Tartalom

Az álmodozó Lange úr íróként dolgozik egy magazinnál, szabadidejében a vadnyugati Arizona Jim történeteit veti papírra. Az épület lakóközösségéhez tartozik még egy mosoda is, aminek a főnöke, Valentine valamiért szerelmes Lange-ba. Egyik mosónője, Estelle szerelmes a ház részeges gondnokának fiába, az akrobata álmokat dédelgető Charles-ba, de szüleik várható ellenkezése miatt nem merik felvállalni kapcsolatukat. A magazin tulajdonosa, Batala pénzügyi gondokkal küzd: hitelt vett fel új nyomdagépekre, de a pénzt magára költötte, és a hirdetőktől is csak a pénzt szedi be, reklámjaikat nem jelenteti meg. Amikor számon kérik, jobb híján megjelenteti Arizona Jim kalandjait, némileg módosítva őket, hogy a reklámok megjelenjenek a történetben. Mindezt ráadásul úgy teszi, hogy aláiratja Lange-zsal, hogy az lemond minden szerzői jogáról. Egyik hitelezőjétől úgy próbál időt nyerni, hogy a belé szerelmes gépírólányt ráveszi, legyen kedves a hitelezőhöz. Estelle-re is szemet vet és megerőszakolja, majd amikor már nem lát kiutat az adósságokból, vonattal elmenekül. A vonatot azonban baleset éri és Batala meghal; a szerkesztőség magára marad, tulaj nélkül próbálnak boldogulni...

A kritikák szerint a történet abban a légkörben fogant, amikor Franciaországban egy szocialista, emberbarát szellemű, bizakodó légkör uralkodott, és ez meglátszik a történeten is. A lakóközösség és a szerkesztőségi kollektíva alapvetően összetartó és a problémák ellenére is idilli életük van, de ebbengátolja őket az erkölcstelen csaló tulaj, Batala. A kérdést nem igazán tárgyalja ki, de egyértelműen arra utal, hogy Lange úr vétke, azaz Batala meggyilkolása erkölcsileg elfogadható - de azt gondolom, hogy ezt nem konkrétan így kell érteni, mint egy mai amerikai film esetében, hanem hogy előfordulnak olyan helyzetek, amikor a törvényeket felülírja az erkölcs.

Megvalósítás

Ezt a keretes történettel igyekszik alátámasztani, hiszen a történet elején csupán arról értesülünk, hogy Lange-t körözik gyilkosságért, majd láthatjuk megérkezni egy szállóba Valentine-nel, ahol a lakók épp azon tanakodnak, feladják-e. Ezt meghallva, Valentine visszapillantva elmeséli a történetüket, majd a visszapillantó végén rájuk bízza a döntést. A karakterek nem fekete-fehérek, mégis erkölcsileg egyértelműen kinyílvánítja a történet, hogy ki jó és ki rossz. Valentine pl. a múltban valószínűleg prostituált volt, de minimum szerető, és jelenleg is férjes asszony, de ez nem gátolja meg, hogy ráhajtson Lange-ra. De közben életvidám, szeretetreméltó figura, ezért valahogy elnézzük neki ezeket. A többiek mind ehhez hasonlóak, még Batala is szimpátiát ébreszt bennük egy fokig minden aljassága ellenére, Lange pedig inkább unszimpatikus. A helyzet azonban kissé meseszerű, hiszen a szerkesztőség csak azért menekül meg, mert találnak egy bőkezű mecénást, enélkül pedig nem működne a tanmese. A szovjet elméleteknek megfelelően nincs igazán főszereplő, noha egyesek több időt kapnak, de többnyire itt a lakó- és munkaközösség közösségként szerepel, szemben az egyedül mozgó Batalával. A történet szereplői mind alacsonyabb rétegből valóak a kornak megfelelő francia poétikai realizmus jegyében, így kapunk némi képet a korabeli viszonyokról is. A legszebb az egészben azonban az, hogy milyen természetességgel mutatják be életképeiket, ami gyakran nem is kapcsolódik igazán a cselekményhez. A legszomorúbb pl. Batala gépírónőjének sorsa volt, ahogy a férfi a szerelmére hivatkozva folyamatosan kifosztotta és lepasszolta másoknak. Ez számomra többet mesélt el a prostituálttá válásról mint egy dokumentumfilm.

A zenéjére csak egyszer kaptam fel a fejem, ahol kellőképpen alátámasztotta a hangulatot, összességében nem volt emlékezetes (persze már ez az egy alkalom is sokkal több mint sok más film esetében). A színészek nem igazán tűntek természetesnek, de ez nem volt zavaró. Vizuálisan érdekesebb volt, mint vártam; a szerkezete amúgy is kissé töredezett volt, ami sok vágást vont maga után, ráadásul sokat mozgott a kamera is, és ettől nyugtalan, kapkodós, gyors érzéseket keltett bennem. A kamera egyébként is érdekesen mozgott, köröket, félköröket írt le gyakran, mint a Vámpírban, de úgy hogy ezzel más jelenetre mutatott (pl. a gyilkosságról elfordul az ünneplő lakóközösség felé, majd vissza). Hasonló dekoncentráltságot okozott az is, ahogy mintha az Aranypolgár mély fókuszának korai formájával kísérletezgetve próbált egyszerre mutatni eseményeket az előtérbenés a háttérben is.

Élmény

Ahhoz képest hogy talán drámainak festettem le a történetet, az alaphangulata mégis inkább vidám és humoros volt, még Batala csalásain is lehetett mosolyogni. Így aztán a gyilkosság is teljesen súlytalan lett és nem vált boncolgatható erkölcsi kérdéssé, ami szerintem hibája a történetnek. Erőssége az a bizakodó, humanista szemlélet, ami inkább a második világháborút követő években volt jellemző. Technikailag is egyedi és kifejező volt, de még mindig nem elég látványos az én ízlésemnek.

Érdekességek

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Jacques Brunius (Aranykor, Mezei kirándulás), Jean Daste (Atalante, A nagy ábránd, Amerikai nagybácsim)

Következik: Mesék meséje