Tartalom

1984, Német Demokratikus Köztársaság. Wiesler lojális, hithű szocialista titkosügynök. Következő feladata a népszerű, de látszólag feddhetetlen drámaíró, Dreyman lehallgatása miniszteri utasításra. Dreyman azonban nem a rendszer ellensége, így elnyúlik a megfigyelés, és Wiesler egyre jobban megkedveli az írót és szerelmét, a szintén  népszerű és tehetséges Christát. A miniszteri utasítás valódi célja azonban csupán annyi volt, hogy a miniszter Dreymannal megzsarolhassa és lefeküdhessen Christával. Amikor Dreyman erre rájön, szembefordul a rendszerrel és nyugati lapoknak ír kritikus hangvételű cikkeket névtelenül, de Wiesler sem buktatja le őt, mert eddigre már túlságosan megkedvelte a párt és kiábrándult önző feletteseiből, akiket nem a szocializmus érdekel, csak saját életük. Wiesler felettesei végső megoldásként letartóztatják Christát, hogy kiszedjenek belőle bizonyítékokat Dreyman ellen. Wieslernek kell kivallatnia...

A film témája evileg a szocialista titkosszolgálat elembertelenítő tevékenysége ("csak Magyarországon követtek el több öngyilkosságot"). Sok oka lehet, de ez a kiszolgáltatottság nekem ez egyáltalán nem jött át. Ráadásul volt benne számomra egy nagy történetbeli baki, hogy Wiesler miért éppen most döbbent rá tetteire 20-30 év szakmai múlttal. Egy másik nézőpontja a történetnek, hogy Wiesler magát a közönséggel azonosítja, az előadók pedig a valós emberek az élet színpadán. Neki ez a szórakozása. Az csak hab a tortán, hogy mostani alanyai épp színházi emberek. Wiesler élete egyébként sivár, magányos, egyetlen társasága egy prostituált, aki azonban nem törődik vele, ezért is vágyik annyira arra, hogy (aktív) részese lehessen Dreymanék életének. Mindezek miatt pedig nekem nem a diktatúra jutott eszembe, hanem az internet magányos felhasználói, akik egyedül elbújva a gyakran hamis virtuális valóságban élik meg kapcsolataikat.

Megvalósítás

A film megvalósítása számomra teljesen érdektelen volt. Nem lehet panasz semmire, de nem is emelkedett ki számomra semmivel vagy legalábbis nem vettem észre. A karakterek közül a főszereplő Wiese volt a legérdekesebb, ahogy az érzelemmentes arc lassan emberivé ébred. A zene része volt az eseményeknek, hol konrétan róla beszéltek, hol a dalszöveg utalt a helyzetre.

Hangulatában próbált realisztikus lenni, pőrén megmutatva a valóságot, nem finomkodva pl. a szexszel, és a kornak megfelelő környezetben játszódott, de látszódott a kis költségvetés, ugyanis nagyon kevés volt pl. az autó ahhoz képest, hogy Berlinről beszélünk. Másik problémám, hogy igazán alkalmazhatta volna a nyolcvanas évek technikáját, hitelesebbnek tűnt volna a film azokkal színekkel és képminőséggel. Ez most túlságosan tiszta és szép volt.

Élmény

Valahogy nem jött át a film. Értettem a karaktereket, értettem a kiszolgáltatottságot, a keserű tehetetlenséget, de egyszer sem éreztem őket igazán. Talán drámaibban kellett volna tálalni vagy épp ellenkezőleg, könyörtelenül hidegebbnek.

Érdekességek

- A Stasi börtöne nem az eredeti helyszín, ugyanis az igazgató megtagadta a forgatást, arra hivatkozva, hogy nem akarja pozitív színben feltüntetni az egykori ügynököket. Amikor Donnersmarck, a rendező (egyébként nyugatnémet) Schindler hozta példának, hogy lám, a náci Németországbna is lehettek hősök, az igazgató épp ezt az érvet fordította ellene: a szocialista Németországban sosem voltak ilyenek.
- Szakértők szerint az eset semmiképp sem történhetett volna meg, mivel egyedül nem dolgozhattak ügynökök, és a megfigyelőket egyébként is megfigyelték...