Tartalom

Anglia a második világháborúban. Nők dolgoznak a mezőn, repülők húznak el felettük. Besötétedik. Az emberek, főleg katonák bálteremben táncolnak és énekelnek, más katonák ugynezt teszik, ám ők vonaton utazva. Másnap reggel megszólal a rádió, a gyárakban folyik a termelés, a gyerekek játszanak, ebédelnek. A királyné koncertet néz.

A filmnek nincs története, propagandisztikus célzatú életképeket mutat azzal a céllal, hogy felkeltse a szövetséges országok szimpátiáját, illetve hogy erősítse a britekben az összetartozás érzését és hogy azt a képet mutassa, hogy az országban minden rendben zajlik.

Megvalósítás

A szovjetektől már láthattunk direkt propagandát, a németektől fordítottat, amikor azzal reklámozták magukat, hogy nem reklámozzák magukat. Ez a film egy újabb szintet jelent, a britek ugyanis a szovjetek miatt ódzkodtak a direkt propagandától, ezért Jennings, a rendező feladata az volt, hogy lehetőleg rejtse el a nyilvánvaló szándékot. Csakhogy ez olyan jól sikerült, hogy gyakorlatilag nem maradt semmi olyan elem, ami propagandára utalna, leszámítva a film végén felcsendülő hazafias dalt, illetve a valós állapotoknál kissé jobb körülményeket felvázoló képeket, mint pl. a menüt hirdető éttermet, holott ekkoriban jegyrendszer volt. Így aztán sokkal inkább művészfilm lett a brit hétköznapokat lírai, idilli formában bemutató anyag. A rejtett üzenet felépítése tulajdonképpen abból áll, hogy a különböző társadalmi csoportokat egy célért küzdő tömegnek ábrázolja, hiszen láthatjuk a szabálykövetően játszó gyerekeket, a dolgozó embereket,akik közül nem jelent kivételt sem a művészvilág sem, akik dalokkal, előadásokkal szórakoztatják a katonákat, és az egyik utolsó képen magát a királynőt is, finom egyenlőséget vonva közéjük. E túlzottan rejtett üzenet miatt az észak-amerikai szövetségeseknek szánt változatnál a kanadai média elnöke mond rövid bevezetőt, hogy egyértelműbbé tegye a dolgot.

Ez az előszó teljesen eltér a film stílusától, ami elsőre a film ismerete nélkül nem feltűnő, de visszatekintve rá teljesen megöli a film egészének hangulatát, hiszen ez az előszó egy prózai bevezető, míg a film nagy része különböző, beszéd nélküli életképek váltakozása. A képek kompozíciója fontosnak tűnik klasszikus festményeket idéző beállításaival, és nem félnek megmutatni az elsötétítések sötétségét is, amikor csak az épületeken belül van fény, a vonat pedig koromsötétben közlekedik, például. Számomra a legfőbb hangulati elem azonban az életképek elrendezése mellett a hang volt, amely kísértetiesen emlékeztetett a Távoli hangok, csendéletre a sok dal és zene miatt (ez az utóbbi érdeme, hiszen a második világháború éveiben játszódik), illetve nem volt párbeszéd, csak mondatfoszlányokat lehetett hallani, amelyek egy pillanatra betekintést engedtek egy-egy szereplő életébe.

Élmény

Azt az apróságot elfelejtettem megemlíteni, hogy rövid, mindössze húsz perces dokumentumfilmről beszélünk, ami szerintem egy ilyen típusú filmnél hiba, mert nem volt idő ráállni a ritmusára, hangulatára. Hasonló típusú film volt az Ember a felvevőgéppel, amelynek azonban egyértelműen egy zenei műre hajazó ritmusa volt. Itt szerintem elnyújtva kellett volna bemutatni a különböző életképeket, mint egy Tarr- vagy Tarkovszkij-mű esetében.

Érdekességek

- Jennings forgatási helyszínt keresve zuhant le egy görögországi szikláról 1950-ben, alig 43 évesen. McAllister, a társrendező szintén fiatalon, 47 évesen hunyt el, de nála nem találtam meg az okot.