Cselekmény: A házasságellenes szingli élet megtestesítője, Mortimer (Cary Grant) nem tudott ellenállni a szomszéd Elaine-nek és összeházasodott vele, de csak titokban, hiszen mégiscsak vigyáznia kell a hírnevére. Nagynénjeihez tart elújságolni a hírt, akik a környék kedvenc, segítőkész vénlányai. Mortimer indulna is innen azonnal tovább a nászútra, amikor hullát talál az ablak alatti ládában. Teljes ledöbbenéssel hallgatja nagynénjei semleges beszámolóját, hogy eddig tizenkét embert mérgeztek meg pusztán szánalomból, mert magányos, idős férfiak voltak. Hogy védje nagynénjeit, Mortimer megpróbálja a velük egy háztartásban élő, magát Roosevelt elnöknek képzelő öccsére kenni a gyilkosságokat, aki azt hiszi a Panama-csatornát ássa, miközben a holttesteket temeti el a pincében. Amíg Mortimer a hivatalokba rohan elintézni a papírmunkát, váratlanul hazaállít Jonathan bátyja, aki világéletében szadista volt és most is épp egy börtönből szökött meg. Természetesen nála is van egy hulla...

Téma: Egy elemzés szerint az alaphelyzet Amerika azon attitűdjének jelképe, hogy az ország nagyszerűségének múltja erőszakot rejt (a pincébe temetett hullák), de ez eléggé erőltetett, még ha igaz is lehet, a történet ugyanis nem igazán utal erre. A végéből kiindulva a történet valódi ívének arról kellene szólnia, hogy a származásod határoz meg, de ezt messze elnyomja a történet szórakoztató része.

Tartalom: Tehát az öröklődés lenne a téma, amiről ne felejtsük, hogy a huszadik század első felében még érvényes elgondolásnak tűnt, hogy az örökölt testi-lelki tulajdonságok "tenyésztéssel" javíthatóak. Ezt alapozza meg a Brewster család ősi volta, a klasszikus környékük és házuk, és hogy már az őseik sem voltak százasok. Mortimernek ezzel kellene vívódnia a történet során, de jó ha két mondatot szán rá. Kérdezhetitek, hogy akkor miért ezt emelem ki; hát azért, mert ez a gyökere és motivációja a karaktereknek. Történetünk romantikus vígjátékként indul, ami váratlanul morbid bohózatba megy át, amint Mortimer felfedezi a hullát. A humor forrása a sötét titok rejtegetése, amit csak bonyolít a titkolózó Jonathan megérkezése, majd a helyzetkomikum és a káoszból fakadó félreértések. Volt sok jó poén, de ezek nem ugyanarra az elvre lettek felfűzve, úgyhogy nincs érelme sorolgatnom őket. Mortimernek kellene lennie a legárnyaltabb karakternek, ehhez képest csak egy fel-alá futkorászó alak lett, akinél még Jonathan is sokszínűbb. Mortimer felesége hiába főszereplő, alig látható; a legösszetettebb karakter a plasztikai sebész, aki komplexen viszonyul Jonathanhez.

Forma: Először is ez egy színdarab filmre vitele, így szinte kizárólag a Brewster-ház nappalijában vagyunk, ami nem feltétlenül baj, pl. a 12 dühös emberben (1957) ez nagyon jól működik, de itt nem volt különösebb értelme leszűkíteni a teret, minek a film formátum ehhez? Ezzel együtt adott hozzá bőven, a legnagyobb erénye egyértelműen a világítás volt, erősen expresszionista fény-árnyék játékokat láthattunk. Ami a színjátékot illeti, a legtöbb kritika Granttel van elfoglalva, aki itt túkarikírozta a szerepét, Jonathan és Einstein kettőse viszont remek volt szerintem, az egyik legjobb jelenet is hozzájuk fűződik, amikor az új plasztikai beavatkozást beszélik meg. A zenére kevésbé emlékszem, de a hanghatások emlékezetesek, amelyek a magát Rooseveltnek képzelő öcshöz kapcsolódnak.

Élmény: Vártam a filmet, végre egy jó kis békebeli Capra-film, az indulás jó is volt, de a morbid fordulattal nem tudtam mit kezdeni, onnantól kezdve nekem nagyon leült, és ebben benne volt az is, hogy Grant túlspilázta a végletekig a szerepét. Másodjára talán jobban élvezném, felkészülten.

Érdekességek

• Korábban láttuk a főszereplők közül:
  • Cary Grant (Kár volt hazudni, Párducbébi, Csak az angyaloknak van szárnyuk, Pénteki barátnő, Philadelphiai történet, Forgószél, Észak-északnyugat, Amerikai fogócska)
• Edward McNamara a film bemutatásának évében halt meg 60 évesen; Garry Owen 1951-ben hunyt el 49 évesen; Charles Lane csak 2007-ben hunyt el 102 évesen; Edward McWade a film bemutatója előtt hunyt el 78 évesen; Spencer Charters még szintén a film bemutatója előtt hunyt el 67 évesen.
• Edward McNamara valóban rendőr volt, de kellemes hangjának köszönhetően felfedezte magának Hollywood is, így gyakran rendőrt játszott.
• Peter Lorre (1900-1964) magyar volt, ahogy ezt már korábban említettük többször.
• Ahogy említettem, a film alapja egy korabeli színdarab, ami nagy sikerrel futott 1941-1944 között. Az eredeti szereplők közül sikerült átmenteni a nagynéniket és az öcsöt, Jonathant viszont az eredetiben a Frankenstein (1931) Boris Karloffja játszotta, innen a hasonlóságára utaló poén, ami a színdarabban nyilván viccesebb volt, a filmet viszont nem tudta sajnos vállalni.
• A film valójában 1941-ben kész volt, de addig nem jelenhetett meg, amíg ki nem futotta magát a színdarab. Ezért is tűnhetett fel fentebb, hogy többen meghaltak a forgatás és a bemutató között, hiszen ez nem a szokásos pár hónapot jelentette, hanem három évet.
• A nagynénik alapja Amy Archer-Gilligan (1873-1962) volt, aki legalább öt lakóját mérgezte meg a pénzükért 1907-1917 között, de lehet hogy volt az 60 áldozat is. Beszámíthatatlanságra hivatkozva életfogytiglant kapott, amit elmegyógyintézetben töltött majd' negyven évig.