Cselekmény: 16-17. század fordulója, India. A gyermek hercegnő Selima karavánjára banditák támadnak, csak ő éli túl, mert nem veszik észre. Környékbeli falusiak találnak rá és magukhoz veszik mit sem sejtve származásáról. Együtt nő fel Shirazzal, aki ügyes fazekas lesz és persze beleszeret a lányba. Egy nap rabszolgakereskedők érkeznek a környékre és elrabolják a szemrevaló Selimát. Shiraz nyomukba ered, de a piacra érve senkit nem érdekel, hogy Selima nem rabszolga, Shiraznak pedig nincs elég pénze, főleg miután a licitbe beszáll Khurram herceg képviseletében egy kereskedő is. Shiraz követi őket és jobb híján az udvar közelében beáll egy fazekashoz segédnek. Eközben a herceget lenyűgözi Selima, mert nem hajlandó leborulni előtte, hiszen továbbra sem tartja magát rabszolgának. Csakhogy a hercegre egy nagyhatalmú hadvezér lánya is pályázik, mert uralkodói babérokra tör...

Téma: El kell spoilereznem a sztorit részben, anélkül ugyanis nem lehet róla beszélni: ez a film nem egy sablonos románc, ahogy az elején gondolná az ember, hanem a Tádzs Mahal története, ami ugye Selima síremléke. Vagy mégsem az épület története? Ez a nagy kérdés, hogy mi lehetett a koncepció? Egyszerűen csak becsomagolni a hírességbe egy romantikus sztorit, esetleg Selimát megmutatni vagy a szerelmet? Én az első felé hajlom.

Tartalom: Tipikusan barokkosan túlbonyolított cselekményként indul a történet, amiben a hercegnőnk elveszíti identitását, de mi nézők ugye tudjuk. Shiraz megjelenésével a rutinos néző pedig már tudja, hogy a sablon alapján a hercegnőnek fontosabbak lesznek az érzelmek, mint a társadalmi státusz, így majd összejön a falusi legénnyel. Szerencsére a valóság közbeszól, Selima nem az egyszerű fazekas, hanem a herceg Khurram szerelme lesz, ami azért egy elég nagy csavar tud lenni a berögződésekkel szemben. Ha esetleg ezt a viszonzatlan szerelmet helyezi a középpontba a történet, akkor talán lehetett volna belőle valami Késői találkozás (1945) szintű dráma, de a barokkos stílus miatt bejött a hercegre féltékeny nő szála is, ami messze a legerősebb volt sokszínűsége miatt, ezzel elvitte a show-t a langymeleg szerelmi bánatok elől. És mivel innentől kezdve a korábbi főszereplőink jelentéktelenné válnak, ezért nem gondolom, hogy a Tádzs Mahal vagy a film Selima vagy a szerelem jelképe lenne, noha ahogy elhangzik, a két férfi szerelme hozza síremléket létre: Khurram a fizikai, Shiraz a szellemi síkon. Tehát valójában nem lesz árnyalt és érdekes egyik főszereplőnk karaktere se és ettől súlytalanok.

Forma: A valóság mellett a film másik szerencsés erénye a rögvalóság, ugyanis ha lehet hinni a leírásoknak, részben nem tudtak, részben nem akartak mestersége fényt használni, és ez nem ment a fény-árny játék kárára, hanem tudatosabbá tette használatát. Persze nem olyan markáns, mint egy noir, de természetesebb. Van néhány érdekesebb szög és montázs, a technikai stáb mégiscsak európai volt, de többször éreztem, hogy nem maxolták ki ezt az irányt (ld. haldokló szolga tántorgása a folyosón, ami gyönyörűen indul, de azonnal elhal). Fontosabb, hogy a film exportra is készült brit támogatással, így nem szabott a költségvetésnek gátat a sok statiszta, elefánt, az eredeti helyszínek. A színészek, ahogy korábban említettem, harmatosak voltak, a rivaldafény az ármánykodó nőnek jutott, és bár teátrális volt, a többiek fölé nőtt bőven. Az újabb kiadáshoz Anoushka Shankar írt zenét, de némán néztem.

Élmény: Azt hiszem, már mindent elmondtam, kicsit ódivatú, de korrekt film a korához képest. Az 1940-es évekig nem láttam jó indiai filmet, szóval gondolom a német rendezőnek köszönhetjük, hogy élvezhető lett.

Érdekességek

• Na és mi igaz a történetből? Selima, későbbi nevén Mumtaz Mahal (1593-1631) perzsa volt, állítólag kiemelkedően szép, művelt és erényes. Khurram, azaz Sáh Dzsahán (1592-1666) második felesége lett, de a többi házasság csak névleges volt, valóban Selima volt a császár nagy szerelme, tizennegyedik gyermeke szülésébe halt bele. Az ő leszármazottaik uralkodtak India nagy részén 1857-ig, amikor is a britek véget vetettek a császárságnak - Dzsahán maga pedig annak a Timur Lenknek a leszármazottja.
• Shirazról nincs információnk, legalábbis biztosan nem a főépítészről mintázták. A Tádzs Mahal 1631-1653 között épült meg, a világörökség része.