Tartalom:

Főhősünk, Dante elveszve bolyong a sötét erdőben, ezért szerelme, Beatrice megkéri a jóságos Vergilius-t, hogy segítse ki. Vergilius megmenti Dantét az erdő szörnyeitől, majd végigvezeti a poklon. Itt többféle elkárhozott lélekkel találkozik kezdve a megkereszteletlenektől a csalfákon és az öngyilkosokon át az árulókig - mindegyikük más-más, bűnükhöz illő büntetést kapott...

Dante Isteni színjátékát az hiszem mindenki ismeri, még az is, aki nem olvasta (mint például én). Ebből a Pokol részt láthattuk, de kevésbé az allegorikus, egyetemes üzeneten volt a hangsúly, inkább csak a pokol bemutatása volt a cél. (Elvileg a mű ezen részének célja szembesülni a bűnökkel általában és a saját bűneinkkel, de ez az olvasat lemaradt.)

Megvalósítás:

Mivel nem olvastam az eredeti művet, nem tudom mennyire sikerült visszaadni, de látszólag hűen követte. Minden jelenet és bűntípus előtt rövid szöveg magyarázta el, hogy mi fog következni, ami sokat segített az értelmezésben, viszont két problémám akad vele: egyrészt nem konkrét szöveget idéztek, ami elvette a dolog irodalmi értékét, másrészt ez egy lustább megoldás, hiszen nem kell képekkel kifejezniük, hogy mit kéne látnunk. Így az egész egy picit olyan, mint egy megelevenedett képeskönyv, nincs igazi cselekmény, nem érezni hogy egyre súlyosabb bűnök felé haladnánk. A büntetések az elkövetett bűnöket tükrözik (a képmutatóknak pl. kívül arany, belül ólomruhában kell járniuk), de van három kivétel, ahol nem csupán a büntetéseket láthatjuk, hanem az előzményeket is. Nem tudom miért pont az a három eset lett kiválasztva, talán a könyvből kiderülne. Dante műve keveri az antik és a keresztény mitológiát az aktuálpolitikával, és a film alapján úgy érzem, hogy nagyobb kéjjel lesi kora ellenfeleinek szenvedését, mint a régebbi korok esetenként súlyosabb bűnöket elkövető tetteseit.

Az egyik legfontosabb technikai jellemzője, hogy ez nagyjátékfilm, 70 perces, a mozitulajok pedig nem átallottak ezért jó sok pénzt elkérni. Grandiózusságát az is mutatja, hogy rekordszámú, mintegy 150 statiszta szerepelt benne és három évig forgatta három rendező. Szerepel benne néhány, Melies-nél már látott trükk, mint pl. a szörnyek felnagyítása, jól néznek ki a maszkok is, de az igazi látványelem a statiszták meztelen testeinek vonaglása, mintegy jelezvén a testi-lelki kínokat. A képeket és a díszleteket a híres 19. századi illusztrációk ihlették. Nekem kicsit kevés, lehetett volna még rajta sötétíteni a nymasztóbb hangulatért, de megint csak elmondom, hogy nem olvastam az eredeti művet, úgyhogy nem tudom, mennyire szöveghű. A kamera frontális, nem mozog, ezért is jó a mozgóképes album megnevezésem, olyan, mintha egy könyvet lapozgatnánk. A színészi játék nagyon mesterkélt, főleg a statisztákon látszik a robotszerű, lélektelen mozgás.

Élmény:

A korához képest nyilván nagyon látványos és horrorisztikus, nagyot is durrant, de 25-20 évvel később egy expresszionista rendező kezei alatt sokkal látványosabb lehetett volna. Túl korai. Ez még nem menti meg persze attól, hogy a történet is lapos. (És ne vegye senki szentségtörésnek, de nem tudott nem eszembe jutni Rowan Atkinson jelenete :D)