Artúr filmélményei

Szentjánosbogarak sírja (1988)

2015. november 21. 15:02 - Liberális Artúr

 

Rendezte: Takahata, Iszao
Műfaj:
dráma, háborús
Főbb szereplők:
Cutomu Tacumi, Ajano Siraisi

Megjelenés: 1988, Japán
Hossz: kb. 1,5 óra
IMDB: 8,5 pont
Előzetes: https://youtu.be/4vPeTSRd580
Ajánlott írás: -
Mikor látható: http://port.hu/adatlap/film/tv/szentjanosbogarak-sirja-hotaru-no-hakagrave-of-the-fireflies/movie-76072

Tartalom

"1945. szeptember 21. - az éjszaka, amikor meghalok", kezdi a történetét Szeita, a kamasz fiú. 1945-ben, a japán Kóbe városában járunk. Szeita apja tengerésztisztként harcol. A bombázások miatt a család, az anya, a katonanövendék Szeita és a kishúga, Szecukó gyakran menekül a lakossággal együtt az óvóhelyre, ám ezúttal a gyerekek kicsit későnk érnek oda - szerencséjükre, ugyanis míg anyjuk összeég és meghal, ők életben maradnak. Mivel házuk is leégett, nagynénjükhöz költöznek. Nem annyira szívesen látott vendégek, hiszen egyre kevesebb az élelmiszer, és a gyerekek nem is hajlandóak túlságosan együttműködően viselkedni befogadójukkal, csak játszanának. Et végül odáig fajul, hogy halott anyjuk vagyonát felhasználva inkább elköltöznek egy kis óvóhelyre, ahova nem jár senki. Itt biztonságban vannak és a maguk urai lehetnek. Az élelmiszer azonban egyre kevesebb, már pénzért sem lehet venni...

A végtelenül szomorú történet könyörtelen realizmussal mutatja be Szeitán és Szecukón keresztül, hogy mi történik a civil lakossággal egy háború során: a szervezettség és a viszonylagos segítőkészség ellenére is lassan széthullik a nagyobb közösség és mindenki csak magával törődik, illetve ha nincs mit tenni, akkor nincs mit tenni (erre a legjobb példa, amikor az orvos megállapítja az alultápláltságot, felírja az egészséges étkezést, de ételt már nem tud adni). Sok kritikus háborúellenes műnek tartja a filmet, de én ezt nem láttam benne, mert bár tény, hogy a háború rossz körülményeket teremt, nem fektetett erre hangsúlyt a film. Sokan Szeita felnőtté válását látják fejlődésében, amiben van is igazság, hiszen valóban kénytelen felelősséget vállalni Szecukóért, de messze nem jut el a felelős gondolkodásig, ezért ezt sem érzem annyira relevánsnak. Takahata, a rendező pedig mindössze annyit akart bemutatni, hogy az ő generációjának mennyivel nehezebb élete volt.

Megvalósítás

Túl sokat ezzel kapcsolatban nem fogok tudni mondani: a rövidéletű szentjánosbogarak fénye a sötét éjszakában lehetőséget adott volna a látványos fény-árnyék játékra, de nem éltek ezzel, bár néha a távoli bombáktól lángoló égbolton feltűnő apró fényeket hihettük a bogarakéinak. A zene meghatóan passzol a szomorú történethez, gyakran viszont nyomasztóan nagy a csend.

Némileg távolságtartóvá teszi a filmet, hogy fel-feltűnik Szeita és Szecukó szelleme, figyelve az eseményeket. Hangualata realisztikus, mégha nem is durván naturalisztikus: láthatunk összeégett holttesteket, halottakon mászkáló rovarokat, az éhhalál küszöbén zombuló gyerekeket, akikkel a hatóság közönyösen bánik fásultságában. A japán kultúrában jártasabbak számos allegorikus elemet felfedezhetnek, nekem mindössze azon sikerült elgondolkoznom, hogy mennyire reprezentálhatják vajon az országot Szecukóék, miután szellemük megtekintette a mai modern, viruló Kobét

Élmény

A rajzfilmet jogosan az olasz neorealizmussal szokták párhuzamba vonni (lásd: Biciklitolvajok), hiszen itt is egy hétköznapi eset hétköznapi szereplőit követhetjük nyomon. Vizuálisan nem láttam benne semmi különlegeset, és talán túlságosan sokat hagyatkozik a japán kultúrára, hogy európaiként tökéletesen értsük (persze a japánok ugyanennyire utálhatják az európai filmeket). Ettől függetlenül, a világ leggecibb dolga másfél órán keresztül azt nézetni az emberrel, ahogy egy ötéves kislány lassan éhenhal, nem véletlenül kerül fel sokszor a legszomorúbb filmek listájára. Szóval érzelmileg mindenképpen hatásos, de ezen túlmenően nem láttam benne olyan megoldásokat, amitől tetszene.

Érdekességek

- 1945 márciusában valóban lebombázták Kóbe kb. 20%-át, amiben közel kilencezren haltak meg.
- A film nemcsak ebben valósághű: az alapmű szerzője kisregényét önéletrajzi ihletésből, bűntudatból írta, hiszen húga alultápláltságban meghalt, miközben ő lopás közben először mindig saját magát tömte meg.
- A filmben megemlített japán hadihajót, amelyen a gyerekek apja szolgált, valójában már 1944 megtorpedózták.

Kapcsolódó hírek

- Takahata, a rendező 82 évesen elhunyt 2018. áprilisában: https://index.hu/kultur/cinematrix/2018/04/06/meghalt_takahata_iszao/

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://arturfilm.blog.hu/api/trackback/id/tr7512699107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása