Cselekmény: A börtönben akasztást tartanak, minden rutinszerűen megy, egy dolgot kivéve: az elítélt nem hal meg. Azonnal vita kezdődik, hogy ilyenkor mi a helyes eljárás, hiszen nem végezhetik ki újra, legalábbis addig semmiképp, amíg magához nem tér. R (így hívják az elítéltet) végül magához tér, de nem emlékszik semmire. Így megint csak nem végezhető ki, hiszen tudatában kell lennie bűnének, hogy megtörténjen az igazságszolgáltatás. A pap ellenáll, szerinte R lelke láthatóan már nincs a testében, így nincs joguk kivégezni. Az orvos és a rendőrök megpróbálják eljátszani R mindkét gyilkossággal végződő nemi erőszakját, hogy eszébe juttassák, de R még a legalapvetőbb fogalmakkal sincs tisztában...

Téma: Erről most egy kicsit nehezemre esik írni, mert bár elsőre látszólag a halálbüntetés kérdésével akar foglalkozni, a film során rengeteg témát érint a társadalmitól a politikain át ez egyéni lét általánosabb kérdéseiig, és ezek mind szorosan kapcsolódnak a központi szálhoz. (Nesztek, nulla konkrétum :D)

Tartalom: Mivel lehetetlenség kitérni az összes témára, megpróbálom röviden felvázolni a szerkezetét. Úgy kezdődik mint a Tire die, szárazan bemutatja a halálbüntetést és hogy a japánok alapvetően támogatják, és ekkor azt gondolnánk, hogy a halálbüntetésről akar vitatkozni a történet, de nem, mert következik egy abszurd csavar: az elítélt nem hal meg. Ettől kafkaiba vált a menet, elvégre a hivatalos eljárásokat nem lehet megváltoztatni, ráadásul R nem emlékszik semmire, így felvetődik a kérdés, bűnös-e, hiszen a jelen R nem követett el semmit, nincs bűntudata. Innentől kezdve a történet végéig a rendőrök megpróbálják eljátszva felidézni R-ben, hogy mit tett és miért. A "mit" során a rendőrök afféle külső társadalmi elvárást jelképezve, de élvezettel mutatnak be mindent, gyakorlatilag épp olyan bűnösök, mint R, a különbség csak a tettben van. A "miért" során kiderül, hogy nem is tudják mi volt R indítéka, de feltárul a koreaiak (mert R koreai) elnyomott helyzete, Japán háborús múltja és még sok minden. Végül már egészen filozofikus magasságokba emelkedik a valóság és a szellem kapcsolatáról. Szerencsére ezeket a gondolatokat elég nyíltan és direkten tálalja, nem kell hülyén nézni, mint egy Godard-filmnél. A karakterek is erre segítenek rá különböző aspektusokból, mint a nevelőtiszt (tanár), az ügyész (a hatalom), az orvos, a pap... stb.

Forma: A kamera alapvetően ennek a gondolatközlésnek van alárendelve és nem bővelkedik feltűnő látványosságokban, csak a lényegre fókuszál. Főleg hogy a nagy részében be van korlátozva a börtön falai közé. Annál hatásosabbak ezért, amikor van pár jelképes beállítás; különösen a japán zászló használata háttérként ilyen, de számomra az is elég kifejező volt, amikor a rendőrök futva próbáltak lépést tartani R-rel. Állítólag elég ügyesen megbújik egy ambient háttérzene is, ez teljesen elkerülte a figyelmemet.

Élmény: Noha teljesen más, végig a Tizenkét dühös ember járt a fejemben, szerintem vele rokonítható legjobban a gondolatközpontúsága és társadalomrajza miatt, de annál azért jóval több mindent közöl. Csak ez még nem elég, nem lett katartikus sajnos.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Szato Kei (Harakiri), Kojama Akiko (Az érzékek birodalma)
- Kojama Akiko a felesége volt Osimának.
- A filmben elhangzott felméréshez képest semmi nem változott, továbbra is magas a halálbüntetés támogatottsága. Évente néhány embert végeznek ki, általában többszörös gyilkosokat.
- A 19. század végén és a 20. században Japánba költöző vagy hurcolt koreaiak gyakorlatilag másodrangú, elnyomott állampolgárok voltak, csak a második világháború után kezdett javulni a helyzetük. Sokan homogénnekgondolják Japán lakosságát, pedig számtalan őslakos etnikum van és csak koreaikból több mint egymillióan élnek ott.