Tartalom:

Az embereket látni se bíró festő, Johan (Max von Sydow) egy messzi szigetre költözik feleségével, az egyszerű Almával (Liv Ullmann). Johan képtelen este aludni, főleg a farkasok órájának hívott időszakban hajnal előtt, amikor a legtöbben halnak és születnek meg. Napközben démonaival küzd, akik rendre meglátogatják. Egy nap Almát meglátogatja egy idős nő és azt javasolja neki, hogy olvassa el Johan naplóját, amit az ágya alatt talál. Kiderül belőle, hogy Johan sokat gondol korábbi szerelmére, Veronicára (Ingrid Thulin), sőt, találkoztak is, pedig annak idején viszonyukból valamiért nagy botrány volt...

A leírások egybehangzó állítása szerint a történet témája az alkotó művész küzdelme démonaival, én pedig elfogadom ezt, mert értelemszerűnek tűnik, noha magamtól nem jöttem volna rá, ugyanis nem kapunk túl sok támpontot, nem igazán áll fel a kapcsolat.

Megvalósítás:

Bergman ezt tartja egyik legbensőségesebb művének, ezért a legelején megpróbálja elidegeníteni magától a történetet azáltal, hogy a főcím alatt a forgatás hangjait hallhatjuk. Eredetileg több ilyen betét volt a filmben, de végül kivágták őket. A szerkezet keretes, Alma meséli el az alapján, amit Johantól és a naplójából tud, majd visszatérünk egy rövid finálé erejéig - ez alapozza meg a horror-hangulatot, hiszen azonnal megtudjuk, hogy nem számíthatunk sok jóra. Innentől kezdve epizodikussá válik, elveszítjük időérzékünket, némileg álomszerű lesz: nem tudjuk mi a képzelet és a valóság, nem tudjuk mennyi idő telik el két történés közt. Johan előre bejelenti démonait, akik sorra meg is jelennek - vélhetően ezek saját személyiségének részei, külsőés belső félelmeinek megjelenítői. A leghorrorisztikusabb rész egy vélt vagy valós gyilkosság, de nem maga az erőszak, hanem ahogy a vízbe dobott hulla először feljön a víz felszínére. Valószínűleg bele tudnékmagyarázni valami értelmeset a karakterekbe, de ettől most eltekintenék, mert ahogy említettem, kevés a fogódzó.

Bergman filmjei, főleg ebben a korszakában erősek, de egy horrorfilmtől mégis többet vártam. Sok az árnyék, illetve a démonok egy-egy rövid pillanat erejéig groteszkek, de sokkal inkább a szürreális viselkedésük miatt nem emberiek. A zene klasszikusan horroisztikus, a kevés szöveggel párosítva egy másik kritikának is a Vámpírt juttatta eszébe. A színészi játék látszólag nem kátványos, de ismere Ullmann egyéb szerepeit, itt teljesen meggyőzően hozott egy a szokásostól eltérő karaktert.

Élmény:

Sokan Bergman egyik legjobb és legkevésbé elismert filmjének tartják, én viszont ezúttal az ellenzők táborába tartozok, Kifejezetten szeretem az álomszerű filmeket a nyomasztó és látványos világukkal, és erre volt is korábban példa pl. A nap vége esetében. Ez azonban, ahogy egy énekes tehetségkutató zsűrije mondaná, "nem jött át", és nem tudom megmondani, hogy miért nem. Talán a Fekete nárcisz volt még hasonlóan frusztráló, ahol minden tökéletes volt, mégsem működött. Kár érte.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Max von Sydow (A hetedik pecsét, A nap vége, Az ördögűző, A szkafander és a pillangó), Liv Ullmann (Persona, Suttogások és sikolyok, Jelenetek egy házasságból), Gertrud Fridh (A nap vége), Erland Josephson (Suttogások és sikolyok, Jelenetek egy házasságból, Fanny és Alexander, Áldozathozatal, Odüsszeusz tekintete), Ingrid Thulin (A nap vége, Suttogások és sikolyok)

Következik: Carmen Jones