Tartalom:

Orphee (Jean Marais), a középkorú, elismert költő egy kávéházban üldögél a fiatalabb költők cukkolása közepette, amikor egy hercegnő (Maria Casares) oldalán feltűnik egy feltörekvő költő, aki rögtön kötekedni kezd mindenkivel és verekedés tör ki. A zűrzavaros helyzetben a fiatal költő az útra esik, ahol halálra gázolja két motoros. A hercegnő gyorsan kocsijába teteti a fiút és a közelben bámészkodó Orphee-t is maga mellé rendeli segítségnek. A kórház helyett azonban egy vidéki, romos villába hajtanak a két motoros társaságában, miközben az autórádióból rejtélyes üzenetek szólnak, Orphee kérdéseit pedig figyelmen kívül hagyják. Nem sokkal később Orphee szemtanúja lesz, ahogy a fiú feltámad és a hercegnővel egy tükrön keresztül egy másik világba lépnek. Amikor Orphee másnap reggel magához tér, a villának és a fura alakoknak semmi nyoma, egyedül a sofőr (Francois Perier) várja, hogy hazavigye aggódó feleségéhez, Eurydice-hez. Orphee azonban nem hajlandó elmesélni, mi történt előző éjjel és hogy hol a fiú holtteste, viszont megszállottan hallgatni kezdi a rádióüzeneteket, miközben várja, hogy újra felbukkanjon a hercegnő...

A történet egyrészt Orfeusz történetének modern változata: eredetileg Orfeusz olyan szomorú zenét játszott, amikor felesége, Eurüdiké meghalt, hogy még az istenek is megengedték neki, hogy kivezesse az alvilágból, vissza az életbe. Azonban akik nem tudták értékelni énekét, azok kicsinyesen meggyilkolták. Cocteau nem teljesen követte ezt a történetet, hanem elsősorban arra koncentrált, hogy a jelképes cselekménnyel Orphee-t halhatatlanná tegye művészete révén az evilág és a túlvilág összekapcsolásával. Minden bizonnyal ez egyben önéletrajzi filmnek is felfogható (különösen ajánlom a fent belinkelt írást, ezúttal maga a rendező ír benne a filmjéről).

Megvalósítás:

Orphee-t a történet elején úgy ismerjük meg, mint elismert, de az újabbak által kevésbé kedvelt költőt. Hamarosan megismerkedik a halállal és a túlvilággal, ami mély benyomást tesz rá és megszállottan kutatni kezdni, új lendületet adva költészetének. Ezt a megszállottságot azzal fejezik ki, hogy beleszeret a halált megszemélyesítő hercegnőbe - és ő viszont. Némi csavar az eredeti mítoszhoz képest, hogy a hercegnő saját szakállára dolgozva ragadja magával Eurydice-t, hogy ne álljon szerelmük útjába, Orphee pedig nem is feleségét követve megy a túlvilágra, hanem hogy a hercegnővel lehessen. Eközben a Kharónról mintázott sofőr is beleszeret a vele töltött idő alatt Eurydice-be, ezért a hercegnővel közösen segítenek végül a két halandónak újra egymásra találni, de ekkor Orphee ugye már megjárta a túlvilágot, ezáltal magasabb szintre emelkedett. Nem mellékes rétege a történetnek történelmi-politikai, ami felett én teljesen elsiklottam: az inspiráló rádióüzenetek a második világháború hasonlóan titokzatosan hangzó ellenállói üzenetit idézik, a motorosok és a túlvilági bírák pedig a nácikat.

A történetet jelképesen kell nézni, különben sok zavaró dolog lesz: a színészi játék pl. nem természetes. Nem is túlzó, nem is visszafogott, de van benne valami összeférhetetlenség, egyszerűen nem illik sehogy sem a filmbe Orphee szenvedélyesen alakított karaktere vagy Eurydice látszólagos közönye. A technikai trükkök jóformán gagyik, a legalapvetőbb módszerekkel érzékeltetik a természetfeletti dolgokat. Tök egyértelmű a tükrökön áthaladásnál, hogy vágnak, jól látszik a vetítés és a visszafelé játszás. De ahogy említettem, ezek a durva, "darabos" technikák inkább csak jelzésértékűek, a film úgy látszik nem igyekszik a valósnak vagy látványosnak tűnni, hiszen ennél már az 1920-as években is ügyesebben oldották meg a speciális effekteket.

Élmény:

Szóval összességében kapunk egy modern Orfeusz-feldolgozást a magasabb rendű művészet eszményére kihegyezve, de mindezt elsősorban a művész személyén keresztül mutatják be, nem pedig a művészetének fejlődésében, amit pedig tök jól lehetett volna érzékeltetni valamilyen vizuális eszközzel. Ennek a filmnek regénynek kellett volna lennie.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láttunk korábban: Jean Marais (A szép és a szörnyeteg), Francois Perier (Cabiria éjszakái, A szamuráj, A vörös kör), Maria Casares (Szerelmek városa)
- Még életben vannak: Juliette Greco (90)
- Orfeusz mítosza természetesen görögösen perverzebb annál, mint amit röviden ismertettem fentebb: Eurüdiké azért hal meg, mert egy őt megerőszakolni próbáló szatír elől menekülve kígyókkal teli verembe esik, ahol halálra marják. Orfeusz pedig nem pusztán azért hal meg, mert egy meg nem értett művész; felesége halála után egyszerűen nem hajlandó nőkkel hálni, csak fiúkkal, ezért a feltüzelt nők puszta kézzel széttépik...

Következik: Tenenbaum, a háziátok