párizsban