Cselekmény: Egy újabb unalmas parti után Alba, az idős grófnő azt kívánja, bárcsak újra fiatal lehetne. Több sem kell az ördögnek, azonnal megkörnyékezi a nőt és fiatallá varázsolja azzal a feltétellel, hogy szerelmes nem lehet. Alba alig tud betelni a fiatalságával, azonnal magába bolondít két testvért is, de persze egyiküket, Sergiót csak kineveti és inkább Tristanót választaná. Sergio ultimátumot küld: ha nem őt választja éjfélig, az ablaka alatt öngyilkos lesz...

Téma: Jogosan hívják a Faust egy női változatának, amelyben rossz alkut köt Alba és pórul jár: fiatalságot akar, de szem elől téveszti, hogy az csak az eszköz és nem a cél, ami viszont a szerelem.

Tartalom: Kicsit vegyesek az érzéseim, mert az eleje nagyon nem állt össze, ami persze nem is feltétlenül elvárható egy ilyen régi filmtől. Mindenesetre a film is szakaszolja önmagát és egy prológussal nyit, amelyben láthatjuk a megfáradt Albát és alkuját az ördöggel. Ez még érthető, de a következő részekben kimarad az, ahogyan egymásba habarodik a testvérekkel, pedig ez egy fontos lépése lenne a drámaiságnak. Ezután már korrektebb lesz, ahogy Alba karakterfejlődését figyelhetjük és hangsúlyosabban megjelennek jelképes mozzanatok is ennek révén (különösen a kerti jelenetekben). Ha nem lenne ennyire Alba-központú, még Tristano vívódó karaktere is érdekes lehetne.

Forma: És milyen az Albát alakító színésznő? A korabeli divatnak megfelelően túlzóan teátrális, ugyanakkor egyes jelenetekben teljesen természetes és kifejező az arcjátéka. Azt a nagy csábítót nem érzem rajta, de azért viszonylag ledér és hát mégiscsak eltelt száz év. Képileg kezdetben az a legérdekesebb vonása, hogy részben színes; nem tinktúrázva, hanem szépen kézzel kiszínezve. Néhol ez természetes hatású, néhol tök látványosan működik (pl. az ördög feltűnésekor) de többnyire elég egyenetlenek. Igazából az utolsó harmad környékétől kezd beindulni, miután Alba kissé megborul. Itt már megjelennek a későbbi montázstechnikák (pillangó) és expresszionista elemek (sötét lovas, árnyékok, dőlt szögek, a tükör) előhírnökei. Helyenként a beállítások festményszerűek. Érdemes még megemlíteni a zenét, amelyre neves zeneszerzőt sikerült megnyerni, de elvből némán nézem a némafilmeket, úgyhogy erről nem tudok nyilatkozni.

Élmény: Nem indult túl erősen a korához képest sem - bár kicsit már kiestem ebből a korszakból - , túlságosan szét volt esve, ám ahogy haladt, egyre erősebbé tudott válni kívül-belül egyaránt. Végigpillantva az 1910-es évek filmjein, azt mondanám, hogy ott a helyet a top 10-ben, mégha nem is volt nagy élmény.

Érdekességek:

• Nino Oxilia, a rendező 1917-ben, 28 évesen hunyt el az első világháborúban harcolva.
• Az Albát alakító színésznő, kora szexszimbóluma, 1918-ban abbahagyta a filmezést és férjhez ment, a férj pedig kellően féltékeny típus lehetett, mert felvásárolta az összes filmjét és megsemmisítette. Szerencsére nem járt sikerrel.