Cselekmény, téma, tartalom: A címből adódóan Sziszüphoszról van szó, aki ugye magára haragította az isteneket, ezért büntetésből az örökkévalóságig egy sziklát kellett a dombtetőre görgetnie, de a tető előtt mindig elfogyott az ereje és a szikla visszagurult, ezért kezdhette előről a munkát. Ezzel vált az teljesíthetetlen, ezért hiábavaló munka jelképévé. Igen ám, de itt csak a feladat nehézsége marad meg, sem az örökévalósága, sem a teljesíthetetlensége nem. Az egész akkor nyer értelmet, ha megtudjuk, hogy a rendezőt előző filmjének nehézsége ihlette. Persze az utolsó nagytotálba sokmindent be lehet látni, de szerintem épp hogy kiherélte az eredeti sztori lényegét.

Forma: Igazából itt a lényeg, ha már egy kétperces animációról van szó. Külsőre egyszerű ceruzarajz, nincsenek színek és részletek, van azonban árnyékolás és a kifejezendő mozgásnak megfelelően dinamikusan változó alakok. Nem értek a festészethez, de azt hiszem ez afféle impresszionista-absztrakt megoldás, amikor nem a realisztikus ábrázolás a lényeg, hanem a főgondolat megjelenítése, ami esetünkben az izmok megfeszülése és a szikla súlyának szubjektív érzékelése (egyre nagyobb, ahogy fárad főhősünk). A szinkrohang egyébként maga a rendező, jól passzol a filmhez, de talán felesleges volt.

Élmény: Jankovics egyedi stílusa ha máshonnan nem, a Magyar népmesékből mindenkinek ismerős lehet, ő már egy intézmény a magyar kultúrában, de ez kevésbé hasonlít a jobban ismert animációira. Olyan, mintha különösebb ötlet nélkül, a gőzt kieresztve készítette volna el gyorsan hirtelen felindulásból. Persze nem értek ehhez sem, biztos baromi nehéz egy ilyet megrajzolni és az erőlködést tökéletesne átadta, csak ezt még kevésnek érzem a maradandó élményhez.