Cselekmény: A jelen Rómájának felső osztályában vagyunk, főhőseink az egykönyves író, Jep és baráti köre, akik épp Jep 65. születésnapját ünneplik szexszel, droggal, tánccal, ahogy megszokták. Másnap Jep egy performanszról ír kritikát, az estét pedig újfent a baráti társasággal tölti, akik vagy nagyon műveltek vagy végtelenül sznobok, de sznobságom miatt ezt nem tudom megítélni :D  Jep születésnapja folytán elgondolkodik, hogy nem kellene többé értelmetlen partikra járnia, bár fiatalon Rómába érkezve pont ez volt leghőbb vágya, hogy az elit királya legyen. Aztán felkeresi őt első szerelmének férje hogy közölje, közös szerelmük meghalt, és mindig Jepet szerette csak igazán. Ezek hatására újra fontolgatni kezdi, hogy írni kezd, de eddig azért nem írt, mert nem találta a nagy szépséget, és ez nem változott...

Téma: Azt hiszem két fő gondolat fogalmazódik meg a cselekményben: az egyik, hogy a nagy szépség a felszín alatt van, a valóság csak látszat; a másik az önazonosság hangsúlyossága, ami nélkül az ember elvész és nem növekedhet.

Tartalom: Nem fedeztem fel szerkezeti egységet, nincs igazán cselekmény; elsősorban Jep szemén keresztül látjuk egymást követő napok eseménytelenségeit, és ha nem lennének egy gondolatra felfűzve, akár fel is cserélhetnénk őket. Az első nap/éjszaka nagyobb eseménye Jep szülinapi bulija, ez vezet be a társaságába, ahol a tagok szerepe természetesen elsősorban rámutatni Jep egyes oldalaira vagy hogy legyen kinek beszélnie a gondolatairól. Jep személyiségének alapja, hogy kamaszkori szerelme megihlette, amiből írt egy nagysikerű regényt, és azóta csak éli a nagyvilági életet, de nem aktívan, hanem szemlélődve. Nem tudom, ebből a leírásból valakinek beugrik-e, de a leírások mindegyike azonnal rávágta, ami nekem is leesett a film közben: ez tisztára az a helyzet, amit annyiszor láthattunk az 1960-as évek olasz filmjeiben kezdve Az édes élettől (1960) Az éjszakáig (1961). Csakhogy azokban a főszereplőnk középkorú és elveszett volt, itt viszont Jep már élete utolsó szakaszában van, sürgősen tennie kell valamit. A buli utáni napokban különböző ismerősei különböző válaszokat adnak erre, van aki ösztönös, van akinek mindegy csak csináljon valamit, van akit az élet hajt, mást a halál. A történet utolsó harmada kissé váratlanul vallásos színezetet ölt a városba látogató, szentként kezelt, agg apáca miatt, de tőle is az alábbi válaszokat kapjuk. Az alkotói válságnak két okát azonosítja a történet; az egyik az, hogy Jep nem találja a nagy szépséget, de nem is találhatja meg, mert az csak megtapasztalható, így csak megpróbáltathatja érzékeltetni szavakkal. A másik ok az önazonosság hiánya, amit a római életvitel okozott, így jobb visszamennie oda, ahol az egész kezdődött. Nem mellékes vonulatként kapunk egy nagy adag, ironikus társadalomkritikát a felső tízezerről, az alvilágról és az egyházról.

Forma: Gyönyörűen fényképezett, a színek, fények, közeliek, füstök egy-egy festményt varázsolnak elénk, és ezekben nagy szerepet kap Róma, mint díszlet. Az ókori és középkori épületei mindig egy másik réteget képeznek, elkülönülnek színben és hangsúlyosak, ugyanakkor sokkal kevésbé hangsúlyos a modern Róma ellentétben a fent idézett filmekkel, illetve néptelennek és üresnek hat a város, ami a régi épületeket halottá teszi. Ez jól érzékelteti Jep idegenségét, egyben a történtet vázolta rejtett szépség elméletét is. Állatok esetén van animáció, ami érthető és jogos, csak nagyon látszik. A zene többnyire hatásos komolyzene vagy csend, ez megint ugyanazt hozza: hiányzik belőle a jelen, az élet. A színjáték nem ragadott magával, sokan karikatúrák voltak, egyedül az agg apáca és sátáni segítője voltak érdekesek, akiknél sikerült a külsejükkel és a viselkedésükkel ellentétes hatást kiváltani a játékkal.

Élmény: Már sok jót hallottam a filmről, ezért voltak nagy elvárásaim, de nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Nem mintha rossz lenne, csak nem adta meg azt a "hű"-élményt, amiben reménykedtem. Hiába szép, nem éreztem a tematikához illőnek, ahogy a sztori sem tudta szerintem elérni a nagy elődök szintjét, mert valamiféle álnosztalgiát közvetített inkább. Külön bezavart a társadalomkritikus része, vegyessé tette a hangulatát és nem ráerősített. Nem bántan akarom a filmet, mert tök jó, csak nagyon hiányzott belőle az élet, a valóság, legalábbis a mostani énemnek.

Érdekességek

• -