Cselekmény: Japán, 19. század. A hegyek közti faluban az élet mindennapos harc az élelemért, ezért az a szokás, hogy 70 felé az idősek elmennek meghalni a Nara hegyre, hogy ne jelentsenek terhet családjaiknak. E korhoz közelít Orin is, akinek három fia és már unokája is van, csakhogy makkegészsééges, még gúnyolják is miatta. A legidősebb fiú, Tacuhei (Ogata Ken) nemrég özvegyült, de szerencsére a szomszéd faluban is akad egy friss özvegy, aki hozzájuk költözik, így előnyös. A középső fiú a rossz hírben álló család egyik lányát ejti teherbe, így feleségül veszi, de ez újabb két lhes szájat jelent. A legkisebb fiú állandóan büdös,ezért mindenki gúnyolja és senki sem hajlandó lefeküdni vele...

Téma: Ez eddig úgy hangzott, mint egy romantikus felnőttfilm, pedig messze áll tőle. A fő vonulata a nagyi hegyremenetele és arra való felkészülés, ami tulajdonképpen egyenértékű magával az élettel. De nem ezt érzem a legfontosabbnak benne, hanem a falu életét, működését bemutató részeket, amelyek mintegy leképezve társadalmunkat, a természethez hasonlóan rideg és kegyetlen, nincs benne hely érzelmeknek. Hogy ezzel Imamura a kora társadalmának akart üzenni vagy nem is a társadalomra gondolt, hanem az életre, azt nem tudom, de szerencsére nem veszett ki világkunból az együttérzés.

Tartalom: Hamar megismerjük a főbb karaktereket és a sztori lényegét a hegyről, de mélyebben csak Orinban és Tacuheiben merülhetünk el, a többiek egy-egy vonással el vannak intézve. Falusiak lévén egyébként is egyszerűek, ösztönösek, durva lelkűek. Orin fő hajtóereje, hogy megfeleljen a falu elvárásainak, kerüli a szégyenteljes helyzeteket, mert férje korábban megtagadta, hogy felvigye anyját a hegyre, így az egész falu megvetését kellett viselnie. Tacuhei a komplexebb, anyja nyomdokaiban jár, de láthatóan szenved a szabályoktól és szíve mélyén azt tenné, mint apja. A falu közben tobzódik a "bűnben", elfogadott a gyilkosság, a szabados szex - a szabályok csupán egy dolgot szolgálnak: a közösség túlélését. Ezért van, hogy a piti krumplitolvaj családdal szemben a lehető legerélyesebben járnak el, hogy finoman fogalmazzak. Ilyen az élet és ilyen a természet, és ez utóbbi rendre párhuzamba kerüla falu életével,egyflől a hasonló történések miatt, másfelől mert a szellemként tisztelt természeti jelenségek, állatok, növények átszövik fizikailag is a helyet, mintha csak a része lenne (és hát az is volt; mi szakadtunk már el annyira tőle, hogy nem vagyunk a része).

Forma: A leglátványosabb része kétségkívül a természet szembeállítása a faluval. Kezdetben feltűnően ellentétes a kettő: a természet tiszta és ártatlannak tűni, színes. világos, míg a falu és a falusiak sötétek, piszkosak, állatiasak. Idővel azonban a természet is kimutatja foga fehérjét és egyre jobban a sötétebb oldalát láthatjuk meg. Egyszer szerepel különlegesebb képi világ, amikor megjelenik egy "szellem" és kifakul a kép, hogy érzékeltesse a spirituálisabb olvasatot. Egyébként a legfőbb erénye talán a jó ritmusérzék, ez adta az erejét az ítéletvégrehajtásos jelenetnek is. Ami zavart, az Orin maszkja, ugyanis látható volt, hogy egy fiatalabb színésznő játsza, nem értem miért nem lehetett egy 60-70 éves színészt keresni hozzá.

Élmény: Amikor 2014-be belekezdtem a filmezésbe, az első adag film egyike ennek az eredetije volt, ugyanis ez egy remake. És ha jól emlékszem, arről készítettem az első próbaírásomat is. Bár a történet a fő cselekményszálban egyezik és néhány jelenet is átkerült, a kettő film másról szólt. Itt a világ rideg, kegyetlen, az életnek és az érzelmeknek nincs nagy értékük. Pesszimsta világkép, talán csak elrettentésképp, viszont én épp a meleg, humanista hangulatúakat szeretem. Filmnek jó, nekem nem annyira :)

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Ogata Ken (Enyém a bosszú), Baiso Micuko (Enyém a bosszú, Árnyéklovas), Tonojama Taidzsi (Társasházi élettörténetek, Az érzékek birodalma, Enyém a bosszú)
- Az idősek lehagyása, az ubaszute létező, ám valószínűleg ritkán alkalmazott szokás, de világszerte megtalálható.