Cselekmény: Egy tipikusan 1950-es évekbeli középosztálybeli, háromgyerekes család elveszíti egyik fiát. A keménykezű apa (Brad Pitt) próbál erős maradni, a gyengéd anya (Jessica Chastain) összeomlik. Sokkal később az évfordulón visszaemlékszik a báty (Sean Penn) is a gyermekévekre...

Téma: Szokásosan malicki, az embert sikerül elhelyeznie a világegyetemben annak részeként. Emberi szemszögből nézve az elején ki is mondja tételmondatát: élhetünk a természetes/ösztönös/materialista módon vagy szellemi/kegyelmi elveket követve - e kettő azonban állandóan jelen van mindenben.

Tartalom: Az eddigi három Malick-filmünkben még volt narratíva, itt már minimálisra csökkenve egy férfi kiskamaszkorabeli emlékeinek elegye jelenik meg. Az indítóhelyzetben hírt kapunk az egyik fiú haláláról, ennek évfordulóján emlékszik vissza gyerekkorára központi szereplőnk, ami egybevág anyja kétségbeesett felkiáltásával: miért kellett így történnie? Ezzel Malick szabadjára ereszti természetimádatát és félórás, néma blokkot kapunk a világ keletkezéséről, alakulásáról. Ezután térünk vissza a hátralévő bő egy órára a gyerekkori emlékek nem-lineáris felidézéséhez, megismerjük a természet közömbösségét képviselő, keménykezű apát, aki maga is őrlődik és jóndulatból teszi pokollá fiai életét, valamint a gyermekien gyengéd, kegyelmet képviselő anyát, aki önmagában szintén egy járhatatlan utat jelent. Annyiban mégis lineáris a visszaemlékezés, hogy a fiú egyre inkább elszakad anyjától és szembe mer szállni apjával, de közben egyesíti is magában mindkettőjüket. Ez a szintézis megkönnyebülést hoz, az anyával együtt képessé válnak elengedni a halott fiút - talán a túlvilág, talán az újjászületés ígérete révén.

Forma: Szokás szerint ebben igazán erős Malick, a képeinek van rendszerint olyan ereje, ami képes átélhetővé, érthetővé tenni gondolatait. Az emberi részeknél ezt azzal érte el, hogy nagyon közelről, a szereplő "torz" szemszögéből láttatott mindent mozgó kamerával, ekközben pedig mindent beborított erősen fehér fénnyel, mintegy mennyei atmoszférát kölcsönözve a képeknek. De nem félt a szürreálisabb megnyilvánulásoktól sem, üvölt róluk Tarkovszkij hatása (lebegő anya, rétre bámuló gyerek). És akkor ott voltak a szokásos, párhuzamosan bevágott természetképek, amelyek ezúttal durván túlnőttek rajtunk és kozmikus méreteket öltöttek, ami pedig a 2001: Űrodüsszeia egyértelmű megidézése (és méltó párja). A zene elsősorban klasszikus elemekből áll, nem olyan ütős, mint az előbb említett előd, de azért nagyjából hatásos. A színészek rendben vannak, de a kritikákkal ellentétben nem ajnároznám őket (nem kisebbítve érdemeiket), mert annyira töredezettek az emlékképek, hogy nem nagyon láttuk egy-egy pillanatnál tovább az arcukat.

Élmény: Tökéletes filmnek kellene lennie, talán az is, de akkor miért nem érintett meg? Miért működött jobban a sokkal kevésbé grandiózus Mennyei napok? Talán épp azért? Vagy talán mert az volt az első Malick-filmem? Vagy egyszerűen csak hangulat kérdése, és most nem voltam elég befogadó? Vagy tényleg túl steril volt a film és nem volt annyira lelke?

Érdekességek:

• Korábban láttuk: Brad Pitt (Thelma és Louise, Tiszta románc, Hetedik, Harcosok klubja, Blöff, 12 év rabszolgaság), Jessica Chastain (Csillagok között), Sean Penn (Az őrület határán), Fiona Shaw (A bal lábam, Harry Potter)
  
• Michael Showers (a szomszéd) nem sokkal a film bemutatója után vízbe fúlt 45 évesen.
  
• A film erősen önéletrajzi, hiszen Malick is az 1950-es évekbeli Texas-ban volt kamasz, testvére pedig gitáros volt, míg 19 évesen öngyilkos nem lett.