Cselekmény: 1932, Kelet-Európa. A nem magyar patinás hegyi szálloda, a Grand Budapest Hotel vérprofi főportása, Gustave (Ralph Fiennes) a szálloda valódi vonzereje, ugyanis minden vendégét tökéletesen kielégíti, de elsősorban a tehetős, idős nőket, és őket minden értelemben nagyon kielégíti. Történetünket az új londinerfiú, Zero (Tony Revolori) érkezésével kezdjük, akit Gustave azonnal elkezd kitanítani. Amikor szálloda egyik rendszeres vendége, aki tehetős özvegy meghal, Gustave odautazik Zeroval leróni kegyeletét, a rokonság megdöbbenésére pedig a végrendeletből megtudják, hogy Gustave egy értékes festményt örökölt. Gustave nem várja meg, hogy ne adják neki oda a festményt, hanem még ott helyben meglovasítja, ám még el se tudja rejteni, a rendőrség máris elviszi, a család ugyanis megvádolta az özvegy meggyilkolásával...

Téma: Azt hiszem a történet lényege egy talán sosemvolt világ álnosztalgikus visszasírása, hiszen ahogy a végén is elhangzik: "Utolsó emléke ez annak a letűnt világnak (...) Valljuk be, az a világ már jóval az ő ideje előtt megszűnt létezni." És mi volt ez a világ? Erre is van konkrét válasz: "Itt-ott megcsillan még a civilizáltság ezen a barbár vágóhídon, amivé az emberi társadalom lett. Ilyesmit nyújtunk mi is..."

Tartalom: Először is tisztázzuk, hogy a történet világa bár párhuzamosnak látszik az Osztrák-Magyar Monarchia boldog békeideje és a kommunizmus megvalósulása, valójában egy képzelt országban játszódik, ahol összecsúsznak az első és a második világháború, valamint az azt megelőző és követő időszakok évei. A történet java Gustave és Zero megismerkedésének néhány hónapját tárgyalja, de többszörösen keretezett: a jelenünkben olvassa egy olvasó A Grand Budapest Hotel regényt, amit az író 1985-ös elmondása alapján 1968-ban halott Zerotól, aki az 1932-es év eseményeit mesélte el. Ez a többszörös keret megbízhatatlanná teszi a fő történetszálat, amiben nem is annyira fontos, hogy mi történik; a lényeg, hogy Gustave úri ellátásban részesíti a kiöregedett elit özvegyeit formálisan és egyben visszaadva nekik a fiatalkori szerelem élményeit is fizikálisan. Ekkor kitör a háború és elhuny az egyik özvegy, bár az előbbiből csak annyit érzékelünk, hogy katonák gördítenek adminisztratív akadályokat főhőseink elé, ezek azonban már nem oldhatóak meg civilizáltan, csak erőből, az új elitet ugyanis már nem érdeklik a nemes eszmék és tettek.  A tempója gyors, ezért a karakterek nincsenek különösebben elmélyítve; a legtöbb játékidő Gustave-nak jut, így egyedül őt ismerhetjük meg jobban. Zero viszonylag passzív, a többiek sablonosak. A humora helyzetkomikum, ami sokszor csak azért vicces, mert a megszokottal ellentétesen viselkedik valamelyik szereplő.

Forma: Ha máshonnan nem, a felkapott közösségi médiás posztokból biztos ismerős a rendező rajzfilmszerű stílusa, amit itt is megkapunk: túlzóan élénk színkombinációk, esztétikus beállítások, modellek és stop motion, karakteres karakterek. Hál'istennek a humor inkább vizuális, miután rendszeresen elhelyeznek valami váratlant a képben, vagy ha nem benne, akkor odafordul a kamera, hogy megmutassa. A történet előrehaladtával a színek egyre fakulnak. A zene nem tűnt fel, a színészek inkább parodisztikusak. Sztárparádét kapunk, de sok értelme nincs, többségük csak egy-egy sor kap. Nagy megkönnyebbülésemre Jeff Goldblumot és Bill Murrayt láthatóan nem hagyták, hogy az unásig hozott karaktereiket adják elő.

Élmény: Vígjátékként abszolút jól működik, a drámaisága már kevésbé, de kárpótol érte a látványvilága, amely ráadásul egyedi is. Ajánlott.

Érdekességek

• Ahogy a filmben is elhangzott, az egyik ihlető az osztrák író, Stefan Zweig (1881-1942), de bejárták Európa több helyszínét, köztük Budapestet is érte.
• A festmény kamu is, meg nem is. Egy elismert festő készítette a filmhez, de alanyi jogon is megállja helyét.
• A hotel belterét a kelet-németországi, görlitzi áruház adta; a hotel külseje csak modell.