Cselekmény: 2012, Franciaország. Ruben Brandt híres művészterapeuta olyan kuncsaftokkal, mint a bőbeszédű testőr, a falánk bankrabló vagy az exhibicionista hacker, de hetek óta rémálmai vannak, amelyekben híres műalkotások karakterei támadnak rá. Eközben a volt cirkuszi akrobatát, Mimit megbízza a maffia egy gyémánt elrablásával, de a kleptomán nő inkább egy ókori legyezőt visz el helyette - vagyis csak vinne, mert a híres amerikai nyomozó, Mike Kowalski megakadályozza. A maffia haragja elől Mimi  a művészterapeutához menekül, aki azt javasolja, hogy fesse ki magából  gondot, a festmény birtoklásával pedig uralkodni fog majd a problémáján is. Amikor Mimi látja, hogy az egyik Manet-festmény felzaklatja Rubent, elhatározza a másik négy pácienssel, hogy elrabolják számára a képet, hadd birtokolja ő is a problémáját...

Téma: Nem látok központi gondolatot, ez "csupán" egy szórakoztató történet roskadásig pakolva kulturális utalásokkal, majdnem mint a Final Cut (2012), csak máshogy.

Tartalom: Három főbb karakter szemén keresztül látjuk az eseményeket: az első szakasz inkább Mimié, a kleptomán artistáé, aki a maffia feladata helyett mást lop el, ezért menekülni kényszerül, így fut bele Rubenbe. A főszereplő valójában Ruben, vele is nyit a történet, de annyira nem hangsúlyos, hogy domináns karakter legyen, még ha az ő problémája is mozgatja a cselekményt. Ruben művészetterapeuta, akit ironikus módon híres festmények hallucinációi gyötrik, ahogy megelevenednek és az életére törnek. Mivel épp egy csapat bűnöző van nála kezelésen, adott hogy egy tolvajos sztori kerekedjen belőle, de a rejtélyek sűrűsödéséhez még hozzájárul a harmadik főszereplőnk, Kowalski nyomozó is, aki segít nekünk felfejteni a szálakat, miközben váratlan múltbéli titkokra is fény derül. Szóval a sztori maga egy tök izgalmas akció-krimi-thriller kellő mértékű humorral és rejtélyességgel, fordulatokkal, némi pszichológiával megfűszerezve, de mélyebb dolgok nincsenek benne. Sok könnyen beazonosítható karakter van, de nem igazán vannak kidolgozva, még Ruben is összecsapottnak tűnik.

Forma: Na de most jön a lényeg: a sztori önmagában is elé lenne egy kellemesen szórakoztató filmhez, de a művészetek apropóján annyi utalással látnak el minket, amennyit nem győz az ember, főleg az olyan, mint én, akinek nagy hiányosságai vannak képzőművészetek terén. De nem kell aggódni, sok a közismert kép, ráadásul nem korlátozódnak az utalások festményekre, vannak ám dögivel filmesek is kezdve Hithcocktól a Ponyvaregényen (1994) és a Kameralesen (1960) át A prágai diákig (1913). Az animáció stílusa is a huszadik századi festményeket idézi 3D-vel megdobva. A mozgás nem az igazi, de nem zavaró. A zene tökéletes, nem csak az aláfestő, de a bár-stílusú popsláger-válogatástól is elvigyorodik a néző. Magyar utalás csak néhány van, ez alapvetően egy nemzetközi film. De akkor is magyar, szóval nekünk jutnak olyan poénok, mint a "Ciao Marina". Érdekesség: a film költségvetése 2018-ban durván 4,5 millió dollár volt; az év sikeranimációja, A Hihetetlen család 2 meg 200 millióból készült... Ez nyilván meglátszik, de bőven ellensúlyozza a kreativitás, a feszes vágás.

Élmény: Mit írhatnék még róla? Jó volt, élveztem, pozitív értelemben szívatja az embert a fordulataival és váratlan húzásaival, miközben jó buli azon gondolkodni, hogy épp melyik híres műre utal. És ráadásul magyar.

Érdekességek

• A rendező valójában jugoszláv, de már az 1990-es évek óta Magyarországon él.
• Színházi formátumban már előadták a filmet 2011-ben, kíváncsi vagyok, az hogyan nézhetett ki.
• Eredetileg angol nyelven vették fel és arra rajzolták, a magyar csak később került rá.