Tartalom:

1940, Franciaország. A német csapatok bekerítették az angol-belga-francia szövetségeseket Dunkerque kikötőjénél. Tommy a városban járőrözik, amikor rájuk támadnak. Egyedüli túlélőként csapatából a partra menekül, ahol már ezrek várnak a kimenekítésre, de kevés a hajó. Megpróbál fellopózni a ahjóra, ami némi kitérőután sikerül is, ám torpedótalálat éri, és épp hogy megússza élve, de újra visszakerül a partra. A brit kormány kérésére civil hajók is megindulnak segíteni, köztük Mr Dawson és fia, és elég hamar sikerül túlélőre (Cillian Murphy) bukkaniuk, aki viszont egyáltalán nem akar visszamenni Dunkerque-be. Eközben három brit vadászgép próbálja fedezni a levegőből a kimenekítést, és nekik se kell sokat várni az első légicsatáig. Az egyik lelőtt pilótát épp Mr Dawsonék mentik ki a vízből...

A dunkerque-i (csók a fordítóknak - persze, érteni vélem, miért maradt angolul a cím, de akkor is...) kimenekítést feldolgozó történet a túlélésért küzdő katonák szemszögéből mutatja be a háborút, akiknek ez az első dolguk, nem valamiféle romantikus tévképzetekben élő hősies harc. Emellett szerepet kap a korábbról már szintén jól ismert, együttműködő bajtársiasság.

Megvalósítás:

A történet közepébe vágva Tommy csapatát épp lemészárolják, egyedül neki sikerül megúszni golyó nélkül. A partra érve megdöbbenten tapasztalja, hogy katonák tömegei állnak sorba hajóra várva. Hogy ne csak unalmas parton várakozást lássunk, a németek folyamatosan támadják repülővel őket, de ha nagy nehezen sikerül is feljutniuk a hajóra, azt is megtorpedózzák. Tommy szinte ötpercenként kerül halálos veszélybe, amit mindig sikerül puszta szerencséjének köszönhetően ép bőrrel megúsznia. Tulajdonképen már azt vártam, hogy legalább az utolsó veszélyes helyzetét ne élje túl, hogy egy picit keserédesebb legyen és kevésbé hihetetlen. E téma kevésbé kiaknázott aspektusa volt, hogy hány olyan döntést kellett hozni, ahol a több ember érdekében feláldozták a kevesebbet. Nem sokkal az első veszélyek után még két mellékszálat kap a történet, a szárazföldi események mellett nyomon követhetjük egy repülőgép raj kalandjait, akik a magasban legalább annyira kiszolgáltatottak a szűk kabinjukban, mint a hajó gyomrába zárt katonák a víz alatt. A harmadik szál volt a kedvencem, ahogy a felszólított civil Dawson elindul hobbihajójával résztvenni a mentésben. Dawson karkatere olyan szilárdsággal sugározza erkölcsös, tisztes jóságát kifogástalan úriemberséggel, hogy azonnal megkedveltem. Ezek a szálak természetesen összefutnak, de valamiért nem nagyjából lineárisan, hanem szétcsúsztatva, és nem értem, mi haszna volt ebből a történetnek. A történet végére Dawson szálának lényege válik uralkodová, a bajtársiasság, egymás támogatása, az összefogás a közös célért. A film egyik legfőbb kritikája egyben különlegessége is, miszerint karakterközpontúság helyett az eseményekre helyezi a hangsúlyt, így kevésbé tudunk örülni vagy résztvétet érezni. Ezt nem éreztem problémának, nekem így is rosszul esett egy felszínesen megismert alak halála, viszont újnak se mondanám, láttunk már bőven hasonló filmeket a szovjet propagandától Altman filmjeiig. Háborús filmként se újította meg szerintem a műfajt, a szokásos elemekből építkezik (arctalan ellenség, bajtársak halála, küzdelem a túlélésért akár mások kárára.. stb).

Mindenki halálra dicséri a zenéjét, de én nem éreztem különlegesnek, szinte fel se tűnt hogy van (tudom, sokak szerint ez a jó, szerintem meg nem). Az első jelenet tök jól indult a szállingózó röpcédulákkal (ez mindig hatásos nálam már A gránátalma színe óta), aztán elmaradnak ezek a látványelemek és az akcióra koncentrálnak, ami szintén jól tud időnként kinézni, mint pl. a repülőgépek madártávlati nézőpontja. A katonák egyéni akcióinál testközelbe kerül a kamera, amit kismértékben elviselek, de túl nagy mennyiségben zavar. Állítólag minimális animálás volt és mindent igyekeztek hagyományosan megoldani, mégis többször éreztem úgy, hogy mesterkélt a hatás (ezek valószínűleg kicsinyített modellek voltak). Nagyon ügyeltek a korhűségre, eredeti helyszínen forgattak, képesek voltak újraépíteni az eredeti kikötőt, a repülők és a hajók szintén korabeliek voltak, egyesek konkrétan ugyanazok, amelyek ténylegesen részt vettek a mentésben. Sokan szemére vetik, hogy a hatezer statiszta ellenére sokat rontott az élményen, hogy kevés jármű jelent meg a filmben, de szerintem a hatás megvolt így is és elég gesztusértékkel szerepeltetni ezeket.

Élmény:

Igen, azt hiszem valahol a realitás és az absztrakció közé szorult a flm, mindkettő akart lenni és egyik se lett, vagy csak felváltva, de nem egyszerre. De a legnagyobb bajom, hogy számomra nem tudott újat mutatni, láttam már mindent korábbi filmekben: a katonák küzdelmét pl. a Nyugaton a helyzet változatlanban, a felemelőnek szánt összetartást pedig épp az 1940-es évek brit filmművészete tudta jól megragadni (és kora miatt természetesen hitelesebben). Megint csak azt tudm mondani, mint a Holdfénynél: nem rossz, csak nekem nem elég :) Szélesvászonra szánták, valószínűleg moziban sokkal ütősebb.

Érdekességek:

- Színészek, akiket láthattunk korábban: Cillian Murphy (Batman kezdődik, A sötét lovag, A sötét lovag - felemelkedés), Tom Hardy (A sötét lovag - felemelkedés)
- Történelemlecke: Amikor 1940-ben a németek megindultak Franciaország ellen, már nagyobb létszámú brit hadsereg is tartózkodott ott, de nem tudtak ellenállni a rohamnak. Ügyesen elvágták és bekerítették a szövetségeseket, de óriási mázlijukra a németek megálltak Dunkerque előtt és a légierőre bízták az ellenség megsemmisítését (a legvalószínűbb indok, hogy nem akarták kockáztatni tankjaik elvesztését). Ezt a megakadást használta ki a brit vezetés hogy megszervezze 30 ezer katona kimenekítését, amiben több mint 800 civil hajó is részt vett. Ennek köszönhetően bőven túltejesítve az eredeti elképzeléseket mintegy 340 ezer katonát sikerült áthajózni, de így is ott ragadt közel 50 ezer fő.
- Noalnék annyira ügyeltek a hitelességre, hogy még a forgatást is pontosan azokon a napokon végezték, amikor az akció történt.

Következik: Lady Bird