Tartalom

Kína, 15-17. század. Ku tehetséges írnok, de ambíciók híján szerényen él anyjával egy elhagyatott erőd mellett. Egy napon egy titokzatos lány, Jang költözik a szellemtanyának hitt, egykori erődbe. Ku anyja persze azonnal feleséget lát benne, és idővel sikerül is összemelegedniük, ám az együtt töltött első éjszaka után váratlanul rátámadnak a lányra. Meglepő, de Jang páratlan harcosként legyőzi a támadót, és elmeséli, hogy valójában egy hivatalnok lánya, akit kivégeztek, miután rájött a titkosrendőrség korrupciójára. Családját, beleértve Jangot, szintén halálra ítéltek. Két katonatiszttel buddhista szerzetesekhez menekült, ott tanulta meg a harcművészetet. A titkosrendőrség azonban továbbra is nyomában van, így akadtak rá itt is. Ku hallva a történetet, felajánlja segítségét, hiszen nyers erővel nem győzhetnek a túlerő ellen, viszont ő kiművelte magát haditaktikában is...

A tipikus vu-hszia bosszúálló történet esetünkben kiegészül egy erősen spirituális, buddhista szállal. Ku révén rádöbbenhetünk az erőszak borzalmaira, az élet fontosságára, a buddhista Hui szerzetes révén pedig prédikációkat kapunk, de ő elsősorban egy buddhista idea, aki a jóért küzd és legyőzhetetlen a gonosz és a világi ellenségek által.

Megvalósítás

A film szerkezete műfajához képest szokatlan: az első harmad kifejezetten lassú, egyetlen akciójelenet sincs benne. Hossza miatt a filmet kettébe vágták, és az első rész utolsó harcjelenete megismétlődik a második rész elején teljes egészében. Az utolsó harmad az addigiakhoz képest egészen más hangulatúvá válik, aminek részben az is oka, hogy az első részt már játszották a mozik, amikor még forgatták. Ebben az utolsó részben a hagyományos kínai történetmeséléstől ugyan nem idegen módon, nekünk azonban szokatlanul az addig főszereplő, ám kissé passzív karakter, Ku kiesik a történetből (nem hal meg, csak az ő történetéről előbb Jangéra, majd Hui szerzetesére tevődik át a súlypont). A film első felében tehát Ku áll a középpontban, aki ambíciók hiányában szerényen él a szellemieknek, vágyak nélkül, mint egy buddhista. Jang érkezése ébreszti fel benne a vágyat, aki talán inkább kötelességből mintsem szerelemből gyereket szül végül Kunak, miután az megvív egy világi harcot a jó oldalon. A sok halott láttán azonban elborzad tettétől. Ez a buddhista-szerű hozzáállás mutatkozik meg a film utolsó harmadában, ahol a Kuékat üldöző nagyon gonosz és nagyon erős parancsnok nagyon szimbolikusan összecsap Hui szerzetessel, a buddhizmus képviselőjével. Fontos szerepet tölt be a természet, amit párhuzamosan mutatva az eseményekkel már-már tarkovszkiji magasságokba emelkedik, és amit a bambuszerdős jelenettel szinte egy az egyben átvett a Tigris és sárkány.

Amit a film legfőbb erényének tartanak azonban a hagyományosabb történettel szemben, az a képi világa, Hu, a rendező ugyanis nem félt kísérletezni. Például a kamerát néha szándékosan lassabban mozgatta szereplőinél, hogy gyorsaknak tűnjenek (ezzel számomra speciel csak azt érte el, hogy ne tudjam követni az eseményeket). Időnként kreatívan használta fel a vágásokat, kameranézeteket, egy pletyka terjedésének érzékeltetéséhez még osztott képernyőt is felhasznált. A film utolsó harmadában pedig egészen expresszionista jelleget ölt a szimbolikus harc, amikor a sziklás ürességben a megátalkodott parancsnok szemei előtt látomások jelennek meg szellemek, vinnyogó madarak, pokolbéli égbolt formájában. A legjellemzőbb az egész filmre mégis a fény és az árnyék kettőse: vagy éjsötét van és alig látni valamit (bár ez lehet hogy a rossz minőségű filmem miatt volt) vagy a fény sejtelmesen bejár mindent; ez hatványozottan jelent meg a szerzetes esetében, aki felől mindig vakítóan jelent meg a napfény. A harcjelenetek koreográfiája nem tetszett igazán, főleg amikor úgy kezdenek szaltózni az emberek, hogy nem is érnek hozzájuk.

Élmény

A történet maga nem tetszett különösebben, kissé didaktikusnak találtam, de hát nem is erről szól a műfaj; az viszont rendkívül érdekes volt, ahogy Ku váratlanul kikerül a képből. Ettől kissé erőltetettnek hatottak a folytonos fordulatok, de érzelmileg érdekes az azonosulás miatt. Képileg a vége egészen erősen sikerült, a többi része nem emlékezetes, de lehet hogy akkoriban még nagyon is annak számított.

Következik: A komédia királya