Cselekmény: A századfordulón (mármint az előzőn) Tita harmadik lányként születik az előkelő családba, apja azonban hamarosan meghal, így a családi hagyományoknak megfelelően az ő szerepe lesz majd a jövőben özvegy anyja gondviselése öregkorára. Csakhogy egy másik előkelőség fia, Pedro (Marco Leonardi) halálosan beleszeret a lányba, és Tita is hasonlóan érez. A merev társadalmi szabályok azonban erősebbek, így Pedro inkább Tita nővérét veszi el, hogy legalább a lány közelében lehessen. A megtört szívű Tita belefőzi az ételekbe érzelmeit, így minden étkezése varázslatos erejű reakciót vált ki fogyasztóiból, a középső nővér pl. megszökik egy forradalmárral. Pedro folyamatosan keresi az alkalmat, hogy együtt lehessen Titával...

Téma: Alapvetően romantikus történet, ami bár a hagyományokra és a feminizmusra épít, valójában nem foglalkozik velük túl sokat. A hagyományokat rossznak állítja be, pedig inkább a tekintélyelvűséggel, rugalmatlansággal van baj. Ami a női szerepeket illeti, itt még kevésbé érvel, csupán felsorkoztat több női szerepet, de nem igazán fut ki vele sehova.

Tartalom: Kezdjük a fő konfliktusforrással, a hagyományokkal: a családban az a szokás, hogy a legkisebb lány feladata anyja gondozása annak haláláig, ami ott válik gonddá, amikor Tita és Pedro halálosan egymásba szeretnek. De ezen lehetett volna segíteni, és a családfő anyának sem kellett volna könyörtelenül ragaszkodnia, hogy ehhez mindenki vágjon jó arcot. A hagyományokra és a hagyományos női szerepekre a három lány másképpen reagál: a legnagyobb lány megy Pedróhoz elrendezett házasság keretében és anyjához hasonlóan ragaszkodik az üres formalitásokhoz végig (pl. ő akar főzni, de nem tud; akkor is Pedróval akar mutatkozni a nyilvánosság előtt, ha mindenki tudja, hogy Titával szeretők... stb.). A középső lány elférfiasodik, miután megszökik egy forradalmárral, ő nemcsak a szűkebb hagyományokból vonja így ki magát, hanem országos szinten teszi ezt. Végül Tita kettejük közé esik, ő vinné tovább dadája anyaian gondoskodó szerepét, aki vigyázza a tüzet, de mindezt már szabad akaratából tenné és nem társadalmi kényszerből. Egy fontos eleméről nem beszéltem eddig a történetnek, ez pedig a latin mágikus realizmus, amivel talán Asturias-nál találkoztam először, és itt abban nyilvánul meg, hogy Tita képes belefőzni és átragasztani érzelmeit a főztjén keresztül (pl. mindenki zokogni kezd, amikor szomorúan főz). Ez a része inkább abszurdan komikus, hihetővé a komolyabb eseteknél válik, mint Pedro balesete, emiatt aztán a mágikus vonást abszurdnak, a realizmust túl kevésnek éreztem.

Forma: A fenti tulajdonságát figyelembe véve viszonylag könnyed a film hangulata, ami elsősorban ennek az abszurditásnak köszönhető és a belőle következő, karikatúraszerű karaktereknek. Az egész egy történetmesélős visszaemlékezés, ezért melegen aranyszínű a képi világ, ez is hozzájárul, hogy ne egy tragikus szerelmi történetnek lássuk. A legjobb rész azonban a gasztrovonal, ami kssé egyentletlen sajnos (sokszor hosszú ideig nincs benne étel egyáltalán), de amikor jelentősége van az ételnek és elkészítésének, akkor mintegy reneszánsz csendéletként elevenednek meg az ínycsiklandónak tűnő fogások.

Élmény: A film maga kedvesen szórkoztató a tragikuma ellenére is, a témái kissé kidolgozatlanok. Azt hiszem, jobban sikerült volna ha realistábbra és szomorúbbra veszik.

Érdekességek:

- Korábban láttuk: Marco Leonardi (Cinema Paradiso)
- A rendező inkább színész, mint rendező, szerepelt A vad bandában és A vakondban is - és nem mellesleg a film alapjául szolgáló sikerregény szerzőjének férje.